Filmvilág blog

Volt egyszer egy téka – Így kölcsönöztünk mi

2018. szeptember 17. - Baski Sándor

teka.jpg

Idén januárban zárt be 22 év után a Corvin mozin belül működő Odeon videotéka. A kultikusnak nyugodtan nevezhető intézmény egykori tékása, Csizmazia „Cheese” Gábor a gyászmunka részeként dokumentumfilmet forgatott, nem csak az Odeonról, de a VHS kultúra több mint 30 éves történetéről is. A premier a 15. CineFest filmfesztiválon volt.

A beszélőfejes formátum nem a legizgalmasabb dokufilmes megközelítésmód, de ebben az esetben nehezen lehetett volna megkerülni, mert rengeteg a megszólaló, és mindegyikük nézőpontja, legyen az egykori tékás, törzsvásárló, kritikus, tulajdonos, izgalmas. Csizmaziáék igyekeztek azért az interjúrészleteket különféle kreatív megoldásokkal feldobni, időről időre bevágnak egy-egy témára rímelő filmjelenetet a Shop Stopból, a Tekerd vissza haver!-ból - a cinefestes premiert megelőző beszélgetésen Kárpáti György producer elmondta, hogy a maga részéről igyekezett minimalizálni az efféle, szerzői jogilag mérsékelten szerencsés megoldásokat –, a szívességkártyákat beváltva (ingyen vett részt mindenki a közösségi finanszírozásban készült produkcióban) pedig Mucsi Zoltán, Rudolf Péter és Simon Kornél adnak elő különféle ismeretterjesztő vagy illusztrációs célzatú szkeccseket. Bár az Odeon-hálózat történetével és a kapcsolódó anekdotákkal ki lehetett volna könnyedén tölteni a másfél órás játékidőt, nem lehetett kihagyni a VHS-formátum megszületését, felfutását, és a sajátos magyar mutációt, a hangalámondásos kalózkorszakot. Aki anno maga is része volt ennek a (nem is annyira szub)kultúrának, sok újdonságot nem fog megtudni, viszont nosztalgiázhat az avantgárd kísérleti filmeket megszégyenítően roncsolt filmrészleteken, az azóta felnőtt generációk pedig beavatódhatnak ebbe a rendkívül bizarr, de annál szórakoztatóbb médiatörténeti korszakba, de tanulságos az az epizód is, amely a VHS-DVD váltás következményit boncolgatja.

tekacheese.jpg
Fekete Tamás, Csizmazia Gábor, Kárpáti György

A kifejezetten az igényesebb kiadványokra specializálódott budapesti Odeon-hálózat tündöklése és hanyatlása legalább ennyire izgalmas. Az egykori tékások beszámolóiból az derül ki, hogy ugyan az adott kölcsönző a helyieket szolgálta ki elsősorban (a Corvin téka például a 8. kerület demográfiailag-kulturálisan eléggé sokszínű közösségét), de a fénykorban az ország minden tájáról érkeztek kölcsönzők. (Lábjegyzet: a Q&A után mesélte el a máig több ezer darabos VHS-kollekciót gondozó miskolci ismerősöm, hogy ő is feljárt annak idején Budapestre, hogy egy-egy helyben beszerezhetetlen filmet vegyen ki – és másoljon le.) A visszaemlékezések alapján egyértelmű az is, hogy valódi közösség alakult ki, nem csak a tékások, de a törzsvásárók közt is, akik afféle élő IMDb-ként tekintettek a pult mögött ülőkre. Mivel a tékásság anyagilag kevéssé volt vonzó életpálya, az Odeonhoz azok mentek, akik tényleg imádták a filmeket, nem véletlen, hogy sok egykori tékásból lett rendező (Mátyássy Áron, Miklauzic Bence, Pálfi György), filmes újságíró, kritikus (Fekete Tamás, Csizmazia Gábor) vagy filmforgalmazó, mint az Odeon-alapító magyarhangyás Bognár Péter.

varrofekete.jpg
Varró Attila és Fekete Tamás


A keserédes nosztalgiázás közben, szerencsére, csak óvatosan pengeti meg a „régi jó dolgokból nem maradt semmi”-szentimentális húrjait a film, pedig ahogy a már említett beszélgetésen kiderült, az Odeon-hálózat eltűnésének (már csak a Művész moziban működik egy egység), komolyabb kulturális mellékhatásai is vannak annál, hogy közösségek bomlottak fel. Számos olyan Odeon által kiadott szinkronizált film létezik, amely sehol máshol nem férhető hozzá (Varró Attila, a Filmvilág szerkesztője, a film egyik megszólalója a Betty Blue-ról ismert Jean-Jacques Beineix életművét hozta fel példának), ráadásul erre a néhány példányra is megsemmisülés vár, mert a bezárt tékák kollekciói általában dohos pincékben végzik. Varró szerint, ha a dagerrotípiákat a kulturális örökség részeként ápoljuk, akkor az Odeon kultúrkincseit is így kellene kezelnünk, és a Művész moziban működő utolsó tékának már csak ezért sem szabadna bezárnia.

A Volt egyszer egy téka szeptember 27-én kerül moziforgalmazásba.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr3114245277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása