Egy fesztivál profilját és imázsát nem csak a beválogatott versenyfilmek, az információs vetítések, a kapcsolódó programok és workshopok formálják, de az is, hogy végül milyen filmeket ítél díjazásra méltónak. A CineFest még mindössze a 9. évében jár, messzemenő következtetéseket így nem érdemes levonni, de az idei nyertesek listája alapján (is) úgy tűnik, hogy Miskolcon nem a már elismerésekkel kidekorált alkotásokat preferálja a zsűri. A kritikusi visszajelzések és a nézőtéri vastaps alapján a Sundance-fődíjas A messzi dél vadjai biztos befutónak tűnt, ehhez képest csak a FICC, azaz a Nemzetközi Filmklubszövetség díját kapta meg. (Bővebben a filmről: itt.)
A Krzysztof Varga vezette zsűri a fesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat annak az Eltűnő hullámoknak ítélte, amely jóval vegyesebb fogadtatásban részesült. Ha a litván Kristina Buožytė filmje vitatható választásnak is tűnik (elsősorban a hossza miatt; bővebben: itt), mindenképpen dicséretes, hogy a zsűrinek volt mersze egy kísérletező kedvű, rendhagyó sci-fi-t díjazni.
A zsűri nagydíját megosztva kapta a magyar kötődésű Peter Strickland Berberian Sound Studiója a dán Játékmackóval. Előbbi egy angol hangmérnök olaszországi viszontagságait tárgyalja; a korábban természetfilmeken dolgozó férfi egy ultraerőszakos giallo hangsávját készíti el, és közben szép lassan meghasonlik önmagával. A szinopszis ellenére Strickland filmje nem exploitation hommage Tarantino-módra, az erőszak csak közvetett formában jelenik meg a vásznon. (Bővebben az októberi Filmvilágban.) A Sundance-ről rendezői díjjal távozó Játékmackó egy 38 éves kora ellenére az anyjával együtt - és vele kölcsönös érzelmi függésben - élő dán testépítő története, aki nagybátyja példáján felbuzdulva Thaiföldről akar magának feleséget importálni. Mads Matthiesen filmje joggal nyerte el a Zsűri nagydíját – letisztult, érzékeny és mélyen empatikus alkotás, egy szimpatikus és szerethető főszereplővel.
A FIPRESCI-díjat a CineFesten először felálló nemzetközi kritikusi zsűri Radu Jude tragikomédiájának, a Mindenki a Mennybe megynek ítélte (bővebben a filmről: itt), míg a nemzetközi ökumenikus zsűri a török-kurd menekültek beilleszkedési nehézségeit tárgyaló osztrák A szépséged mit sem ért vélte az elismerésre leginkább méltónak. (Bővebben a filmről: itt.)
Ahogy a díjak listájából is kitűnik, a CineFesten már majdnem annyiféle zsűri dolgozik, amennyi az „A”-katgóriás fesztiválokon. Tekintve, hogy a vetítések és a kísérő programok ingyenessége miatt a CineFest kiemelten közönségbarát mustrának minősül, meglepő, hogy pont a publikum nem választhatja meg a kedvenceit. Remélhetőleg jövőre már közönségdíj is lesz, addig viszont csak a vetítések látogatottságából és a nézőtéri reakciók (szubjektív) értékeléséből lehet a nézők preferenciáira következtetni.
A műfaji filmekre mindig nagy a kereslet, ezt igazolt a német sci-fi horror, a Fény sikere; a kanadai Egyéjszakás kaland vélhetően a merész szexjeleneteinek köszönhette a kiemelt nézői érdeklődést; érzelmileg legjobban pedig - az ovációból ítélve – A messzi tél vadjai dolgozta meg a publikumot. A legtöbben mégis egy 68 és egy 70 éves klasszikusra voltak kíváncsiak: a Casablanca és Az élet csodaszép a gyakorlatban is igazolták kultuszuk jogosságát.
Az animációs-, a kisfilmes- és a dokuszekció díjazottjairól a CineFest honlapján lehet tájékozódni.
