Filmvilág blog

Spring Breakers – Csajok szabadon

A mozikban

2013. március 25. - Huber Zoltán

Asszociációs emlékfoszlányokból és látomásos képekből építkező független film régen került már a multiplexek műsorára. A Spring Breakers szinopszisának és tini-kompatibilis szereposztásának, illetve a Skrillex- és Britney Spears-szerzeményektől hemzsegő kísérőzenének hála elsősorban azokat csábítja majd a bordó plüssfotelekbe, akikről azután igen súlyos ítéleteket fogalmaz meg. A kísérleti filmezés felől érkező Harmony Korine szabálytalan művét a forgalmazó taktikusan laza és féktelen bulimoziként pozícionálta – a szürrealitással kacérkodó elbeszélésmód, a lehengerlő képi világ azonban egyértelművé teszi, hogy itt valami egészen másról van szó.

spring-breakers.jpg
A vad tengerparti mulatozással és abszurd gengszter-kalanddal kombinált, szándékosan vékonyra hagyott beavatástörténet Korine számára csak ürügy, hogy a kortárs popkultúra felszínességéről, az amerikai tinédzser-lét kínzó ürességéről elmélkedjen. A Disney-sztárok és a népszerű hip-hop előadók szerepeltetése, a villódzó és túlhúzott neonszínek, a buta párbeszédek mind-mind ironikus alkotói gesztusok, melyek egy sajátos életérzést, az Y-generáció lelki világát próbálják megragadni - több-kevesebb sikerrel.

Korine az érzéki benyomások szintjén tökéletesen adja vissza a mai mozgóképözön giccses világát, de amikor a fiatalok érzéseit kutatja, kissé közhelyes megállapításokra jut. Az elveszettség nyomasztó érzése, a lelki problémáik elől esztelen szórakozásba menekülő fiatalok az idősebbek szemében számtalanszor előrevetítették már az adott életforma halálát, így Korine generációs körképe kissé leegyszerűsítő. A film leginkább akkor működik, amikor a rendező az érzékszerveinket bombázza és meditatív utazásokra invitál. James Franco feledhetetlen karaktere, a bizarr videoklip-betétek és az agyonstilizált látvány hosszú időre a nézővel maradnak, így bőven ellensúlyozzák a gyengébb epizódokat. A Spring Breakers komoly meglepetéseket tartogat a gyanútlanabb nézőknek, és még az is könnyen megtörténhet, hogy néhány év múlva kultuszfilmként emlegetjük majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr185166708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rogoka 2013.03.25. 11:38:58

Kíváncsi vagyok erre a filmre, de félek, hogy csalódás lesz. A másik amit most váruk, az a TH3. Április 1-én: redir.ec/tronok-harca3

Oktogon8 2013.03.25. 16:37:00

Az origo kritikájához képest ez igen csak visszafogott. De nem derül ki pontosan mi nem működik és mitől közhelyes.

Most akkor kinek higgyek? :)

@rogoka: A GoT-nézésnek egy fontos szabálya van: ne nézz trailert!
Egyrészt túl magasra emeli a várakozásokat és az előző évad egyik legjobb jelentét berakták a trailer-be ami így már ért el olyan hatást, mint lehetett volna.

Huber Zoltán 2013.03.25. 16:45:56

@Oktogon8: Magadnak higgy szerintem, ne a kritikusoknak :)
Mi nem működik? Mitől közhelyes? "Korine generációs körképe kissé leegyszerűsítő" illetve "a szórakozásba menekülő fiatalok az idősebbek szemében számtalanszor előrevetítették már az adott életforma halálát"

mamoulian 2013.03.25. 17:20:24

na ennek örülök! megyek akkor moziba flesselni rá és még csöcsöket is kapok. agy kikapcs és nem érdekelnek a gyenge közhelyek. (:

Huber Zoltán 2013.03.25. 17:23:13

@mamoulian: na flesselni azt lehet...engem már napok óta kísért egy ominózus Britney-betét :)

mamoulian 2013.04.01. 21:13:20

na, hát az ürességet tényleg prímán visszaadta.. :D nekem például nem szúrt szemet még a béna közhelyezkedés se, mert az egész mondandóban szerintem nincs is több. vagy legalábbis nem ebben az ürességmeditációs stílusban közölve. csak sajnos ez egy filmre nekem kevés. másfél óra és simán vágtam volna még rajta. hiába akarnák az önismételgetős párbeszédes jelenetek is ezt a semmitmondást visszaadni, engem leginkább csak kizökkentettek, nagyon nem kapott el a film ritmusa. \: mintha akart is volna bele sztorit meg nem is, nem igazán simult egybe a két vonal. de legalább fokozatosan javult, úgyhogy kellemes szájízzel jöttem el, csak bosszant, hogy sokkal jobban szeretném szeretni. :D
szerintem inkább el lesz feledve mintsem kultfilm legyen. engem az érdekel, hogy vajon nem lesz-e pont a kritizált rétegnek az aktuális himnusza mert nem látják a lényeget a sok neontól? (:

Huber Zoltán 2013.04.01. 21:24:12

@mamoulian: igen, a kérdésedre adott választól függ, lehet-e valaha kult belőle...én alapvetően optimista vagyok, szerintem látnak ő neontól is (ha nem is most, hanem mondjuk öt év múlva;)
süti beállítások módosítása