Filmvilág blog

Félig már elsüllyedt a Titanic

2018. április 10. - filmvilág

rabbi_lanya.jpg

Wes Anderson Ezüst Medve-díjas Kutyák szigete című filmje és az észt alkotó, Rainer Sarnet November című filmje iránt volt eddig a legnagyobb az érdeklődés a 25. Titanicon, mindkét film telt házzal futott. A fesztivál hátralévő részében többek között izlandi rövidfilmek, az izlandi futball aranycsapatának történetét bemutató A vulkán belseje, avagy az izlandi futball felemelkedése, az idei Scope 100 nyertese, a Nem vagyok boszorkány lesz látható. Az Oscar-díjas Sebastián Lelio A rabbi meg a lánya című filmjével zárul majd a fesztivál. Az április 13-i gálán derül ki az is, hogy a kilenc versenyfilm közül melyik nyeri a Hullámtörők-díjat. 

Budapesten 7 helyszínen összesen 47 filmet vetítenek a világ minden tájáról, melyek közül 9 versenyfilm. Az idei Titanic vendége Izland, így többek között egy rövidfilmválogatáson keresztül is ismerkedhet a közönség a misztikus szigetország művészetével. Tinna Hrafnsdóttir Munda című munkájában a hatvanéves lelkésznő már negyven éve őrzi féltett titkát. Aki még nem látta, április 10-én, kedden 18:45-kor a Toldiban vetítik a filmeket, utána közönségtalálkozó a rendezőnővel. A vulkán belseje, avagy az izlandi futball felemelkedése az izlandi futball aranycsapatának történetét mutatja be – csütörtökön 20.45-kor a Toldiban még megnézheti, aki az első vetítést elmulasztotta! 

A Scope100 zártkörű online filmfesztivál idei nyertese Rungano Nyoni BAFTA-díjas szatirikus drámája, a Nem vagyok boszorkány - melyet szerdán 21 órakor a Kino Caféban vetítenek még - a Titanicon versenyfilmként fut. A zambiai származású rendező első nagyjátékfilmjének főhőse a kilenc éves Shula, akit egy banális baleset következtében, boszorkányság vádjával kitagadnak a faluból és egy speciális táborba küldenek a sivatag közepére. Ezen a misztikus helyen két választása van: vagy elfogadja a száműzetést és viseli a megkülönböztető fehér szalagot, vagy elvágja azt és megszökik, de akkor kecskévé változik. További két versenyfilm alkotója a fesztivál vendége. Julia Langhof első nagyjátékfilmjét, a LOMO - Egy blogger élete című alkotást április 11-én 18:45-kor a Toldiban, április 12-én 20:45-kor pedig a Kino Caféban láthatja a közönség, utána beszélgetés a német rendezőnővel. Az Árnyak völgye rendezőjével, a norvég Jonas Matzow Gulbrandsennel pedig április 12-én a 18:45-ös vetítés után az Urániában, április 13-án a 19 órai vetítés után a Toldiban találkozhat a közönség. 

aranyak_volgye.jpg

Az amerikai premier előtt – április 13-án, pénteken 18.45-kor és 15-én, vasárnap 20.30-kor az Uránia Nemzeti Filmszínházbanmutatja be a 25. Titanic az idén a legjobb külföldi filmért járó Oscar-díjat  elnyert Fantastic Woman rendezője, Sebastián Lelio új filmjét, A rabbi meg a lánya (Disobedience) című chilei alkotást. A Naomi Alderman 2007-es novelláját feldolgozó filmben Ronit Kushka hazatér New Yorkból az észak-londoni ortodox zsidó közösségbe, ahol nevelkedett, hogy végső búcsút vegyen apjától, a rabbitól. Megérkezésekor gyerekkori barátnője, Esti és közte leszbikus szerelmi történet elevenedik meg, ami azonnal heves indulatokat kavar a közösségben. A két női főszereplőt Rachel Weisz és Rachel McAdams alakítja. 

Április 13-áig Budapesten még öt helyszínen - az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Toldi moziban, a Kino Caféban, a Francia Intézetben és az Art+ moziban - várja a közönséget a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. 

A 2005 óta versenyfesztiválként is működő Titanicon idén 9 film versenyez majd a Hullámtörők-díjért, melynek odaítéléséről Európa legjobb színésznője, Borbély Alexandra, Dobos Tamás operatőr és a zsűri elnöke, Török Ferenc fog dönteni. A fesztivál megszervezéséhez az NKA, az EMMI, a KKM és Budapest Főváros nyújtott támogatást.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9113823834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása