A tárnoki kőfejtő kísérteties tereiben forgatja második nagyjátékfilmjét az Out rendezője, Kristóf György. A Bunker egy földalatti börtönben játszódik, melynek foglyai a szabadulásért küzdenek. A szlovák-magyar-cseh koprodukcióban, táncosok és mozgásművészek szereplésével készülő táncfilm hangulata a sci-fiket idézi, miközben a hamisítatlan „káeurópaiság” is tetten érhető a díszleteken és a jelmezeken.
 
A 2017-es Out-hoz képest teljesen más karakterisztikájú, műfajibb megközelítésű darabnak tűnik Kristóf György második nagyjátékfilmje.  A történet szerint mélyen a földfelszín alatt egy börtön foglyaként éli mindennapjait rabok egy maroknyi csoportja. Egy nap azonban a bebörtönzött közösség egy újonnan nyílt átjáróra bukkan, amely az ismeretlenbe hívja őket.

„Egyetemi éveim során a FAMU-n részt vettem egy workshopon, melynek során koreográfus-hallgatókkal dolgoztunk. Emiatt sok táncfilmet néztem, és az volt az alap benyomásom, hogy ezek nem filmek, mivel nincs egy konkrét sztori vagy egy főszereplő, akit követünk és nincs kidolgozott filmnyelv sem, hiszen absztrakt mozgásokat látunk objektíven rögzítve. Már akkor megfogalmazódott bennem az, hogy megpróbálhatnánk olyan történetorientált táncfilmet csinálni, ami a mozis közönség számára is élvezhető. Ehhez kellett találni egy olyan egyszerű történetet, ami elmesélhető dialóg nélkül, de közben látványos és van mögötte valamiféle gondolat”

– részletezi a rendező a forgatási szünetben.

A tárnoki kőfejtőben ottjártunkkor épp egy klasszikus táncpárbaj-jelenetet vettek fel, mely jellegéből adódóan mozgalmasnak és dinamikusnak hatott. Ám Kristóf György hangsúlyozza, ennél lesznek sokkal geometrikusabb koreográfiák, valamint alakzatok, és persze civil mozgást tartalmazó jelenetek is a filmben. A szereplők szürke munkásoverált viselnek, a kőfejtő díszletei pedig egyszerre idézik a disztópikus sci-fiket és Kelet-Európa szegényebb régióit. A „káeurópaiság” már az Out-ban is tetten érhető volt, a rendező szerint ez nemzedéki sajátosságokból is fakad.

„Én ahhoz a generációhoz tartozom, aki megélte ugyan a rendszerváltást, de gyerekként, szóval nem volt befolyásom arra, ami közvetlen azután történt. Az, hogy a szüleink milyen rendszerváltást csináltak, és ezt mi hogyan éljük meg, akarva-akaratlanul megjelenik a filmjeimben is.” 

A Bunker nemzetközi koprodukcióban készül, magyar producere pedig az Out-hoz hasonlóan Pusztai Ferenc (KMH Film), aki szerint nagy szükség van arra, hogy egy ilyen mifelénk ritka műfaj, mint a táncfilm, megjelenjen a magyar piacon.

„Őszintén szólva első alkalommal, mikor Gyuri mesélt a tervről, kicsit szkeptikus voltam. Aztán ahogy haladtunk előre és készültek az anyagok az előkészítés során, egyre inkább úgy éreztem, hogy ez egy jól megvalósítható projekt. Végül mind a szlovák, mind a cseh filmalap határozottan és különösebb viták nélkül beállt a film mellé.”

A koprodukciós formának a producer szerint nem kizárólag financiális előnyei vannak. „Az alkotásra is átvetülhet az a másfajta színezet, ami a stáb sokszínűségéből fakad. Nekünk erre mindenképp szükségünk volt: a tánc nyelve teljesen nemzetközi és a legelejétől kezdve az volt a célunk, hogy ez a nemzetköziség érvényesülni tudjon.”

Ha már nemzetköziség, az operatőri feladatokat Pálos Gergely látja el, aki Roy Andersson legutóbbi két filmjén is dolgozott. A forgatáson épp steadicamet használt a kameracsapat, ez pedig máris egy olyan elem, ami Andersson filmjeire egyáltalán nem jellemző. „Teljesen más feladat ez. Itt alapból van egy nagyobb ívű sztori, amit el kell mesélni, de az is különbözik, ahogy felvesszük az egészet: nagyobb teret kell bevilágítani, amiben rengeteg a mozgás, a helyszínen dolgozunk ki sok jelenetet és kameramozgást.”

A szavak nélküli történetmesélés, a gesztus és a mozdulat, mint fő kifejezőeszköz nemcsak a forgatást, de az előkészítést is bonyolítja. Pálos Gergely meséli: a rendezővel „átbeszéltük a könyvet még tavasszal, de miután Anton Lachky, a koreográfus becsatlakozott a filmbe, a legtöbb terv borult. Úgyhogy gyakorlatilag a helyszínen improvizálunk, mit hogyan veszünk fel. Bár a koreográfiákat jól ismerjük, a forgatás kezdetéig nyitottnak kell maradni.”

Ráadásul mint kiderült, a Lachky által megálmodott mozdulatsorok kivitelezésében is sok az improvizáció. „Az egy dolog, hogy Anton kitalált valamit, de könnyen megeshet, hogy a táncosok munkája máshogy néz ki a felvételeken. Nézzük a felvett anyagot és folyamatosan alkalmazkodunk annak érdekében, hogy jobb legyen a jelenet” – részletezi a munkamódszert az operatőr.

Bár maga a forgatás tizennyolc napig tart, a film jellegéből adódóan komolyabb előkészületekre volt szükség. „Több héten át tartó próbaidőszak után jöttünk ki a helyszínre. A próbákon jelen volt az operatőr, a rendező, a táncosok és a koreográfus is. Annak alapján forgatjuk a filmet, ami ott történt. Mivel az egész film a mozgáson alapul, így nekünk részletekbe menően végig kellett menni a jeleneteken a próbák során. Aprólékosan lepróbáltuk, felvettük, összevágtuk, majd az ott szerzett tapasztalatok alapján jöttünk ki a kőfejtőbe” – avat be Pusztai Ferenc.

A film végig a tárnoki kőbányában forog, ahol még egy börtöndíszlet is épül. A rendező olyan helyszínt szeretett volna, ami nem teljesen épített, de nem is klasszikus, természet által formált barlang. „Eredetileg román sóbányát kerestünk és azoknak is a turisták elől elzárt részeit néztük végig többször. Fel is merült, hogy pár napra kimehetnénk egy ottani sóbányába forgatni, amit végül elvetettünk. Örülünk, hogy itt lehetünk, kicsit hozzáépítettünk a helyszínhez, igazítottunk rajta. Egészséges és jól sikerült kompromisszumnak tartom.”  

Egy ilyen filmnél a casting sem egyszerű feladat, a szereplők között orosz, svéd, román, francia, német, szlovák és magyar táncosok, mozgásművészek is vannak. „A szereplőválogatás többéves folyamat volt” – meséli a rendező.

„A táncosoknál színészi kvalitásokat kerestünk, de volt egy olyan fázis is, amikor megnéztük, hogy színészekkel hogyan tudunk mozgást létrehozni. Végül úgy döntöttünk, hogy csak táncosokat szerepeltetünk. Olyan mozgásművészeket találtunk, akik jó színészek is egyben és jól áll nekik a kamera.”

Egyikük Ladányi Andrea, Kossuth-díjas táncművész. „Ez valahol a mozdulatművészetnek és a filmszínészetnek a határa. Ami a megformálásban érdekes, hogy a statisztériát leszámítva a szereplők fiatalok, az én karakterem az egyedüli, aki a kort, a múltat, a tapasztalatot képviseli. Őt így könnyű leválasztani a többiektől még úgy is, hogy folyamatosan együtt létezik velük.” Ladányi hozzáteszi:

„Amit most forgatunk az lényegesen elvontabb, mint amilyennek a forgatókönyv alapján tűnt. Ez egy szürreális film, amihez hozzájárul, hogy a szereplők nem szavakkal, hanem kizárólag a testtel, a mozdulatok erejével kommunikálnak.”

A Bunker a tervek szerint jövő nyárra készül el, forgalmazója a Vertigo Média.

Pauló-Varga Ákos