Miután az előző két kötetben az összes fontos titokra fény derült, majd hőseink a Rubicont is átlépték, az idilli fenyőillatú kisvárosban elszabadul a pokol. A Wayward Pines-trilógia utolsó felvonása egy vértől és adrenalintól csöpögő, szinte teljes egészében valós időben játszódó gigászi összecsapás, mely egy nagyon ravasz befejezésbe fut ki. A első és második könyvvel ellentétben Az utolsó város az előzmények ismerete nélkül már nem áll meg a lábán, de aki követte az eddigieket, nagyon nagyot nem fog csalódni a lezárásban. Blake Crouch egy elképesztő iramban pergő monstre ostromot tár elénk, mely meglepő brutalitással metszi le a kiálló részeket.
A rejtélyek és paranoia-thrillerek, majd a krimik és sötét disztópiák után ezúttal a kíméletlen túlélő-horrorok és a fekete-fehér háborús ellentétek szolgáltatják a főbb mintákat. Crouch e döntésével be is járja a teljes műfaji palettát, hisz a komédiát leszámítva gyakorlatilag nem is marad olyan populáris zsáner, amely hiányozna a regényfolyamból. Az információk ügyes adagolása, a látszat és a valóság finom ütköztetése, illetve a karakterek csavaros viszonyrendszere után az akcióra és a küzdelemre helyeződik a hangsúly. Írónk durván felpörgeti a tempót és nem kegyelmez a szereplőknek, a gondosan épített kulisszának és az olvasónak sem. Az áldozatok és a halálozási módok száma exponenciálisan nő, miközben a remény elhalványul. A boldog befejezés esélyei drasztikus ütemben csökkennek, erre a fináléra bizonyára nem sokan számítottak.
Itt már tényleg nincs helye a rafinált történetszövésnek vagy a karakterek elmélyítésének. Crouch egymásnak ereszti a szemben álló feleket, és egészen plasztikusan közvetíti a horrorisztikus eseményeket. Csak azért állunk meg néha egy-egy szusszanásra, hogy a beékelt visszaemlékezések drámaibb fénytörésben mutassák az élet-halál harcukat vívókat. Bár a több száz oldalon át tartó pusztítás néhol ugyan keresettnek vagy túlzónak tűnhet, a dühös Istenként viselkedő antihős és a vele Ádámként perlekedő hős vitája hatásos keretbe foglalja a mészárlást. A szabadsággal és önálló akarattal járó hatalmas felelősség, a tudás ismerős dilemmái most is működnek. Az őrült kaszabolás végén pedig még egy pimasz csavar is vár ránk.
A szerző az utolsó cseppet is kifacsarja az alapötletéből, a meglepően egyszerű és agresszív harmadik felvonásra alig marad fordulat. Crouch azonban nagyon rutinos író, aki behatóan ismeri a szórakoztató ponyvák és a jól megalapozott folytatások alapvető működési mechanizmusait. Az utolsó város az invenció hiányát nyers erővel pótolja és jó ütemérzékkel fonja egybe a megkezdett szálakat. Hatalmas elánnal száguldunk végig a nem kimondottan bonyolult sztorin és a megfelelő pontokon mindig vár ránk némi meglepetés. Aki egyszer elkezdte a regényfolyamot, az úgysem fogja letenni addig, míg az utolsó oldalra nem ér. Crouch érezhetően nagy élvezettel írta meg a trilógiát, éppen ezért az olvasó is remekül fog szórakozni. A FOX nemsokára debütáló sorozata állítólag a három könyv cselekményét egy évadban dolgozza majd fel. A befejezés ismeretében ez az információ igen komoly ígéreteket tartogat a jövő számára.
A trilógia első részéről itt, a másodikról itt, a sorozat pilot epizódjáról pedig itt írtunk.
