Tavaly októberben Honorary Maria Awarddal (egy Metropolis-robotnőt formázó szoborral) jutalmazták a John Woo, Ringo Lam és Johnnie To-mozik karakterszínészét a 48. Sitgesi Filmfesztiválon. A 61 éves kultikon nálunk jószerivel ismeretlen. A Fekete macska címre hallgató hongkongi Nikita-remake 24, az Adásunkat megszakítjuk 11, a Száműzöttek 9 éve debütált a hazai filmszínházakban, a Golyó a fejben, a Full Contact vagy az SPL – A bosszúhadjárat DVD-n érhetők el. Terjedelmes, jelenleg 209 művet számláló filmográfiájában elenyésző az angol nyelvű dobások (Lara Croft: Tomb Raider – Az élet bölcsője, A halál nyomában című Van Damme-akciófilm, A tai chi harcosa című Keanu Reeves-rendezés) száma, az Election 1-2., netán az Ip Man 1-2. pedig alternatív csatornákon szerezhetők be. Spanyolországba a második SPL-t kísérte el, a beszélgetés a Meliá Hotel kertjében zajlott.
Milyennek látja a fesztivált?
A legfontosabb, hogy emberek vagyunk, így igényeljük a közös kommunikációt. Sitges pedig tökéletesen megfelel a célnak. Olyan helyen vagyunk, ahol összegyűlik a nép, barátkoznak az emberek, jókat beszélgetnek és élvezik az együttlétet. Számomra ez a legfontosabb. Imádom az ilyesmit.
Rengeteg akciófilmben tűnt fel a karrierje során. Visszatekintve hogyan vélekedik róluk?
A mozi az életem része. Különböző kultúrájú országokat ismerhetünk meg általa. Visszamehetünk különböző időszakokba. Például, ha készül egy film a ’90-es években, arról a korszakról tanúskodik, vagy éppen az évtized Hongkongjáról. Ugyanez igaz egy ’60-as években játszódó sztorira is. Mintha könyvtárba mennénk. A filmek egy-egy korszak kultúráját mutatják be. Tudni szeretnénk, mi történt 150 vagy 100 éve. Hogyan zajlottak a dolgok 1990-ben, 1995-ben és 2015-ben? Legyen szó hongkongi vagy akár európai filmekről, ezt szeretnénk látni. Az amerikai filmek jók, de nagyrészt kommerszek, és két héten belül elfelejted őket. De ha látsz egy remek hongkongi, ázsiai vagy európai filmet, 10, 20, 100 év múlva sem törlődnek ki az emlékezetedből. Akár egy életen át is kitartanak. Persze, találni jó amerikai filmeket is, mégis, legtöbbjüknél a bevétel számít, és csak erre az időre pozícionálják őket.
Feltűnt a Golyó a fejbe című John Woo-filmben és Ringo Lam Full Contactjében. Az előbbiben egy komoly figurát alakított, az utóbbiban pedig Ön volt a harsány, homoszexuális főgonosz. Az introvertált vagy extrovertált figurák vonzzák jobban?
Mindkettő. Szeretek rosszfiúkat, jófiúkat és keménylegényeket is játszani. Imádom a drámát, még a vígjátékoknál is jobban. Ha viszont komédiákról beszélünk, akkor tudod, miket nézek? Olasz vígjátékokat. Imádom őket. Nemcsak a komédiáik hoznak lázba, bármilyen filmet képes vagyok megnézni tőlük, és bármelyik időszakból. Az újak közül például szerettem A nagy szépséget. Rettentő emberközeliek. Nem kommerciális szempontok vezérlik a készítőket. Beleadnak mindent, működik a humoruk.
Milyen a viszonya a popkultúrához?
Sok különböző filmet látok, így nem könnyű rájönni a lényegükre. Az én elméletem az, hogy mindennek igaznak kell hatnia. A filmnek, a figurádnak. Visszatérve a Full Contactre: a forgatás során nagy vitába keveredtem Ringo Lammel. Ő ugyanis egy szimpla meleg karakterben gondolkodott, mire én nemet mondtam. Szeretetteljes meleg fickónak kell lennie, vágtam rá. Egy teljes hétig ezen rágódtunk. Szeretet akartam vinni bele. Hozzátettem, hogy a szeretet ellentéte a gyilkosság. A rendező erre úgy reagált, hogy a figurám negatív szereplő, ne nevessenek rajta. A közönség a harcjelenetekre kíváncsi. Erre én: „Nem! Ugyan már.” A szeretet más irányú ambíciót feltételez. Megmutathatom általa a karakter mindkét oldalát. Előbb felszínre hozom a szeretetet, aztán elpusztítom. Úgy gondolom, ez a lényeg. Az összes filmbe kell szeretet. Ringo végül megadta magát: „Oké, próbáld meg! Csináld!” (nevet)
Hirtelen csak a második Tomb Raider-mozi az egyetlen hollywoodi film, ami az eszembe jut a filmográfiájából. Milyen tapasztalatokat szerzett?
Imádtam dolgozni rajta. A legfontosabb, hogy Jan de Bont és Angelina nagyon-nagyon kedvesek voltak. A munkatempó viszont más. Hongkong és Amerika csak ebben az egyben térnek el. Hongkongban pörgünk, néha 16-17 órán át is dolgozunk, míg Amerikában csak 12 órát, szombaton és vasárnap pedig jóformán vakációzunk.
Chow Yun-Fat mesélte egy interjúban, hogy a ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején reggel forgatott egy filmet, délben egy következőt, este a harmadikat.
Nagyjából 1990 és 1994 között 16 filmet gyártottunk évente. Ez a korabeli idők kultúrája. Élveztem csinálni, és ma is szívesen vállalom ezt. Ha mozikban szerepelsz, tükröt tartasz az akkori időszak elé. Nem lehet azt mondani, hogy ez jó vagy rossz. Kérdezték persze, hogy miért csinálom ezt éjjel-nappal, de azokban az években tényleg ez jelentette a hongkongi kultúrát.
