Mission: Impossible --- Jelen esetben a „lehetetlen küldetés” az alcímben jelzett kísérletre vonatkozik: Orosdy Dániel a biztos kudarc tudatában próbálta összefoglalni egy hosszabb esszében mindazt, ami kis túlzással lehetetlenné teszi a „kultfilm” fogalmának egzakt meghatározását. A esszé első rész itt olvasható, a második itt, de elérhető a vágatlan verzió is.

4. Alkotó szerinti megkülönböztetés

Jóval célszerűbb és használhatóbb szempont a film rendezője szerinti behatárolás, bár ez nem mindig működőképes elképzelés, hiszen sok olyan film akad, amelynek rendezője egyébként nem, vagy nem sok kultfilmet rendezett (pl. az Anyu a sztár című camp klasszikus rendezője, Frank Perry kultfilmesként nem versenyezhet olyan a direktorokkal, mint John Waters vagy Russ Meyer). Számos esetben viszont egyszerűbb és hasznosabb a művet jegyző kult-auteur alapján pl. Lynch- vagy Cronenberg-filmként aposztrofálni az adott művet, mint egyéb eszközökkel körülírni. Adott esetben nem csak a rendező, hanem valamely más közreműködő személye is garantálhatja az erre fogékony közönség érdeklődését (pl. Pierre Clementi vagy Timothy Carey színészek, Ray Harryhausen speciális effektus szakember).

5. A kultusz „mérete” szerinti megkülönböztetés

Mint az eddigiekből is kiderült, a kultfilm iránt rajongók köre egészen eltérő összetételű és nagyságú lehet. Bizonyos alkotók szűk körben vívnak óriási érdeklődést, ám ebben a körben szinte minden filmjükkel fokozott figyelemre tarthatnak számot (ilyen pl. a világ legrosszabb rendezőjeként tisztelt Edward D. Wood, jr., azaz Ed Wood, vagy egyik „riválisa”, Coleman Francis), mások nemzetközi szinten is jeles sikereket könyvelhetnek el, és viszonylag széles rajongótáborral rendelkeznek (pl. a Monty Python csoport és alkotásai), bizonyos esetekben pedig a kultusz mérete olyan jelentős, hogy gyakorlatilag minden vele kapcsolatos fejlemény emberek millióit érdekli szerte a világon (pl. a Star Wars-, James Bond-, Star Trek-, vagy Indiana Jones-franchise-ok elvakult rajongóira érdemes külön ipart alapozni).

Érdekes módon nyugodtan tekinthetjük a tág értelemben vett kultfilm kategóriájába tartozónak a klasszikus mozi olyan remekműveit is, mint amilyen a Hófehérke, a Casablanca, az Elfújta a szél vagy a Nosferatu.

6. Újrafelfedezett alkotók és művek kultusza

A mozi hálás közeg, a filmbarátok és kritikusok szívesen emlékeznek vissza a valaha sikert arató, de időközben elfeledett, vagy éppen teljesen sikertelen, „elveszett” munkákra is, ha valami igazolja a fokozott érdeklődést (ilyen az egykor vegyes megítélésű Nicholas Ray munkássága, vagy a sokat emlegetett Ed Wood, akit a maga korában szinte senki nem ismert).

Adott esetben az esztéták teljesen újraértékelik az egykor sikeres alkotó művészetét, ahogy tették pl. Douglas Sirk esetében, akinek filmjei a maguk korában „primer” szinten arattak sikert, erőteljes melodrámai jellegüknek köszönhetően, mára azonban már a tudatos giccsben, szándékos túlzásokban megbújó iróniát értékelik a rajongói (az Amit megenged az ég végén felbukkanó, kecses őzgidát ma már szinte nem is lehetne cinizmus nélkül, önmagában elfogadni).

7.  Olyan rossz, hogy már jó (camp)

Külön kategória a kultfilmek körén belül az olyan művek csoportja, amelyek a végletes giccs, a filmnyelv alapvető szabályainak nem ismerése, vagy az ironikus céllal alkalmazott túlzás révén válnak szórakoztatóvá. Ezek által a mozi másodlagos értelmet nyer, a néző pedig a történet hősei helyett az alkotói szándék, avagy annak menthetetlenül hibás volta miatt mulat a művön. Az unintentional comedy igazi sztárjai a gátlástalanul ripacskodó, vagy méltatlan körülmények közé helyezett színészek (mint Faye Dunaway az Anyu a sztárban, a fogadott gyermekeit vállfával ütlegelő Joan Crawford szerepében), a szakmát nem ismerő rendezők (mint Ed Wood), vagy a szakmát jól ismerő, de tudatosan hatásvadász eszközöket alkalmazó alkotók (ebbe a körbe egyaránt tartozhat Victor Fleming, Douglas Sirk és John Waters, de akár Joe Eszterhas író is). A jelenségre egyébként Susan Sontag hívta fel a figyelmet, és a so bad it’s good, camp, unintentional comedy rajongói azóta könyvkiadók, filmforgalmazók, weboldalak tömegét tartják el „ferde” ízlésüknek köszönhetően (érdemes megemlíteni a Mystery Science Theatre nevű tévésorozatot, amely kifejezetten a gyenge – illetve annak tartott – filmek feletti önfeledt ironizáláson alapult, és maga is kultstátuszra tett szert).

8. Néhány érdekes kultjelenség

Edward D. Wood, jr.
A gyakran emlegetett író-rendező-vágó-színész életében is különös figura volt, halálában viszont szinte mindenkin túltesz. Wood kultfigura, szinte minden rendezése, de még egyes forgatókönyveinek adaptációi is kultfilmek, akárcsak az életéről szóló mozi (Tim Burton: Ed Wood), ráadásul azt is elmondhatja magáról, amit csak nagyon kevesek, különösen a mozgóképek világában: hívei saját vallást alapítottak. A wooditák egyházba tömörülve követik idoljukat, amiért a világ legexcentrikusabb és legfelkészületlenebb filmmakere volt.

A régi Hollywood kultja: a Casablanca mint kultfilm
Elsőre talán furcsa a klasszikus Hollywood egyik alapművének említése a kultfilm összefüggésében, de jobban belegondolva nem okozhat gondot az elhelyezése ebben a közegben. Bár már a maga idejében is óriási elismerésekben részesült, kasszát robbantott, más hasonlóan sikeres művekkel ellentétben Kertész Mihály mozija „életben maradt”. Számtalan paródiája készült (pl. az A Night in Casablanca a Marx testvérekkel), máig népszerű majdnem minden betétdala és párbeszéde, Woody Allen színpadi darabbal és filmmel tisztelgett a nagysága előtt (Játszd újra, Sam!), gyakran idézik emblematikus részleteit (Macska-jaj), sajátos feldolgozásokat készítenek belőle (a Szegények és gazdagoktól a Havannán át a Barb Wire-ig) etc.

Kult Új-Hollywood módra: a Star Wars
Hasonló a helyzet George Lucas művével, amely folytatások és előzmények, spin-offok, könyv-, lemez-, képregény-adaptációk stb. tömegével egyfajta kommersz pszeudovallást és -filozófiát kínált a rajongóknak, akik nem késlekedtek élni a lehetőséggel, hogy csatlakozzanak az Új-Hollywood marketinggépezet által felépített kultuszhoz, és még gazdagabbá tegyenek egy nagyon tehetős embert. A Star Wars-jelenség szinte minden szempontból megfeleltethető a bevett vallások legkülönfélébb elemeinek, még a kanonizált és nem-kanonizált műveket is megkülönböztetik a franchise-on belül.

A kult okai
Önmagában elegendő lehet egy film kultikussá válásához, ha tabut döntöget, vagy egyszerűen furcsa (utóbbi ebben az esetben egyértelműen esztétikai kategória, és független a hagyományos „jó/rossz” felosztástól), illetve szinte bármilyen okból kifolyólag érdekesebb a társainál (mondjuk sokba került, sikerre szánták és csúnyán megbukott).

Saját korának szélesebb társadalmi, erkölcsi, vallási előírásaival ment szembe önös (anyagi) érdek vagy éppen művészi cél miatt az olasz kannibálfilm-vonulat minden darabja, John Waters a Rózsaszín flamingókkal, Pasolini Salója, vagy akár Scorsese Taxisofőrje (utóbbi elsősorban nem ezért lett kultfilm, de tény, hogy a nagyvárosi elidegenedést vizsgálva érinti többek között a pornográfia, pedofília, prostitúció és rasszizmus témáit).

A keresetlen bizarrság, furaság persze relatív kategória, de a legtöbb kultfilm közös jellemzője, hogy valami (történet, színészek, rendezés, vágás, hangulat… – a lista szinte bármeddig folytatható) miatt elüt az átlagtól, a bevett megoldásoktól, a filmről alkotott kollektív képzettől. Szokatlan hangulata és csavaros története miatt lehetett pl. máig élő kulthorror a fillérekből készített, eleinte alig ismert Lelkek karneválja.

Ö s s z e g z é s

A kult már önmagában is nehezen behatárolható fogalom, mert köztes kategória, amely a „nagyon szűk” a „tömeges” között helyezkedik el, ennek megfelelően bizonytalanok a határvonalai. Ugyancsak nehéz pontosan meghatározni, milyen mértékű a kultuszt elfogadó hívő elkötelezettsége – mikor tekinthető adott személy már egocentrikus fanatikusnak, mikor nevezhető még csak „mezei szintűnek” az érdeklődése. Többé-kevésbé önkényesen húzott határokkal különböztetjük meg egymástól pl. a szektát és a kisegyházat, így nem csoda, ha különösen problematikus az egzakt definiálás a filmek esetében.

A mozi ugyanis óriási terület. Ez a művészeti ág viszonylag fiatal (tehát más művészetekhez képest a tudományos feldolgozottsága is gyerekcipőben jár), viszont ehhez képest megszámlálhatatlanul sok művet és szélsőségesen eltérő stílusokat, megközelítéseket vonultat fel, nem beszélve a befogadói hozzáállások sokszínűségéről. Kizárhatnánk a kultfilm értelmének vizsgálatából a nagysikerű filmeket vagy a vitathatatlan renoméjú remekműveket, de ez óhatatlanul meghamisítaná a jelenség értelmezését: a „nagy kult” is kult, még ha kultfilm alatt többnyire nem a Csillagok háborúját vagy a 8 és ½-et értjük. Nem célravezető bármilyen más szempontú szűkítés sem, hiszen híján vagyunk az objektív ismérveknek – bármire is mondjuk, hogy „márpedig ez nem lehet kult”, eszünkbe jut a töméntelen ellenpélda (ezzel a problémával küzdött a wiki munkatársa is).

A kultfilm persze nem ennyire általános fogalom, helyesebb úgy fogalmazni, hogy megfoghatatlan. Olyan kivételeket gyűjt össze, amelyek mind-mind más főszabály alól képeznek kivételt. A küzdelmet mindenesetre nem szabad feladni, és ha kemény munka árán is, de valahogy biztosan közelebb hozható a válasz arra az egyszerűnek tűnő kérdésre, hogy „mi a kultfilm?”.

Az esszémben felvetett problémák és ötletek szinte bármelyike alkalmas rá, hogy hasonló hosszúságú írásokban fejtsék ki részletesebben, alaposabban végiggondolva. Abszurd, de igaz: a kultfilmet nem azért nehéz definiálni, mert túl keveset tudunk róla, hanem mert túl sokat.