SZEX FELSŐFOKON – Malgorzata Szumowska filmjében Juliette Binoche az Elle magazin újságírójaként a prostitúció témakörét próbálja feldolgozni, és ehhez olyan lányokkal készít interjúkat, akik az egyetem mellett call girlként keresik a tandíjra valót.
SZELLEMLOVAS: A BOSSZÚ EREJE 3D – A lángoló fejű Nicholas Cage visszatért egy folytatás erejéig. A rendezést ezúttal a Crankkel elhíresült Neveldine-Taylor páros vállalta. A forgatás helyszíne Románia volt.
A VÉR ÉS A MÉZ FÖLDJÉN – Angelina Jolie bátor, sőt vakmerő vállalkozásba fogott: kívülállóként próbálta meg elmesélni a délszláv háború egyik fejezetét egy bosnyák nő és egy szerb férfi (fiktív) románcába ágyazva. A nagyrészt Magyarországon forgatott film látatlanul is kivívta a szerb nacionalisták ellenszenvét, akik többek közt a Facebookon bíztatták egymást a film lepontozására az IMDb-n. Sikerrel.
TIRANNOSZAURUSZ – Kőkemény brit dráma Paddy Considine rendezésében, Peter Mullan főszereplésével. Szinopszis: „Az erőszakos és önpusztító Joseph megállíthatatlanul sodródik végzete felé, amikor találkozik Hannával, aki keresztény, jótékonysági munkát végez. Ahogy egyre jobban megismerik egymást, kiderül, hogy Hanna olyan titkot rejteget, ami mindkettőjük sorsára kihat.”
A Filmvilág kritikusa szerint: A negyven alatti generáció egyik legfontosabb angol színészének számító Considine első rendezői nagyjátékfilmje könnyen betájolható a brit filmtérképen. A Tirannoszaurusz témájával, realizmusával és karakterközpontúságával is olyan színészrendezők munkáinak sorába illeszkedik, mint Gary Oldman Éhkopponja, Tim Roth Hadszíntere vagy éppen Peter Mullan Árvákja. (Nevelős Zoltán kritikája a márciusi Filmvilágban olvasható.)
WARRIOR – A VÉGSŐ MENET – Gavin O'Connor filmjében két egymástól (és apjuktól is) elhidegült testvér (Tom Hardy, Joel Edgerton) találkozik újra – egy ketrecharcos viadal döntőjében. Férfimelodráma és hagyományos (küzdő)sportfilm hatásos randevúja Nick Nolte Oscarra jelölt jutalomjátékával.
A Filmvilág kritikusa szerint: Szemben a Rocky-szériával, a veszélyes elegy ezúttal hibátlanul működik, a végkifejlettel szigorított fegyintézetek lázadásait is könnyedén érzelmes összeborulássá lehetne szelídíteni: miközben nézője minden ütést magán érez, a kiváló színészi játéknak hála, szívtájékon is éri néhány jól időzített és pusztító erejű balegyenes. (Varró Attila kritikája a márciusi Filmvilágban olvasható.)
AZ ERŐ KRÓNIKÁJA – Mi történne, ha három átlagos gimnazista srác egy csapásra telekinetikus képességekre tenne szert, és mindezt saját maguk rögzítenék kézikamerával? Az elsőfilmes Joshua Trank és Max Landis elképzelte. Az idei év egyik legváratlanabb amerikai mozisikere.
A Filmvilág kritikusa szerint: A kellemes ritmusú, mindössze 75 perces film csak annyira kísérletezik a formával, amennyire az még a célközönség számára könnyedén befogadható. (…) a kezdetben felettébb unortodoxnak tetsző történet sem nélkülözi a képregénymoziktól kötelezően elvárt, kellően látványos akció- és CGI-dús finálét. (Baski Sándor kritikája a márciusi Filmvilágban olvasható.)
A BŰN HÁLÓJÁBAN – A sokoldalúságáról és imponáló munkabírásáról híres Soderbergh újabb műfajba tesz kitérőt: ezúttal egy harcművészeti bemutatóval kevert akcióthrillert láthatunk tőle, főszerepben az MMA-harcos Gina Caranóval. Asszisztálnak a pofonokhoz: Channing Tatum, Michael Douglas, Michael Fassbender, Antonio Banderas, Ewan McGregor.
A Filmvilág kritikusa szerint: Soderbergh túlzottan udvarias: a kegyetlen dulakodás látványától zavarodott nézőt David Holmes megbízhatóan dögös dzsessz-funk zenéjével rendre az Ocean’s Eleven biztonságos világába tereli vissza. (Kovács Marcell kritikája a márciusi Filmvilágban olvasható.)
A LELEMÉNYES HUGO – Scorsese az Aviátor után ismét egy jelentős filmalkotó életébe enged bepillantást – mindezt egy 3D-s ifjúsági kalandfilm álcájában. Szereplők: Chloe Moretz, Asa Butterfield, Sacha Baron Cohen, Ben Kingsley, Ray Winstone, Jude Law, Emily Mortimer.
A Filmvilág kritikusa szerint: A leleményes Hugo az a film, amit üzenetként szeretne átnyújtani az utókornak a cinéphile rendező, a mondandója pedig mindössze ennyi: szeressétek a mozit! (Hlavaty Tamás kritikája a márciusi Filmvilágban olvasható.)