A közhelyet, miszerint a valóságban néha olyan dolgok történnek, amit kitalálni sem lehet, a 14. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál Ázsiáról szóló dokumentumfilmjei idén is látványosan igazolják. Többek között ezért is vallom már jó ideje, hogy az átlagos találati arányra nézve a dokumentumfilmek sokkal érdekesebbek, mint a kacifántos történetek kiagyalásától gyakran izzadságszagú játékfilmgyártásból kikerülő darabok.
Mindenesetre számomra a tavalyi évben látott nem kevés filmből (a játékfilmeket is beleszámolva) a top háromban van a Szimpla beszéd című tajvani dokumentumfilm. Az önvallomás és privát élveboncolás nehéz műfajába tartozik a film, melyben a tajvani rendezőnő próbálja több évtizedes elhallgatások, sérelmek és fájdalmak kemény rétegei alatt megtalálni vagy azok ellenére újrateremteni az érzelmi köteléket leszbikus édesanyjával. A film drámai fordulata azonban nem a leszbikussághoz kötődik, miközben a homoszexualitás megélésének, el- vagy el nem fogadásának is izgalmas bemutatása a film. (Tajvan egyébként is a nemzetközi érdeklődés homlokterében áll ebben az ügyben, hiszen az első ázsiai ország lehet, ahol legalizálják az azonosneműek házaságát. A legfelsőbb bíróság idén ítéletet hozott, melyben alkotmányellenesnek minősítette az egynemű párok házasságának akadályozását, és utasította a törvényhozást, hogy teremtse meg a jogi feltételeket az azonos neműek házasságához.) A Szimpla beszéd erőteljes, határtalanul bátor vállalkozás, melyben az alkotó valóban a saját bőrét is vásárra viszi. [Vetítés: 11.17. péntek 17:30, Toldi; 11.18. szombat 22:00, Művész]
A legelképzelhetetlenebb szürreáliák kincsestára azonban minden bizonnyal a Kínai Népköztársaság – ezt igazolja két elképesztően izgalmas és ámulatra méltó film is az idei Verzión. Az Álombirodalom amerikai rendezője éveken keresztül forgatta a filmet Kínában a nagy ingatlanbefektetési boom és annak dicstelen kimúlása idején. Gigantikus szellemvárosok épültek mindenfelé, melyek lakásait a befektetők mint a "kínai álom" megtestesülését próbálták piacra dobni. A reklámkampányok egyik legfontosabb eleme pedig a "nemzetköziség" koncepciója volt, ahhoz pedig külföldiek kellettek. Ahogy a film főhőse, a külföldiek toborzásával és ingatlanvállalkozásoknak történő kiközvetítésével foglakozó Yana mondja: "egy külföldi megjelenése egy épület előtt mindent megváltoztat, az többé nem egy megbízhatatlan befektető által épített, silány minőségű épület, hanem hirtelen a jövő városa". A minden képzeletet felülmúlóan szürreális lakásértékesítési hadművelet a díszítőelemnek használt "fehér majmokkal" teljesen új perspektívát kínál a rasszizmus bizonyos aspektusainak újragondolásához. S a film még erre is rá tesz egy lapáttal, ugyanis a történet drámai tetőpontja – kicsit a Szimpla beszédhez hasonlóan – mégsem a szellemvárosok témaköréhez kapcsolódik, hanem a főhősnő privát életéhez. [Vetítés: 11.16. csütörtök 18:00, Kino; 11.17. péntek 21:45, Toldi; 11.18. szombat 18:00, Művész]
Kína természetéből adódóan a hatalmas terek, az óriási embertömegek, és a gigantikus építkezések terepe. Ezen örök témakörök újra csak a szürreálisba hajló összefoglalását kínálja A kínai polgármester. Datong egykor a kínai birodalom fővárosa volt, mára azonban az arctalan és kifejezetten ronda kínai városok egyike csupán. A párt támogatását maga mögött tudó kommunista polgármester azonban gigantikus terv megvalósításába fog: újraépíti az ősi város egykori hatalmas falait. Ehhez azonban irdatlan mennyiségű épületet kell lerombolni, európai nagyságrendben számolva, nagyvárosnyi lakót kell ki- és áttelepíteni, miközben a dilettáns és korrupt állami kivitelezőkkel is állandóan harcolni kell. A küldetéses ember emberfeletti küzdelme egy embertelen rendszerben. Az erőszakos kitelepítésnek ellenálló lakók és az ősi hagyományok újrateremtésével a várost a turisztika segítségével fellendíteni kívánó pártfunkcionárius elszántsága feszül egymásnak, de végül persze kiderül, hogy a túl lelkes és elszánt kommunista is veszélyes kommunista, nem szabad hagyni, hogy túlzásba vigye a lelkesedést. A vállalkozás csodálatos képtelenségét találóan foglalja össze az építkezésre érkező pártfunkcionáriusoknak szóló idegenvezetői szöveg: "képzeljék el, ahogy Datong a jövőben egy igazi ősi város lesz". [Vetítik: 11.18. szombat 17:30, Toldi; 11.19. vasárnap 18:00, Művész]
A Plasztik Kína is egy olyan témát dolgoz fel, amiről valószínűleg mindenki hallott már valamit: Amerikától Európán át a fejlett kelet-ázsiai országokig szinte mindenki műanyag szemete Kínában köt ki. Az ennek következtében kialakult szemétipar koránt sem glamúros világába tekinthetünk be a film segítségével. Közelképet kapunk a helyzet emberi oldaláról annak a 11 éves kislánynak a történetén keresztül, aki egy szemétfeldolgozó műhelyben él és dolgozik családjával. Könnyfacsaró hatáskeltés nélkül, de nagyon nagy erővel beszél a film a szegénységről, a kiszolgáltatottságról, és mindenek előtt a gyermekmunkáról – arról, hogy nincsen fájdalmasabb, mint azt látni, ahogy gyermekektől az oktatásból való kiszorulás rabolja el az értelmesebb jövő lehetőségét.
Ugyancsak a gyermekmunka a témája a diákfilm-versenyben látható Por című nepáli darabnak. A nepáli téglagyárakban dolgozó nepáli és indiai fiatalokról rajzol fel rövid, antropológiai portrékat a rendező. Ezek a fiatal fiúk iskolát és családot elhagyva állnak szezonális munkásnak a nehéz fizikai munkát jelentő gyárakban, hogy hat hónap alatt nagyjából 30 ezer Ft-nak megfelelő bért keressenek. A hátukon nyolcasával-tízesével téglákat cipelő gyerekek-kamaszok képe a szegénység és kiszolgáltatottság sziszüphoszi reménytelenségét testesíti meg, az elrabolt jövő kísérteteivé téve a vörös porral borított kis testeket. [Vetítik: 11.15. szerda 21:30, Művész; 11.17. péntek 21:30, Toldi; 11.19. vasárnap 18:00, Kino]
Azt nem mondhatnám, hogy a Verzió idei ázsiai filmjein sokat fogunk nevetni, vagy ha nevetünk is, nem tiszta szívből. Azonban abban biztos vagyok, hogy nagy kár lenne kihagyni e filmeket, mert olyan világokat tárnak fel nézőik előtt, amelyeket magunktól elképzelni sem tudnánk.
Vincze Teréz
