Filmvilág blog

Hajrá Varga Katalin!

Premierek a héten

2010. február 24. - filmvilág

SZINGLIK ÉJSZAKÁJA – Világrekord! Tizennyolc nap alatt ez már a harmadik Sas Tamás bemutató, a Szemlén vetített Szélcsendet és a Presszó 10 évet követően. Az évnek ebben a szakaszában a rendező általában Valentin napra időzített romkomokkal szokott jelentkezni (S.O.S. szerelem!9 és 1/2 randi), a cím és a szinopszis alapján ezúttal is valami hasonlóról lehet szó, a trailer tanúsága szerint viszont sikerült egy akciószálat is belekeverni a történetbe, valakik legalábbis nagyon lövöldöznek  benne. (Nem láttuk, a sajtónak ugyanis nem vetítették le a filmet, ami mindig gyanús.)

MINDENKI MEGVAN – Giuseppe Tornatore 1990-ben bemutatott Mindenki jól van című filmjében egy egyedül élő nyugdíjas kishivatalnok (a mindig zseniális Marcello Mastroianni) körbeutazza Olaszországot, hogy egyenként meglátogassa gyerekeit, akikkel már évek óta nem találkozott. Az anno Arany Pálmára is jelölt filmet (végül „csak” az Ökumenikus Zsűri díjazta) a Lottózsonglőrök és a Nanny McPhee rendezője, Kirk Jones adaptálta Amerikára, Robert De Niro főszereplésével. (Nem láttuk.)


ÉLI KÖNYVE – A termékenynek semmiképpen sem nevezhető Hughes testvérek (1992-es debütálásuk, a Veszélyes elemek óta mindössze három filmet forgattak) egy elsőkönyves szerző forgatókönyvéből rendeztek poszt-apokaliptikus akciófilmet. A Denzel Washington által alakított főhős 30 éve vándorol a törzsi társadalmak szintjére visszasüllyedt Amerika lepusztult vidékein, ereklyeként hordozva magával egy rejtélyes, bőrkötéses könyvet, amelyet egy helyi kiskirály (Gary Oldman) szeretne – előbb békés, majd drasztikusabb eszközökkel – megszerezni. A film klasszikus westerneket és modern videojátékokat (Fallout 3) egyszerre idéző látványvilága elsőrangú, ahogy az akciójelenetek is tetszetősek, a nyíltan vállalt vallási agenda viszont garantáltan megosztja a nézőket – ez utóbbi nem feltétlenül negatívum. (BS)
A Filmvilág kritikusa szerint: (…) ahogyan egy Shyamalan-film sem kizárólag keresztény-allegóriaként működik, úgy az Éli könyve is nyugodt szívvel ajánlható csupán dögös akciófilmként, amiben Denzel Washington egyszerre alakítja Mad Maxet, Zatoichit és Forrest Gumpot. (Kovács Marcell kritikája a márciusi Filmvilágban olvasható.)

Book of Eli – amerikai, 2010. Rendezte: Allen Hughes és Albert Hughes. Írta: Gary Whitta. Kep: Don Burgess. Szereplők: Denzel Washington, Mila Kunis, Gary Oldman. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 118 perc.


HAJRÁ BLISS! - Drew Barrymore első rendezése igazi coming-of-age történet, keresztezve a hollywoodi sportfilmek dramaturgiájával: főhőse egy taxasi, 17 éves lány (Ellen Page), akiből anyja szépségkirálynőt akar nevelni, ő azonban inkább a görkorcsolya derbik világában akarja kipróbálni magát. A történetet egy bizonyos Shauna Cross írta, aki a wikipedia szerint Maggie Mayhem néven a Los Angeles Derby Dolls egyesület versenyzője. A film meglepően pozitív kritikákat kapott (Metacritic: 67%), Ebert szerint sokkalta intelligensebb, mint a tinédzser lányokat megcélzó filmek többsége, de a kritikák többsége is dicséri Barrymore rendezését.


A hét bemutatójaVARGA KATALIN BALLADÁJA

A Magyarországon élő brit rendező, Peter Strickland főként görög nagybátyjának örökségéből, ámde brit-román koprodukcióban készítette el első, Székelyföldön játszódó nagyjátékfilmjét. A pikáns körítés azonban még a jellegzetes kelet-európai ízek ellenére is univerzális esszenciát rejt: a Varga Katalin balladája ugyanis hamisítatlan rape’n’revenge mozi. Főhőse erős, céltudatos asszony, ki a boldog családi élet reményében hosszú évekig hallgatott keserű titkáról, s csakis akkor esküdött bosszút, mikor a régmúlt feledni kívánt árnyai már gyermekével és férjével közös jelenét is ellehetetlenítették. A bosszútörténet tulajdonképpen játszódhatna bárhol, bármikor, Strickland filmjének ereje mégis épp a különlegesen szép erdélyi helyszínek, a markáns székely karakterek és a jelenbéli múlt kivételes elegyítésében rejlik. A film szerepelt a 2009-es berlini filmfesztivál versenyszekciójában – ahol a hangtechnikai csapat teljesítményét Ezüst Medve-díjjal jutalmazta a zsűri –, ám a 41. Magyar Filmszemlén – magyar koprodukciós partnerek hiányában – kizárólag az információs blokkban jutott számára hely. (KCS)

Varga Katalin – brit-román, 2009. Rendezte és írta: Peter Strickland. Kép: Győri Mark. Zene: Geoffrey Cox és Steven Stapleton. Szereplők: Peter Hilda (Varga Katalin), Roberto Giacomello, (Gergely), Kantor Melinda (Borlan Etelka), Kozma Attila (Denim), Palffy Tibor (Antal). Forgalmazó: Filmklik Kft. 82 perc.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr11787018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ussk · http://ussk.blog.hu/ 2010.02.24. 19:16:46

Ebből az Éli könyve és a Varga Katalin az, ami érdekesnek tűnik. Mondjuk Washington általában el szokott riasztani, de mint minden posztapokaliptikus film, ez is kis előnnyel indul, hogy megnézzem. :)
süti beállítások módosítása