„Így kezdődött!” – Az alábbi szöveg 2005-ben (májusban vagy júniusban) jelent meg a Sokk Magazin hasábjain. Akkor még nem gondoltam, hogy békaemberekkel fogok találkozni egyszer majd könyvet írok Lucio Fulciról, egyszerűen csak érdekelt néhány (horror)filmje, amelyek aztán meglepően színvonalasnak és érdekesnek bizonyultak, ezért leírtam róluk pár dolgot – néhány szükséges javítástól eltekintve szó szerint az alábbiakat. Bár ezekkel a sorokkal ebben a formában már nem értek 100%-osan egyet, úgy gondolom, érdemes ismét közreadni őket, már csak azért is, hogy felhívjam rá a figyelmet: jóval több van ebben a témában, mint hinné az ember. Hogy pontosan mi, és hogy mennyiben tér el a mai véleményem a 9 évvel ezelőttitől, kiderül A modern horror mesterei: Lucio Fulci & George A. Romero című kötetben olvasható monográfiából. – OD

A halottak is spagettit esznek 2.

Lucio Fulci zombitrilógiája: Zombi + A pokol hét kapuja + Zombik városa

A pokol hét kapuja legendás gore-jelenetei valóban extrémek, beteg fantáziára utalnak, ám hosszú távon mégis a film hangulata az, ami megmarad emlékezetünkben. A történet valójában csak egy homályos, alig kifejtett alaphelyzet, ami szinte lehetőséget sem ad arra, hogy komolyan vegyük. A filmet nyitó flashback egyszerre lenyűgöző a forma és homályos a történet szempontjából. Gyakorlatilag ez a jelenet adja az egész film „gerincét”: a múlt század elején felháborodott New Orleans-iak egy csoportja beront egy ottani olcsó hotelbe és megkínoznak, majd keresztre feszítenek egy Schweik(!) nevű festőt, aki éppen egy kihalt, lehangoló, egyben félelmetes tájat vet vászonra. Hogy ne végezzenek félmunkát, rálöttyintenek némi meszet is, amely szétmarja az egész testét.

Az eset irodalmi vonatkozása egy nem létező könyvből, az H. P. Lovecraft által is popularizált Eibon könyvéből ered, melyet Schweik birtokol szomorú haláláig. E kötetet a forgatókönyvíró nagyon fontosnak akarja feltüntetni, ezért gyakran olvasnak fel belőle a szereplők zavaros jóslatokat, de konkrét szerepet nehéz találni neki a filmben. A történet bonyolítása ezzel gyakorlatilag be is fejeződött: a film fennmaradó, a jelenben játszódó része arról szól, ahogy a jóslatoknak és rossz ómeneknek megfelelően bekövetkezik a Világvége. Schweik ugyanis boszorkánymester volt(?), és a halálának helyszíne, a hotel a Pokol hét kapujának egyikre épült. Nem is csináltak különösebb titkot belőle: a szálloda neve Seven Gates Hotel (Svejk szobaszáma 36-os, vagyis Sacchetti legalább annyit tud olasz katolikusként a Bibliáról, amennyit bármelyik ateista hülyegyerek, aki Hollywoodban „világvégés” filmet akar csinálni Antikrisztussal, földrengéssel, 666-tal.)

Ha mindez zavarosnak tűnik, az nem véletlen. Fulci filmje a mainstream-szemnek sokadik megtekintés után is csak fantáziadús-beteges gyilkosságok sorozata. A színészek akkor sem tudnának brillírozni, ha lenne szerepük: Catriona MacColl egy jelenetben elmeséli az – egyébként teljesen érdektelen – életét, David Warbeck pedig borostás marhahajcsár külseje ellenére orvos (ez kb. abban merül ki, hogy néhányszor ilyeneket mond: „Én a tudományok embere vagyok és csak racionális magyarázatokat fogadok el!”), a többiek pedig még ennyi esélyt sem kapnak jellemük megmutatására.

Mindemellett a szereplők legfeltűnőbb tulajdonsága, hogy ésszerűtlenül viselkednek. Pár példa:

• MacColl a hotellel együtt örökli a két gondnokot is, akik minden bizonnyal a Pokol követei, hiszen viselkedésük egyértelműen erre utal, ám az elszabaduló erők – legnagyobb meglepetésükre! – őket is elpusztítják.
• A Schweik utáni első áldozat, bizonyos Joe addig-addig forgolódik céltalanul a kellemetlen pincében, amíg egy fal mögül előront Schweik maradékának(?) keze és kinyomja a szemeit.
• A Világvége valami meg nem határozott okból kifolyólag csak a bevezetőben mutatott események után X évvel kezdődik meg.

És még sorolhatnánk. A film helyenkénti komolytalanságát az önkényesen kiragadott példákon túl az is jól jelzi, hogy ennek az Egyesült Államokban, részben angol anyanyelvű színészekkel forgatott és külföldi piacra szánt filmnek az egyik jelenetében egy ajtó mellett a következő feliratú táblát találjuk: „Do Not Entry” – azaz kb. „Nem szabad a belépni”. (…)

Ha A pokol hét kapuja egy kábítószeren élő kontár horroriparos zavaros víziójának tűnik, akkor a Zombi hozzá képest legalább is egy Stephen King-szintű író munkája. Ez a képileg valamivel jellegtelenebb, történet szempontjából kicsit erősebb film sem nevezhető azonban hagyományos megközelítés alapján jól sikerültnek. Fulci erőfeszítései rendezőként azonban túlságosan figyelemreméltóak ahhoz, hogy ennyivel elintézzük azt az alkotást, amely Romero életműve mellett a leginkább befolyásolta azt, ahogyan ma az egyszerű néző a zombikra gondol.

A pokol hét kapuja forgatókönyvírói által jegyzett Zombi a szkript szempontjából valójában csak annyival szerencsésebb, hogy egyszerűbb az alaphelyzete: a Pokol, Lovecraft, Hašek, a Biblia és több idősík inkább sikertelen, mint sikeres vegyítése helyett mindössze két helyszínen bonyolódik, melyek összekapcsolása azonban legalább olyan önkényes, mint A pokol hét kapuja egyes részletei.

A nyitójelenetet szerencsére Fulci olyan ügyesen rendezte meg, hogy a felmerülő kérdéseken nem is akar a néző gondolkodni – egészen a film végéig. A New York-i kikötőbe teljesen spontán, legénység nélkül benavigáló hajó jelenete Murnau Nosferatu-jából lehet ismerős, és még akkor is emlékezetes maradna, ha a fedélzetre lépő rendőröket nem támadná le egy önmagát korábban szekrénybe záró élőhalott.

A folytatás szokás szerint az önkényes szerzői fantázia szüleménye: egy újságíró és egy Mia Farrow-ra messziről, sötétben nagyon emlékeztető hölgy (a sztárstátuszról lecsúszó húg, Tisa Farrow) elutaznak egy karibi szigetre, ahol az utóbbinak a faterja él egy ideje. A közbeékelt jelenetekből már homályosan sejtjük, a szigeten a film Marlon Brandója, A ház hideg szívéből ismerős Richard Johnson végzi gyanús (ember)kísérleteit.

Hőseink tehát útra kelnek Matoul szigete felé egy házaspárral egyetemben, azok yachtján, de a tengeren eltévednek(!), mire a házaspár női tagja minden gond nélkül levetkőzik az újságíró éhes férfiszemei előtt(!!) és búvárkodni indul(!!!), míg a tengerben meg nem támadja egy cápa(!!!!) és egy zombi(!!!?)...

Hogy is van ez?!

A zombifilmek „tipikusnak nevezhető nyomvonala” egyébként sem sokkal életszerűbb a fent leírtaknál, de Fulci filmjének néhány jelenete ötletességével egyértelműen kiemelkedik a többi közül. Az egyik csúcspont mindenképpen ez a nyugodtan „szürrealista” jelzővel illethető cápás jelenet, amely nem kevesebb, mint három kommerszfilmes témát ötvöz: a Spielberg-féle cápatámadás mellé kapunk egy félmeztelen nőt és egy víz alatti élőhalottat is, akit a nő azzal ráz le, hogy korallt nyom a képébe. Ezt követően a zombi ráveti magát a cápára, kiharap belőle egy darabot, majd a cápa letépi a karját (a kaszkadőrnek láthatóan kemény erőfeszítésébe kerül belenyomnia a művégtagot az állat szájába.) Hogy a képtelenségek listája teljes legyen, a viszonylag kisméretű cápa (max. 2,5-3 méter) nekimegy a hajónak, amelynek ettől eltörik a tengelye (!) – a szereplők pedig épp ekkor veszik észre a távolban a szigetet...

A szigetet, melyen éppen szerteharapózik a zombiveszély. Fulci a nevetségesbe hajló jeleneteket olyan profizmussal vezényli le, amely méltóságot ad a film egészének. A vudu-dobok zenei hátterével kísért jelenetekben westernbe illő, de nagyon hatásos képeket láthatunk kihalt falvakról, ahol porfelhőket kavar a szél, és lassan, de vészjóslóan araszolnak előre az oszladozó élőhalottak.

A film második felének legemlékezetesebb jelenete egyben a leghírhedtebb is. Természetesen ez is egy meztelen (zuhanyozó) nővel, a Johnson alakította orvos feleségével (Olga Karlatos) kezdődik, akit egy zombi támad meg az otthonában. Az élők iránt még figyelemreméltó szexuális érdeklődést mutató támadó az áldozat fejét kínos lassúsággal belehúzza egy kiálló fadarabba, amely a nő szemén hatol keresztül (természetesen premier plánban). (…)

A film a továbbiakban a hősök védekezését mutatja be a szokásos abszurd-vérmocskos jelenetek végigzongorázásával. A stáblista előtti utolsó néhány másodperc azonban még tartogat egy emlékezetes jelenetet: a New York elpusztítására induló zombik vonulnak végig a Brooklyn-hídon.

Folytatása következik egy hét múlva. Az első rész itt olvasható.