Jövő szerdán, azaz november 24-én kezdődik az Anilogue, amelyet idén már nyolcadik alkalommal rendeznek meg Budapesten (Bécsben harmadszorra). Az európai animációs rövidfilmek versenyén kívül a programban ezúttal is helyet kapott néhány friss és izgalmas nagyjátékfilm – van köztük cseh, francia, japán, brit, belga és (részben) magyar produkció is. Bővebb ízelítő a tovább után, helyszínek, vetítési időpontok a hivatalos honlapon.
1. Túlélni az életet (elméletben és gyakorlatban)
Állítása szerint élete utolsó filmjét készítette el a 76 éves Jan Švankmajer, aki a cseh szürrealizmus, és úgy általában a kortárs cseh film egyik legnagyobb alakjának számít. Munkáit szinte lehetetlen bekategorizálni, tucatnyi technikát használ a festményanimációtól a bábon át az agyagig, vegyítve mindezt a hagyományos, élőszereplős felvételekkel. Ilyen a Túlélni az életet (elméletben és gyakorlatban) is, amelyet Švankmajer pszichoanalitikus vígjátéknak nevez.
 |
Részlet a rendező Filmvilágban megjelent interjújából: „Egyszer álmodtam valamit, s amikor felébredés után visszagondoltam rá, azt mondtam magamban, hogy ez olyan, mint egy film eleje, így hát megírtam az egészet. Egy idősödő férfi kettős életéről van szó: az egyik a valóságban zajlik, a másikat álmában éli meg. Egy pszichoanalitikusnőhöz járogat, hogy magyarázza el neki, mit jelentenek az álmai. Végül függőségbe kerül az álmaitól, de megismeri belőlük a gyerekkorát, amelyet amnéziája ködbe burkolt.”
A Filmvilág kritikusa szerint: Ha az életnél valóságosabb álmok, a férje tudatalattijába besettenkedő feleség pszichotripjét nézve az Eredet jut eszünkbe, jó helyen keresgélünk. A vicc csak az, hogy ez a rajzból, fotóból összebarkácsolt, a CGI-technika vívmányait messzire elkerülő stop-trükkös fedélközi álomutazás sokkal, de sokkal messzebbre visz Cristopher Nolan méregdrága álomszafárijánál. (Schubert Gusztáv fesztiválbeszámolója Velencéből)
2. Az illuzionista
Sylvain Chomet francia animátor a 2003-as (annak idején nálunk is bemutatott) Belleville randevú után elkészítette végre második nagyjátékfilmjét. Az illuzionista Jacques Tati 1956-ban írt forgatókönyvén alapul, eredetileg Prágában játszódik, főhőse pedig a címszereplő illuzionista, és egy Alice nevű kislány, az egyetlen, akit még le tud nyűgözni a trükkjeivel. Chomet a cselekményt végül áthelyezte Edinburgh-be (ő maga is itt él és dolgozik), a mágus figurájában pedig Tati alteregóját alkotta meg. Filmje a kritikák és az előzetes alapján méltó folytatása a Belleville randevúnak, érzelmesebb és színesebb annál, de sikerrel idézi meg Hulot úr sajátos világát is.
3. Nyári háborúk
Mamoru Hosoda japán rendezőt sokan az új Miyazakiként emlegetik, noha még csak két nagyjátékfilmet készített el. Az efféle bombasztikus kijelentéseket persze tanácsos fenntartással kezelni, most mindenesetre moziban, saját szemmel is meggyőződhetünk róla, hol tart az utódjelölt. Négy éve, az akkor még Anifest néven futó Anilogue-on láthattunk Hosoda bemutatkozó filmjét is: Az idő fölött járó lány több mint ígéretes pályakezdés volt. A Japánban az év legjobb animációs filmjének választott Nyári háborúk sci-fibe oltott társadalmi szatíra, amely a közösségi hálózatok jelenségét is érinti. Főhőse egy ifjú matekzseni, Kenji, akit plátói szerelme, Natsuki arra kér, hogy játssza el a családja előtt a vőlegény szerepét. A fiú közben az OZ nevű online hálózatnál végez nyári munkát, és amikor a rendszerbe vírus kerül, őt gyanúsítják.
4. Kells titka
Az IMDb francia-belga-ír koprodukcióként tünteti fel Tomm Moore Oscar-jelölt debütfilmjét, pedig jelentős magyar szerepvállalással készült: a rajzos munkálatok jó részét a Kecskemétfilm stúdiójában végezték a hazai animátorok. A történet, amely a híres kells-i kódex keletkezését járja körbe, a 9. században, egy írországi apátságban játszódik. Főhőse Brendan, egy fiatal szerzetes; társaival együtt meg kell védeniük magukat, az apátságot és a még befejezetlen kódexet a viking hordáktól. Az Oscar-jelölés mellett a Kells titka a jó nevű Annecy fesztiválon illetve Dublinban és Edinburgh-ben is közönségdíjat kapott.
5. Viszlát, Mr. Christie!
Phil Mulloy neve ismerős lehet az Anilogue törzsközönségének: előző filmjét, a 2006-os The Christies-t vetítette anno a fesztivál, amelyről a Filmvilág kritikusa is beszámolt:
A The Christies itt és most játszódik. Helyesebben napjainkban s talán Londonban (a végén mindenesetre „feltűnik” a Big Ben), de a Tesco-, Hitler-, szex- drog- és rakenroll–központú beszélgetésekből építkező minimál-animáció nem csak az angol alsó középosztálynak tart görbe tükröt, társadalombírálata a fejlett (?) világ bármely pontján ütős lehet, és a hasonlóságok nem pusztán a hipermarketek futótűzszerű terjedésének tudhatók be. A The Christies tulajdonképpen olyan, mint egy animált családi valóság-show, csak éppenséggel nem Ozzy Osborne vagy Gáspár Győzike eresztette be a kamerákat privát valóságába, hanem mindannyiuk alteregója, Mr. Christie (a family-showk szűrőjén át nézve a minimalista képi világ is rögtön felértékelődik). De nem csak az övék, mindannyiunké. Táguló világunkban és beszűkült kapcsolatainkban könnyen előfordulhat, hogy már nem tudunk egymásnak mit mondani, marad tehát a leértékelt áruk megvitatása – a The Christies ettől nagyon is valóságos rémálom. S emiatt történhet meg az a képtelenség, hogy a Kamera által homályosan nyomasztó világa valóságos felüdülés Mulloy filmje után. (Schreiber András)
A Viszlát, Mr. Christie!, amely olyan friss, hogy még IMDb-s adatlapja sincs, a The Christies folytatása, a kritikák szerint hasonlóan minimalista stílusban (csak a szereplők arcainak sziluettjeit látni) és provokatív szellemiségben készült.
