A Jameson CineFest 10. Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon levetítették Ryan Fleck filmjét, az Egy dominikai spílert (Sugar, 2008). A Fél Nelson rendezője a filmvetítés után közönségtalálkozón vett részt. A vetítést és a találkozót az Egyesült Államok Nagykövetsége és a Jameson CineFest közös programjának, az American Film Showcase-nek a részeként rendezték, aminek deklarált célja a “különböző társadalmi csoportok közötti párbeszéd elősegítése”. Az Egy dominikai spíler egy fiatal és szegény dominikai baseball tehetség története, aki sorstársaival együtt azért edz fáradhatatlanul minimális pénzekért, hogy felfedezzék és leigazolja egy amerikai csapat. A gondok azonban akkor kezdődnek, amikor ez megtörténik: nehezen barátkozik az idegen kultúrájú és nyelvű országgal, a stresszel, a profi ligában és a csapaton belül is folyó embertelen versengéssel. Megsérül, tiltott szerekkel próbálkozik, miközben a csapat számára konkurenciát jelentő játékosokat igazol a posztjára. A film 2008-ban a Sundance Filmfesztivál versenyprogramjában futott, de azóta nem kapott különösebb figyelmet, pedig kritikai megítélése remek (imdb 7,1; Rotten Tomatoes 93%). (Az interjú a vetítést követő közönségtalálkozó után készült, a vége enyhén spoileres, erre fokozottan érzékenyeknek ajánlott a Sugar/Egy dominikai spíler című film ismerete olvasás előtt).

A filmedet öt évvel a bemutatója után mozivásznon vetíti az American Film Showcase. Mit szólsz a mozi utóéletéhez?

Mivel baseball témájú film, alig forgalmazták Európában, hisz errefelé nem elterjedt, nem népszerű ez a sport, kevesen ismerik a szabályokat. A Sugar ugyanakkor több mint egy szimpla baseball-film, alapvetően emigráns-sztori, amivel sokan tudnak azonosulni világszerte és itt Európában is. Örülök, hogy az American Film Showcase meghívott, és így magyarokkal ismerkedhetek meg, ellátogathatok magyar iskolákba és találkozhatok diákokkal, akikkel mondjuk New Yorkban nem futnék össze.

Úgy tudom, sűrű a programod Magyarországon.

Néhány napja még Budapesten voltam, szétnéztem a városban, kipróbáltam pár éttermet, részt vettem néhány túrán, például megnéztem egy valamikori zsidó negyedet, voltam egy olyan túrán is, ami a kommunista érát mutatta be. Korábban keveset tudtam ezekről a dolgokról, az országról, de sokat pótoltam.

A Fél Nelson című filmedet vetítették az iskolákban, ahová ellátogattál. Nem R-korhatáros a film?

De, viszont nem azt a verziót vetítettük. Van egy hasonló rövidfilmem (Gowanus, Brooklyn), a Ryan Gosling főszereplésével készült mozi annak az egész estés verziója. A rövidfilm egy kicsivel finomabb, mint a mozi. Fura darab, de nyitottak voltak rá, beszélgettek róla, tettek fel kérdéseket, jól fogadták.

Mi inspirálta a Sugart, mennyi igazság van a történetben?

Amit a filmben látni, az több ezer dominikai sportreménységgel történt meg korábban. A film kutatáson, anyaggyűjtésen alapul, több száz dominikai baseball-játékost interjúvoltam meg, és sokaknak volt hasonló a tapasztalata. Nem konkrétan egy ember ihlette a sztorit, számos különböző ember történetének részleteiből építettem fel.

Ha sokakkal megtörtént, tehát kvázi hétköznapi történet, mit találtál benne érdekesnek?

Szeretsz valamilyen sportot?

Kosárlabda-rajongó vagyok, az is egy amerikai sport. A film baseballal kapcsolatos részéből tényleg nem értettem egy szót se.

Akkor biztosan sokat tudsz a kedvenc sportodról, van favorit csapatod… én nagy baseball-fan vagyok, jól ismertem a játék minden aspektusát, kivéve azt, ami a Dominikai Köztársaságban folyt. Nem tudtam, hogy minden nagy amerikai baseball-csapatnak van... melyik a kedvenc NBA csapatod?

Legyen a Knicks.

Ahhoz tudnám hasonlítani, mintha te megtudnád, hogy a Knicksnek van egy akadémiája, edzőközpontja Magyarországon (mondjuk mert a magyarok valamiért olyan kiválóak lennének kosárlabdában, mint a dominikaiak baseballban), azzal a céllal, hogy fiatal magyar sportolókat képezzenek és szerződtessenek le bagóért. Ilyesmi történt az amerikai profi baseballban, amikor tudomást szereztem róla, elkezdett érdekelni a történet ebben a kizsákmányolásban. Egyébként ilyesmi történik az európai fociban is, nagy itteni csapatoknak vannak hasonló edzőközpontjaik Afrikában.

Miért amatőr színészekkel dolgoztál?

Mert nem voltak spanyolajkú színészek, akik tudtak volna baseballozni. Örültem volna egy dominikai filmsztárnak, aki tud játszani is, de ilyen nincs sajnos. Nem tudom Benicio Del Torónak vagy Antonio Banderasnak adni a szerepet, mert nem lesz hiteles, tehát igazi játékosokat kellett keresnünk.

Mennyire kapható el filmen a baseball szépsége?

Szerintem jól néz ki a vásznon, és az Egyesült Államokban rengeteg baseball-film készült, ehhez a gazdag hagyományhoz akartam hozzáadni valamit, de ugyanakkor fel is forgatni egy kicsit. Egy nem egy szokványos baseball-film: hagyományos sportfilmes premisszát állít fel, de aztán kihúzza a szőnyeget a közönség alól, mert nem egyértelmű dicsőség, happy end van a végén, hanem valami sokkal valószerűbb.

Igen, egy darabig olyan volt a filmed, mint egy tipikus Rocky-féle sportfilm, még montázs is volt benne vagány zenével. Szerintem úgy közelítetted meg a baseballt, mint Oliver Stone az amerikai focit a Minden héten háborúban, vagy Spike Lee a kosárlabdát a…

He Got Game (A játék ördöge).

Igen, Denzel Washingtonnal. Stone és Lee egyaránt imádják az adott sportot, de egy alulreprezentált oldaláról készítettek filmet, a kulisszák mögé engednek bepillantást, a Minden héten háború az amerikai profi foci színfalai mögötti érdekeket mutatja be, A játék ördöge pedig az egyetemi kosárlabdában jelenlévő korrupciót, a fiatal fekete amatőr kosarasok kizsákmányolását.

Igen, nagyjából hasonlót akartam csinálni, mint ők, a Sugar az említett filmek baseball-verziója. Örülök, ha a filmemet az övékével együtt lehet említeni. A különbség, hogy a Minden héten háború és A játék ördöge nagy büdzséjű, filmsztárokkal eladott filmek, míg ez egy kis produkció volt.

Sportfilm és dráma egyszerre.

Nagy sportfan vagyok, sok drámát találok benne. Kosárlabdában is rengeteg a dráma, az izgalom, ahogy pereg a támadóidőt jelző óra, hogy ki vállalja el az utolsó dobást... ez önmagában is dramatikus, ehhez még film esetében hozzájönnek a karakterek, filmesként bonyolult protagonistákat akarok hozzátenni mindehhez.

Sok hasonlóság van a Fél Nelson és az Egy dominikai spíler között, mindkettőnek témája a rasszizmus, a társadalom integrálása.

Egyszerűen csak olyan filmet akarok látni, amilyet addig soha, filmesként is az újdonságot tartom szükségesnek. Egyes közösségek alulreprezentáltak a mozifilmekben, pedig a történeteiket érdemes elmesélni.

Megosztva jegyzed a rendezői kreditet Anna Bodennel. Mennyire vagy auteur? Mennyire kontrollálod a forgatást?

Anna közeli barátom régóta, hasonló az érdeklődési körünk, bízunk egymásban és tiszteljük egymást, jó a munkakapcsolatunk. Totális kontrollt akarok, illetve akarunk Annával, minden döntés a miénk, de egyébként nagyon együttműködőek vagyunk a színészekkel és a stábbal, mindhárom filmemnek ugyanaz az operatőre (Andrij Parekh), állandó a rendezőasszisztensem, Maria Laconitini is, sokat adnak hozzá a filmhez.

Mi a motivációd filmesként?

Filmrajongóként kezdtem, mindig is imádtam őket és részt akartam venni az alkotófolyamatban. Általában nem azok a filmek a kedvenceim, amik a többségnek. Szeretem a nagy blockbustereket is, bár csak keveset, inkább a régi filmeket kedvelem.

Például?

A hetvenes évek filmjei, Robert Altman, Hal Ashby, Scorsese. Tiniként láttam őket a kilencvenes években, és azt gondoltam, hogy miért nem csinálnak ilyen filmeket manapság? Filmesként kicsit vissza akarok menni ebbe a korba, amikor karakterektől és történetről szóltak a filmek, nem speciális effektekről és robbantásokról.

Spoileres kérdés: a film vége elég kétértelmű volt. Eldöntötted, hogy mi a sztori vége, csak nem rágtad a nézők szájába, vagy teljesen nyitva hagytad a kérdést? Mi történik a hős érzelmeiben, örül, hogy újra játszhat, vagy tudomásul veszi, hogy nem jött neki össze?

Kicsit mindkettő. Boldog, mert olyan közösségben van, ahol megértik, ismerik a tapasztalatait, osztoznak az élményein, akik értik a nyelvét (ha csak annyiban is, hogy beszélnek spanyolul), még ha egy másik országban, azon belül New Yorkban vannak is. Ugyanakkor feladta egy álmát, de egy másik álmáért cserébe, ami az volt, hogy pénzt keressen, és hazaküldjön belőle a családjának. Mindig is ezt próbálta elérni, nem feltételül akart ő baseball-sztár lenni és milliókat keresni, csak annyit, hogy megéljen és elégedett legyen az életével.

Partikulárisan amerikai ez a film? Az Amerikai Nagykövetség embere szerint - aki a filmvetítés előtt mondott egy rövid beszédet - igen.

Az amerikai álomról szól. Ez viszont univerzális is, hisz a világon mindenhol vágynak erre emberek. Ezen belül vágyhatnak arra, hogy baseball-sztárok legyenek, de arra is, hogy tányérmosásból legyen annyi pénzük, hogy abból küldhessenek haza a családjuknak és jobb életük legyen.

Vannak kortárs filmek vagy filmesek, akiket kedvelsz?

Van egy maréknyi rendező, akik nagyon érdekes karakterre épülő filmeket készítenek. Paul Thomas Anderson az egyik kedvencem, de ott van Wes Anderson is, ő nem annyira old school, viszont nagyon egyedi filmeket csinál. Alexander Payne is jó, mainstream filmeket készít, de karakterre épít.

Mi a jövő?

Nagyon nehéz összehozni egy filmet, egyszerre csak eggyel próbálkozom, remélhetőleg arról is fogunk majd itt beszélgetni a jövőben. Most egy nagyon “hetvenes évek” filmen dolgozom, újfent Altman és Ashby stílusában. Road movie, két fickó hazárdőrözéssel, pókerrel próbálja megcsinálni a szerencséjét. A Mississipi mentén mennek le Iowától New Orleansig, és közben történik egy s más.