A Filmvilág tizenhárom szakembert kérdezett meg a filmszakma különböző területeiről a kanonizáció szükségszerűségéről és legfontosabb területeiről (filmkritika, fesztiválok, filmoktatás), a válaszokból összeállított kivonat a szeptemberi szám Filmkanonizáció blokkjában olvasható: az alábbiakban Barkóczi Janka (filmtörténész, archivátor az NFI Filmarchívumában) és Muhi András (producer, az INFORG Stúdió alapító tagja) teljes válaszai olvashatók az öt kérdésre. (Az első rész Reisz Gábor és Vincze Teréz válaszaival itt olvasható, a második Gyenge Zsolt és Kocsis Ágnes válaszaival itt olvasható.)

BARKÓCZI JANKA

1/ Szükség van-e újrakanonizálásra minden korban vagy a klasszikusok épp a rendíthetetlen időtállóságuk miatt klasszikusok?

Az újrakanonizálás fontos, mert mi magunk is másképp látunk egy filmet 10-20 év távlatából, és másképp látják a különböző generációk. Nem csak egymást követően, de egyszerre, párhuzamosan is többféle kánon működik – akár konfliktusban egymással –, és ezekben az adott pillanatnak megfelelően csúszkálhatnak a címek. Csak kevés abszolút időtálló alkotás létezik, de ezek saját jogon mindig megmaradnak a kánonban. Az igazán jó művek azok, amelyek évek, évtizedek során sem záródnak be, mindig képesek valamiféle diskurzust indítani.

2/ Mi a szerepe a filmkritikának a kanonizálásban? Van-e különbség a nyomtatott és a digitális média jelentőségében ezen a téren?

Míg a nyomtatott média hozzáférhetősége korlátozott, a digitális média globális közönséget ér el és globális tudásra alapoz, bár az írott szöveg olvasása, megértése ebben az új formájában már közel sem olyan mély. Az információáradatban nagyobb feladat és újfajta felelősség kánonokat kialakítani, és a „felfedezés” élménye is más. Egyre fontosabbak a nem-írott vélemények, az új formátumok, amelyek akár maguk is lehetnek kánonképző mozgóképek – pl. Voyage à travers le cinéma français (r: Bertrand Tavernier, 2016), Women Make Film (r: Mark Cousins, 2018), Made in England: The Films of Powell and Pressburger (r: David Hinton, 2024). A hiteles, útmutató személyekre, intézményekre minden korábbinál nagyobb szükség van, de Roger Ebert szerepét Martin Scorsese viszi tovább.

 3/ Filmfesztiválok: értékmegőrzés kulturális színhelyei vagy művészfilmes marketing eszközök?

A fesztiválok továbbra is fontos fórumok, a találkozások, a felfedezések helyszínei. A nagy nemzetközi fesztiválokon egyre jelentősebbek és izgalmasabbak a klasszikus szekciók, és egyre nagyobb közönséget vonzanak maguk a klasszikus filmfesztiválok, amelyeknek világszerte saját tematikus verziói is indulnak – pl. noir fesztiválok, némafilmfesztiválok. Ezek az események jellemzően nem díjak segítségével emelik ki a műveket, hanem egyszerűen a filmek bemutatása, hozzáférhetővé tétele révén alakítják a kánont. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy miként a film is ipar, a klasszikusok körül is létezik, sőt dübörög egyfajta „örökségipar” (heritage industry), amelynek logikája erősen alakítja a filmtörténetről való gondolkodásunkat.

5/ Mekkora szerepet játszik a kortárs filmművészetben a film-klasszikusok különféle újrahasznosítása, ha igen, behozhatnak-e ismeretlen remekműveket a reflektorfénybe?

Az újrahasznosítás nagy szerepet játszik a kánonképzésben, de ennek előfeltétele, hogy legyen mihez nyúlni. A filmarchívumoknak, filmrestaurátori műhelyeknek itt kulcsszerepe van, egyfajta kapuőrként működnek, hiszen alapvetően rajtuk áll, hogy az első bemutatást követő forgalmazási kör után egy-egy mozgóképnek lesz-e második, esetleg harmadik élete – akár önállóan, akár közvetlenül vagy közvetve, „idézetként” beépülve a kortárs alkotásokba. Természetesen nem lehet mindent megőrizni, de a maga területén minden archívum a teljesség felé törekszik. Ennek a feladatnak a jelentőségét nem szabad alábecsülni, mert nem passzív, hanem aktív, a gyűjtéstől a raktározáson át az egyes képkockák javításáig, minden részfeladatot tekintve felelősségteljes döntéseket igénylő munka. A filmarchívumok és a kánon kapcsolata számtalan etikai, jogi és módszertani kérdést vet fel, amiről folyamatosan lehet, és kell is vitatkozni.

MUHI ANDRÁS

1/ Szükség van-e újrakanonizálásra minden korban, vagy a klasszikusok épp a rendíthetetlen időtállóságuk miatt klasszikusok?

Jóideje, nem csak a filmeket, de a képzőművészeteket és az irodalmi alkotásokat is figyelem. Jóleső érzéssel tölt el, hogy a kanonizálás(ok)nak szinte mindig hihetünk, bedőlhetünk, mindig igazságuk van.  A képzőművészetben, mondjuk a 90-es évekig, biztosan és/de az irodalom felségterületén sem tapasztalok melléfogásokat. Az utókornak, szerintem nem kell ebben az értelemben vergődnie a régmúlttal és a közép-múlttal. Nyilván mindig és folyamatosan érdemes a korszakokat és az egyes műveket még mélyebben kutatni, elemezni, okoskodni róluk, de a klasszikusok számára az érmek és a pontot érő helyezések kiosztása nem tartozik, számos feladataink közé. A magyar film folyam esetében, számomra abszolút elfogadható a kanonizálás eredménye 2000-ig. Az utolsó 25 év értékelésében, műfajonkénti kanonizálásában, boldogan részt veszek, ha ez még bárkit érdekel...

2/ Mi a szerepe a filmkritikának a kanonizálásban? Van-e különbség a nyomtatott és a digitális média jelentőségében ezen a téren?

Nem állunk jól... Egyre vékonyodik a felkent filmkritika szerepe. Az interneten, súlyos milliók kiabálnak be a pályára a partvonal mellől. Mint mindenről, a mozgóképekről is biztos véleményt formál az istenadta nép és nem feltétlenül a kánont szem előtt tartó mély megfontoltságból merítve. Valahol, a nagy hangzavarban, már rég elveszett az elemző, valós kritikának, legalább az értelmiségiekre kifejtett hatása, hogy ne menjünk messzebb, elvesztettük a Filmkultúra vagy a Filmvilág meghatározó, véleményformáló szerepét és erejét. A továbbiakban a filmtudomány viszi, gondozza a soha meg nem szakadó kánon képzést és a beavatásra vágyók hozzájuk fordulnak majd az aktuális kánonra vonatkozó kérdéseikkel. Az utca embere ma sem mondaná meg, hogy korunk Mozartjai: Kurtág, Eötvös és Ligeti. 

3/ Filmfesztiválok: az értékmegőrzés kulturális színhelyei vagy művészfilmes marketing eszközök?

Szinte csak a filmfesztiválok maradtak, hogy egyben tartsák a szűk elitet, a filmes szabadkőművesek, még megmaradt, maréknyi csapatát. A legjelentősebbek Cannes, Berlin, Velence, akár a kánonba vezető út első állomásai lehetnek. Az Oscar az amerikai filmek versenye, azzal az elsődleges céllal, hogy a mozikból abban az évben már éppen kifutó opuszokra betereljék a short-list filmeket elszalasztott potenciális jegyvásárlókat és ezzel további profitot hozzanak,"csináljanak", a szivarozó, pocakos producereknek. Az Oscarnak de az Európai nagy fesztiváloknak is tagadhatatlan a kereskedelmi hatásuk, különösen a győztes film(ek) esetében. A Saul fiának, a Testről és lélekrőlnek a hazai nézettségét valamint értékesítésüket széles e világon, két lépcsőben megsokszorozta a Cannes-i / Berlin-i díj, majd az Oscar győzelem illetve a jelölés a legjobb 5 közé. Személy szerint ha választanom kellett volna a Berlini Arany Medve és az Oscar díj között, európai producerként, szigorúan minőségi alapon, azonnal a Berlin-i díjat választottam volna. Budapestről nézve, az Európa díj is valósabb visszajelzés, mint egy Oscar győzelem, amit azért kitörő örömmel vennék át, azért...

4/ A hagyományos filmoktatás (középiskolai/egyetemi) közelebb hozhatja-e a fiatalabb nemzedékeket a klasszikusokhoz, vagy érdemesebb volna újabb terepet találni a filmkultúra népszerűsítésére?

Nincs más reményünk, mint a filmoktatásba vetett hit. A 90-es évek elejétől csodálatosan beindult és terebélyesedett a Mozgókép és médiaismeretek című tantárgy az általános-, és a középiskolákban. Aztán 2010-től jött az oktatás egészét hatékonyan eltaposó politikai úthenger. Minden más, lehetséges újabb, népszerűsítő terepre, mint a rendszeres alap-oktatás kiegészítésére tekintek. 

5/ Mekkora szerepet játszik a kortárs filmművészetben a filmklasszikusok különféle újrahasznosítása, ha igen, behozhatnak-e ismeretlen remekműveket a reflektorfénybe?

Megragadom a kérdés szülte alkalmat, hogy a magam produceri gyakorlatáról beszéljek. A filmklasszikusok egyértelműen beépülnek a kortárs alkotásokba. Az Inforg Stúdióban, az egyes film(terv)ek megvalósításának elhatározása előtt folyamatosan vizsgáltam, mérlegeltem, hogy akár a klasszikusokhoz, de főként a kortárs alkotókhoz képest, van-e valós esélye az induló filmünknek arra, hogy egy szép napon, a kánon része legyen. Többször úgy gondoltam, hogy menni fog. Szerettem ezt az érzést...