Filmvilág blog

72 éves korában elhunyt David Carradine, a Kill Bill címszereplője

Bill’s killed

2009. június 05. - Orosdy Dániel

John Arthur Carradine 1936-ban született, ő volt a neves amerikai színész, John Carradine legidősebb vér szerinti gyermeke. A David keresztnevet azért vette fel a karrierje kezdetén, hogy ne keverjék össze édesapjával, akire egyébként – testvéreihez hasonlóan – nagyon hasonlított. Az öt Carradine-fiú közül mindössze egyből nem lett színész, Bruce (a Davidnél három évvel idősebb mostohatestvér), David, Keith és Robert mind apjuk példáját követték, nem is sikertelenül: Robert John Carpenter filmjeiben és A suttyók visszavágnak-sorozatban játszott, Keith Robert Altman, Walter Hill és Alan Rudolph kedvelt színésze volt (nem mellesleg Oscart kapott a Nashville-ben elhangzó I’m easy című dal szerzőjeként).

A pályáját még a hatvanas években kezdő David első komolyabb sikere a Kung Fu című, nálunk kevésbé ismert sorozat volt (1972 és 1975 között vetítették Amerikában), amelyet állítólag eredetileg Bruce Lee talált ki saját magának, bár erre nincs meggyőző bizonyíték (a szereplőválogatásnál mindenesetre ő volt Carradine fő riválisa). A széria folytatásait – egy tévéfilmet és újabb, modern környezetben játszódó sorozatot – már nálunk is forgalmazták.
A számtalan tévés feladat és B-film mellett Carradine a hetvenes években dolgozott a korszak kiemelkedő rendezőivel is – feltűnik egy cameo erejéig az Aljas utcákban (Martin Scorsese) és A hosszú búcsúban (Robert Altman) –, és rendszeresen foglalkoztatta főszerepekben Roger Corman (pl. a szintén Scorsese jegyezte A lázadók öklében, a Death Race 2000-ben és folytatásában), a komoly szerepek azonban egyre jobban elkerülték az évtized végéhez közeledve, és mintha nem is bánta volna – szinte bármit elvállalt. Még így is emlékezetes alakítást nyújtott a Dicsőségre ítélvében (más címén A dicsőség útja, Hal Ashby rendezése Woody Guthrie-ról) és Ingmar Bergman Kigyótojásában.

A nyolcvanas évek még jól indult számára: a három Carradine-testvér (David, Keith, Robert) a Younger-fivéreket alakította a Jesse James balladájában (Walter Hill westernklasszikusa), és kultfilm lett Larry Cohen Q című filmje is (1982), Quentin Tarantino nagy ajánlatáig azonban David Carradine karrierje a filléres B- és C-mozik, igénytelen tévéprodukciók jegyében telt: jellegzetes hangját animációs filmekhez, markáns vonásait gyenge horrorokhoz és sci-fikhez, harcművészeti tudását tizenkettő-egy-tucat akciófilmekhez adta, színészi képességeinek bemutatására azonban alig kapott lehetőséget. Tarantino más elfelejtett idolokhoz (John Travolta, Pam Grier stb.) az ő karrierjét is felélesztette hamvaiból, így a Kill Bill után bőségesen kapott ajánlatokat (jelenleg hat 2009-es produkciója van az utómunka fázisában).



A bangkoki hotelszobájában tegnap felakasztva talált színész halála kapcsán sokan rögtön az öngyilkosságra gyanakodtak, ám ez nem tűnik túl valószínűnek: a nagy visszatérés után nem sokan ölik meg magukat, látszólag Carradine karakteréhez sem állt közel ennek gondolata, és az eset körülményei is inkább véletlen balesetre utalnak (konkrétan önfojtogatással előidézett szexuális gyönyörfokozásra, ami minden tragikuma mellett figyelemreméltó egy 72 éves férfitől – ez a módszer ismerős lehet a Ken Parkból, és feltehetően így hunyt el az INXS egykori énekese, Michael Hutchence is).

David Carradine sűrű életet élt, öt feleségtől és egy élettárstól (ő Barbara Hershey Oscar-jelölt színésznő) összesen két lánya és egy fia született. Számtalan díjra jelölték (többek között négy Golden Globe-ra és egy Emmy-re), többet meg is kapott. 1997 óta saját csillaga van a Hollywoodi hírességek sétányán. A nevéhez fűződő bő 200 (!) produkció közül talán csak tucatnyi tényleg maradandó, ám Carradine markáns megjelenésére és jól sikerült alakításaira még sokáig emlékezni fogunk.

Béke poraira.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr161166061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2009.06.05. 21:11:19

Nem hiszem én sem, hogy öngyilkos lett, de azért nincs kizárva. 2004-es interjú:

"I remember one time sitting in the window of the third or fourth floor of the Plaza Hotel for about an hour, thinking about just tipping off. And that was at a time when I was having more fun than you could imagine.

I just thought, 'Who the f*** cares, man? Why don't I just split?' Of course I didn't, so there you go."

www.examiner.com/x-264-Celebrity-News-Examiner~y2009m6d4-David-Carradine-talked-openly-about-contemplating-suicide-in-the-past

MH 2009.06.05. 21:26:57

Sajnos magyar berkekben leginkább a belassult Kwai Chang Caine-t megformáló Carradine maradt meg, amit nagyon nehezen tud feledtetni az a pár jól sikerült alakítás.
Kár érte.

Malachi 2009.06.05. 22:29:12

A figura egy ikon volt, tragikus a halála.

Linkovic Csumoszky · http://geekz.blog.hu 2009.06.05. 23:05:38

Egyébként tényleg kung-fuzott a fazon? Vagy csak a filmszerepeiben...?

bunkó · http://bunko.blog.hu 2009.06.05. 23:16:30

Filmbéli "kárátés" mozdulatai alapján köze sem volt soha semmiféle harcművészethez. Mozdulatai teljesen kidolgozatlanok, mint amikor egy lelkes amatőr igyekszik úgy csinálni mint a profik.
Maximum a forgatások előtt pár percig korrepetálhatta valaki, de ha valaha az életben legalább öt tisztességes kung-fu edzésen részt vett volna, akkor nem lenne ilyen átlátszóan béna a képernyőn.

edrose 2009.06.05. 23:19:11

@Linkovic Csumoszky: abszolút. Ráadásul akkor kezdte, amikor nyugaton még sokan azt sem tudták, mi fán teremnek a keleti küzdősportok.
És tanult zenész is volt.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2009.06.05. 23:23:43

Nem tudom hogy igaz-e, de állítólag a sorozat főszerepét Bruce Lee alakította volna, aki az első forgatási nap előtt mindössze néhány nappal tudta csak meg, hogy továbbra is szegénységben kell élnie, mert a (protekciós) David kapja meg a szerepét.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2009.06.05. 23:26:42

A wikipedia szerint:

"Carradine produced and starred in several exercise videos teaching the martial arts of Tai chi and Qi Gong. He had no knowledge of martial arts prior to starring in the series Kung Fu, but developed an interest in it after this experience and became an avid practitioner."

A Bruce Lee-s legenda Rob Cohen életrajzi filmjéből származik, én nem adnék neki hitelt. Ugyancsak wiki:

en.wikipedia.org/wiki/Kung_Fu_(TV_series)#Production_history

edrose 2009.06.05. 23:33:44

Az IMDb szerint az illetékesek egyszerűen úgy érezték, hogy a nézők még nem készek egy ázsiai sorozat-főszereplőre. Viszont Bruce Lee végig együttműködött a sorozattal.
D. C. könyvet is írt a Shaolin szellemiségről.

VLADISZLAV 2009.06.05. 23:33:45

Valóban nagy népszerűséget hozott neki a Kill Bill, hozzátéve, hogy egy nézhetetlen sz@r filmről van szó.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.06.05. 23:39:33

@VLADISZLAV:

Hát nem tudom, de sztem a Kill Bill mesteri újításokat tartalmaz, mint film, még ha maga a történet nem is korlátlanul lebilincselő.

Láttam pár filmjét, de nekem nem tűnt fel, h ő egy színész, de a kung-fu harcművész szerepében hitelesnek láttam.

Béke vele

Blogger Géza 2009.06.05. 23:55:24

Ha valamiért fennmarad az emléke, az a Kill Bill miatt lesz. A világ egyik legjobb filmje.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2009.06.05. 23:55:27

@Orosdy Dániel: "A Bruce Lee-s legenda Rob Cohen életrajzi filmjéből származik, én nem adnék neki hitelt."

Elképzelhető, hogy csak pletyka. Ha léteznek Bruce Lee-nek ezzel kapcsolatos visszaemlékezései, az talán hihetőbb forrás lenne.

mqqq 2009.06.06. 00:01:16

Szerintem nem úgy akart meghalni hogy az egész világ röhögjön rajta.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2009.06.06. 00:02:57

"a kung-fu harcművész szerepében hitelesnek láttam."

Nem emlékszem olyan snittre BÁRMELYIK filmjéből, amikor éles kungfu-zás közben két-három másodpercnél tovább folyamatosan látható (az arcával együtt). Márpedig az ennyire apró darabkákból összeollózott verekedős jelenet többnyire filmtrükköket, illetve kaszkadőrrel felvett kockákat jelent.
A könyvét pedig bárki megírhatta helyette.

xstranger 2009.06.06. 00:14:32

en.wikipedia.org/wiki/Kung_Fu:_The_Legend_Continues

Szerintem nalunk ez a sorozat ment, legalabbis erre tuti emlekszem.

edrose 2009.06.06. 00:20:48

@bunkó: kérlek szépen, legyen igazad. Más megoldás érezhetően úgysem érdekel...
Tehát nem tudott kung fuzni, nem tudott fuvolázni, sőt írni sem tudott, színésznek természetesen ne is mondjuk – egyáltalán, létezett?

csöcsfej 2009.06.06. 00:41:44

de ez a tucatnyi fontos szerep többet nyom a latban mint az egész kib* 90' utáni magyar filmipar.
Legyen neki könnyű a föld.

Médiageci · http://twitter.com/mediageci 2009.06.06. 00:45:33

RIP

Szerintem, ha hazánkban nem is, az itt is fogható szomszédos országok tévéiben biztosan adták az eredeti Kung Fu sorozatot, az ősidőkben is többször láttam, haveri körben kult volt.

Azzal, hogy Bruce Lee találta ki saját magának a sorozatot, a Dragon: The Bruce Lee Story mozi is hosszan foglalkozott, ami ugyan bővelkedik fikciós elemekben, de alapvetően életrajzi film, szerintem e téren elfogadható hiteles forrásnak. Persze lehet, hogy máig is folynak perek és viták a témában, ennyire nem mentem utána a kérdésnek, elfogadtam.

A halála körüli konteókat egyelőre még nem veszem készpénznek (talán még Heath Ledgerről sincs tuti biztos infó), talán soha nem derül ki semmi biztos, mindenesetre szerintem is valószínűtlen, hogy szándékosan végzett volna magával forgatás közben. Talán soha nem lát napvilágot minden részlet, ahogy az említett Hutch esetében is tartja magát többek között az a legenda, hogy Kym Wilson fojtotta meg.

seahawk 2009.06.06. 08:26:17

"harcművészeti tudását"
Na az nem volt neki.Sajnos.

Beren 2009.06.06. 08:47:44

Mikor az eredeti Kung Fu sorozat készült nem tudott semmit a harcművészetekről. Később állítólag kicsit rádolgozott, de alapvetően mindíg látszott a mozgásán, hogy amatőr.
Azért eredeti egy figura volt, béke poraira.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.06.06. 09:20:31

Számomra örök rejtély, hogy ki találta ki, hogy ő kínainak néz ki? Oké, a 70-es években nehéz lett volna eladni egy igazi kínait, de még 20 évig miért kellett annak nevezni, mikor egyre kevésbé hasonlított rá? Ezt nem tudom megemészteni.

A Kill Bill szerintem is egy rakás szar, de ha volt benne jó, akkor az pont Carradine volt.

viktor134 2009.06.06. 09:22:48

a kill bill egy érdekes film volt, de hogy miről szól? :D

Gazz 2009.06.06. 09:39:42

Nálam a Kill Bill simán benn van életem 5 legjobb filmjében, olyanok mellett, mint pld. a Forrest Gump.
Ha egy filmet többször is meg lehet nézni, akkor jó. A Kill Billt ha negyedszer nézed meg, akkor is találsz benne új dolgokat. És a zenéje is zseniális.
Először húztam a számat, hogy Carradne lesz benne Bill, de most már azt mondom, hogy nem lett volna jobb választás, mint ő. Egyszerűen zseniális volt benne.

hal9000 · http://dawn.freeblog.hu/ 2009.06.06. 10:43:40

számomra lényegtelen, hogy öngyilkosság, vagy meggyilkolták, vagy véletlen..
fasza módon halt meg az tuti, nem csak úgy, hanem olyan tökösen, de tényleg... meg most már legenda lesz belőle... eddig csak azt tudtam, hogy ő a kung-fus csávó, meg a kill bill-es jóarc -ami egy jófilm, de le nem szaroznám semmiképp... szóval számomra csak most kezdett el létezni Carradine, majd beszerzem a filmjeit, meg a nálunknemvetített kungfut is, aztán akármilyen pocsék, akkor is végignézem bármelyiket, mert ez a David, ez jóarc volt bizony mondom néktek.

edrose 2009.06.07. 00:50:41

@Lord_Valdez: nem azt találták ki, hogy kínai legyen, hanem éppen azt, hogy ne legyen (teljesen) kínai! :)
Merthogy a Kung Fu alapsztorijában Kwai Chang Caine amerikai apától és kínai anyától született árva kisfiú, akit első nem tiszta kínaiként befogadnak a Shaolin kolostorba.

Beyonder 2009.06.08. 00:44:24

Ez hibátlan:

During an appearance on Larry King's talk show on Friday lawyer Mark Geragos revealed Carradine was investigating secret kung fu societies, whose members had the motive and means to kill him.

www.imdb.com/news/ni0821222/

trison 2009.06.16. 10:24:39

meglepett engem is,hogy elhunyt...az,hogy ez nem öngyilkosság volt én igazat is adok neki.
süti beállítások módosítása