A világhírű filmrendezővel Velencében beszélgettünk új filmje kapcsán.

Oliver Stone a Velencei Filmfesztiválon mutatta be legújabb dokumentumfilmjét. A Nuclear Joshua Goldstein A Bright Future című könyve nyomán készült, a forgatókönyvet Stone és Goldstein együtt írták, a zenéjét pedig Vangelis szerezte – ez volt a legendás görög zeneszerző utolsó filmzenéje.

A Nuclear érinti a nukleáris energiához kötődő pánikot, ami Amerikában robbant ki a hetvenes években, a nukleáris energia használatának környezetbarát hatásait, és az ez irányú, aktuális és legkorszerűbb tanulmányokat. Ezekről a témákról beszélgettünk Velencében a világhírű filmrendezővel, Oliver Stone-nal és Joshua Goldstein forgatókönyvíróval.

K: Oliver, mi vonzotta e téma felé?

OS: Al Gore Kellemetlen igazság című  filmje megijesztett. Szörnyű  híreket hozott: nagy a felmelegedés, egyre nagyobb az aszály. Franciaországban mondják, hogy 500 éve nem volt ekkora aszály Európában. Pakisztán szinte víz alatt van az áradások óta, és ez csak egyre rosszabb lesz. Lehet, hogy én már nem leszek itt sokáig, de a fiaim igen, és Joshua fiai is. Tehát az aggodalom késztetett minket arra, hogy együtt dolgozzunk.

Al Gore filmje soha nem említi a nukleáris energiát, és érdekes, hogy mennyire politikai tabunak számít még ma is ez a téma az amerikai köztudatban. Az emberek tudatában jelen van, de nem beszélnek róla. A filmben is Bill Gates egyik nyilatkozatát mutatjuk, de amikor a nukleáris témáról beszél, mintha elfordulna, titkolózna. Felhívtam, és megpróbáltunk interjút kérni tőle, de nem akart erről beszélni.

JG: Igaz, hogy tabutéma, de szükséges vitatkozni róla, akkor is, ha nem értünk mindannyian egyet.

K: Milyen volt filmmé alakítani a könyvet?

OS: Joshua Goldstein könyve egy elég száraz olvasmány, nem egyszerűen értelmezhető, én is először vágtam bele egy tudományos filmbe, de azért vállaltam el, mert én magam is jobban meg akartam érteni a témát, tehát ez sok beszélgetéssel, tanulmánnyal, a reaktorok látogatásával járt. Borzasztóan sokat tanultam, és remélem, hogy sikerült elég egyszerűvé és érthetővé tennem az emberek számára. Joshua állandóan javított a vázlataimon, az őrületbe kergetett vel, de fontos volt a szigorúsága és merevsége.

JG: Mivel ez egy vitát kiváltó téma, minél precízebb akartam lenni, mert ha csak egy kis hibát is elkövetünk, azzal mindenki haragja ránk zúdul.

K: Az eredeti elgondolás is dokumentumfilm volt?

OS: Eredetileg egy fikciós filmet akartam, mert úgy lehet a legtöbb embert elérni, valami szórakoztatóval, tehát Joshua írt egy forgatókönyvet egy tudós nőről, aki a nukleáris energia szakértője, és akinek megvan a képessége arra hogy megmagyarázza, miért is működik. A sztori szerint egy ellenséges kőolajcég megfenyegeti a nőt. De ez a kitalált történet nem lett volna elég valósághű, túlságosan Hitchcock-szerű lett volna, mert megpróbálják megölni a tudóst... stb. Nem éreztem realisztikusnak. Joshua írt még egy verziót, az még rosszabb lett, így aztán azt mondtam, csinálok egy dokumentumfilmet mindenféle sallang nélkül.

K: A Nuclear-ban nagy teret kap a nukleáris energia elleni kampány eredete.

JG: A kampány már több évtizede tart, és több milliárd dollárba került, még egy egész amerikai elnökválasztási kampánynál is többe. Nehéz dolog szembeszállni egy ekkora félretájékoztatási kampánnyal, tehát le a kalappal Oliver előtt, hogy volt ehhez bátorsága.

OS: Korábbi beszélgetésünkben Joshua említette, hogy a Greenpeace adományai névtelenek. Ki az, aki ennyire sok pénzt ad nekik?

K: A filmben az is megfogalmazódik, hogy az HBO minisorozata, a Csernobil, nem hiteles.

OS: A média szereti a katasztrófát, imádják. Állandóan hallani álhíreket. Az HBO sok éven át követett el hibákat. Mint ahogy a filmünkben is mondjuk, a mérnökök és tudósok fegyelmezetten viselkedtek, nem úgy, mint a sorozat siralmas karakterei, akik szerint a kormány mindent eltitkolt.

JG: Az ENSZ Atomsugárzás Hatásaival Foglalkozó Bizottsága meg az Egészségügyi Világszervezet  mind oda küldték a világ legnagyobb szakértőit, és behatóan tanulmányozták a sugárzás hatásait. A század elején arra a következtetésre jutottak, hogy feltehetően összesen négyezer magzati rákos eset fordulhatott elő egy többmilliós lakosságot figyelembe véve az évtizedek folyamán. Sőt, egy 2018-ban elvégzett felmérés és nyomon követések alapján elképzelhető, hogy ezen esetek száma a nullával egyenlő. Mindannyian állandó sugárzásban élünk.

K: Az utóbbi hetekben sokat lehetett hallani világszerte a zaporizzsjai reaktorról. Kell-e aggódnunk?

JG: Nagyon kicsi az esély, hogy bárki is megsérülhet, ugyanis van a rendszerben egy közvetlen energiaellátású hűtőmechanizmus, egy tartalék energia-összeköttetés egy közeli szénerőművel, ha az is elszállna, van még egy dízel generátor. Ha mindez nem működik, még ha a rendszer összeomlana is, a védőburok szigetelése nagyon erős. 2001. szeptember 11-e óta annyira erősek a védőburkok, hogy abban az esetben is, ha egy repülőgép becsapódna, a burok sértetlen marad. Ez vonatkozik a tüzérségi fegyverekre is. Még ha kiszökne is valamennyi sugárzás, akkor is egészen alacsony szintű lenne. A károsodás annyira kicsi, hogy szó szerint nem mérhető. Tehát a háborúval összevetve, valóban kis veszélyt jelent.

K: A film végén, reményüket fejezik ki, hogy Oroszország és az Egyesült Államok együttműködhetnének a nukleárisenergia-fejlesztésben. Az éppen folyamatban levő háború tükrében ez még mindig lehetséges?

OS: Ugyanúgy vélekedek róla most, mint akkor. Lehet, hogy idealista vagyok de, az Isten szerelmére! Az oroszoknak és az amerikaiaknak több mint hatvan éven át volt egy űrkutatási egyezményük, most emiatt a háború miatt az egész világ megváltozott? Nem, feledésbe fog merülni, mert a klímaváltozás sokkal több halottat követel majd, mint bármilyen háború. Ez túlmegy minden nacionalizmuson.

K: Felkészültek a film fogadtatására?

OS: Rosszabbat is éltem már át. Felvérteztem magam. Persze sokaknak erős ellenérzésük van a nukleáris energiával szemben, mivel ez egy igazi ideológia, ami a 70-es és 80-as években alakult ki. Ezért van szükség szabad és nyitott gondolkodásra. A fiatalok jobban megértik majd a filmet az idősebb generációkhoz képest.

Szerző: Tóth Viktor

Olaszországban született, 2021-ben a Trieszti Egyetem bölcsészkarán külföldi irodalom (angol és francia irodalom) szakon végzett. Az olasz nyelvű East Journal című lapnál a kelet-európai film világról ír.