Szeptember 16-án, a Budapesti Klasszikus Film Maraton alatt lenne 130 éves Sir Alexander Korda. A világhírű filmmogul 1893. szeptember 16-án látta meg a napvilágot Pusztatúrpásztón, egy kis alföldi faluban. A fesztivál nagyszabású londoni produkciója, a Mi lesz holnap (Things to Come, 1936) vetítésével köszönti születése napján az egyik leghíresebb magyar filmest.

Egy mesebeli történet

Korda Sándor szegény családba született. Két öccsével, Zoltánnal és Vincével nehéz gyermekkori éveket éltek át, de legendás összetartásuk mindig átsegítette őket a nehézségeken. Mesébe illő felemelkedésük első epizódja a magyar némafilm 1910-es évekbeli aranykora volt. Sándor pár év alatt nemcsak az élvonalbeli rendezők közé emelkedett, hanem megvásárolta a legnagyobb magyar filmgyárat, a Corvint is.

Az 1920-as években a testvérek megjárták Bécs, Berlin, Hollywood és Párizs filmstúdióit is. 1932-ben Sándor, a családfő úgy döntött, hogy Angliában kezd új vállalkozásba. Hangosfilmre berendezkedett új cége, a London Films köré a legjobb szakemberekből álló gárda szerveződött: Bíró Lajos forgatókönyvíró, a fiatal Rózsa Miklós zeneszerző, a rendező Korda Zoltán, a díszlettervező Korda Vince, és a filmek forgalmazásáról gondoskodó Pallós István. A második világháború kitörésével pár évig Hollywoodban gyártottak, de később ismét visszatértek a szigetországba. 1942-ben Alexander Korda lett a világon az első filmes, aki elnyerte a lovagi címet.

"Everything starts like a knock at the door

You don't know what it is but you know who it's for."

(Kim Carnes: Room Enough for Two)

Rajongóként és újságíróként is közel férkőzhetünk egy hírességhez. Tanácsos az illetőt szakmai kérdésekkel bombázni. Ha nincs is mindenre válasza, legalább gondolkodó lényekként kezel bennünket. Egyensúlyra is lelhetünk közvetlen és rigorózus tónus között. Ingoványos talajra érkezünk, ha egyre többet szeretnénk kapni a csillagból. Úgy kezeljük, mint a szüleinket. A testvérünket. Netán a legjobb cimboránkat. A barátnőnket. És akkor vége. Öten túl későn vagy sosem jöttek rá, hol a határ.

1980. augusztus 14. Paul Leslie Snider, a kanadai strici és night club-promóter Nyugat-Los Angelesben egy gyúrópadon megerőszakolta és shotgunnal kivégezte fagyizóból rakétastartoló, mindössze 20 éves nejét, a mozibizniszbe betörni, Peter Bogdanovich-csal pedig házasságra készülő Dorothy Strattent (Galaxina, És mindenki nevetett, bővebben: Egy aktmodell halála). Aztán öngyilkosságba menekült. Legtöbb férfiismerőse a testéért használta: az elkövető nekrofil aktusba bocsátkozott a rémtett után, Hefner szexuálisan bántalmazta- a lányt "grotto"-kastélybarlangjában.

Szeptember 9-én este átadták a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A fesztivál zárásaként a közönség Cannes-i Arany Pálma-díjas alkotást, az Egy zuhanás anatómiáját láthatta.

A fesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat a Rigó, rigó, szederinda című grúz film kapta, amelynek Berlinben élő magyar operatőre, Pákozdi Ágnes személyesen vette át az elismerést. A Jean-Marc Barr vezette zsűri azzal érvelt a döntés mellett, hogy az erős mezőnyből Elena Naveriani alkotása kiemelkedett különleges tisztaságával, emberségével, történetmesélésével, kiváló rendezői és operatőri munkájával, az alkotás hajtóerejét pedig a főszereplő, Eka Chavleishvili emlékezetes alakítása adta. A Zukor Adolf-díjat, a fesztivál nagydíját a legendás finn rendező, Aki Kaurismäki Hulló levelek című filmje kapta.

A fesztivál életműdíját Almási Tamás rendező vette át. Az idén 75 éves Almási negyvennél is több filmet készített, a Színház- és Filmművészeti Egyetem professor emeritusa generációk sorát oktatta. Korábban hatszor nyerte meg a Filmszemlén a legjobb dokumentumfilm, ötször a filmkritikusok díját, a Balázs Béla-díjtól a Kossuth-díjig számos más elismerés birtokosa. Az Európai Mozi Nagykövete díjával Jean-Marc Barr munkásságát ismerték el. A legkülönbözőbb nemzetiségű filmekben egyaránt magától értetődő természetességgel játszó színészt az 1988-as A nagy kékség tette világhírűvé, és egy nemzedék bálványává. 1991 óta rendszeresen látható Lars Von Trier-filmjeiben. Három rendezés és mintegy hetven szerep után Jean-Marc Barr továbbra is rendkívül aktív, zsűrielnökként pedig a fesztivál teljes időtartama alatt Miskolcon tartózkodott.

A Fox vs. Zukor - Egy hollywoodi történet című egész estés dokumentumfilm a két magyar származású filmmogul, a Paramount stúdiót alapító, ricsei születésű Zukor Adolf és a 20th Century Fox névadó stúdióalapítója, a tolcsvai születésű William Fox, vagyis Fried Vilmos életén, vetélkedéstörténetén keresztül meséli el Hollywood születésének egyedülálló történetét.

„Noha Hollywood megszületésében több kelet-közép-európai, az Egyesült Államokba kivándorolt feltörekvő producernek is nagy szerepe volt,  említhetnénk sok a mozivászonról ismert nevet: a Warner testvérek, Carl Laemmle, Samuel Goldwyn, Marcus Loew vagy Louis B. Mayer, de vitathatatlan, hogy a mai értelemben vett Hollywood nem létezhetne a két magyar származású alapító, Zukor Adolf és William Fox nélkül. Ők ugyanis az amerikai nagyjátékfilm, a sztárrendszer, és a stúdiórendszer megalapozói, valamint a két ikonikus filmstúdió, a Paramount Pictures és a 20th  Century Fox megalapítói. Filmünk bemutatja Zukor és Fox, a két magyar, zsidó és közép-európai gyökerű self-made man fantasztikus élettörténetét, miközben megelevenedik benne a történelem”  - összegezte Kollarik Tamás, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense, a film egyik ötletgazdája, kreatív producere és társrendezője.

ATOMBOMBA – RADIOAKTÍV TÖRTÉNELEM
„Kiválasztott tudósok csoportja egy mindentől elzárt, titkos városban egy apokaliptikus fegyver elkészítésén dolgozik, amely beindításakor akár az egész világot lángba boríthatja” – inkább paranoid Alkonyzóna-epizódba illő szituáció, ahogyan Sam Shaw, a Manhattan című sorozat kreátora megjegyezte.

Andorka György: Valami fontosabb (Christopher Nolan: Oppenheimer)
Csomán Sándor: Az elszántság magvai (Képregény-legendák: Keiji Nakazawa: Mezítlábas Gen)
Benke Attila: Az apokalipszis kapujában (Atomháború a 80-as évek filmjeiben)

TÁVOL-KELET MŰVÉSZEI
Hirokazu Kore-eda életművére erősen hatott a japán filmművészet két nagy klasszikusa, Ozu és Kurosawa. A Maborosi, az Anyátlanok, a Bolti tolvajok rendezője szabadon mozog a kifejezetten modernista, művészfilmes és a midcult műfaji jegyeket mutató alkotások között.

Keller Mirella: Kína legszélén (Új raj: Li Ruijun)
Huber Zoltán: Búcsú a fegyverektől (Septet: Hongkong története)
Gyenge Zsolt: Kilátástalanok kóborlása (Hu Bo: An Elephant Sitting Still)
Varró Attila: Tükrök a rácsokon túlra (Kinuyo Tanaka 1909-1977)
Vincze Teréz: Az igazság ezer arca (Hirokazu Kore-eda: Szörnyeteg)

Latabár Kálmán klasszikusai restaurált képpel és hanggal, a hollywoodi western és noir rendező, az első amerikai 3D film rendezője, Tóth Endre magyar és amerikai remekművei, a TRAINSPOTTING magyar felmenőkkel rendelkező producere, a BAFTA-díjas Andrew Macdonald és öccse, az Oscar-díjas Kevin Macdonald a Budapesti Klasszikus Film Maratonon.

Magyarországon a Maratonon láthatók először nagyvásznon, restaurálva azok a rendszerváltásig feledésbe merült filmek, amelyeket a ’30-as évek ifjú rendezőtehetsége, Tóth Endre rendezett. Ezek a filmek már olyan izgalmas témákat boncolgattak, mint az abortusz, a nők hátrányos megkülönböztetése vagy a munkahelyi abúzus (Két lány az uccán), de vannak köztük fordulatos krimik és vígjátékok (5 óra 40, Hat hét boldogság, Toprini nász) és egy remek életrajzi film (Semmelweis). A Két lány az uccán restaurálása Martin Scorsese alapítványával együttműködésben készült.

A 110 éve született Tóth Endre 1939-ben elhagyta Magyarországot és előbb Korda Sándornál dolgozott, majd Hollywoodba ment, ahol André de Toth néven remek történelmi és westernfilmeket, valamint film noirokat készített. A legenda szerint ő adta a fiatal Charles Buchinskinek a Bronson nevet egy forgatáson. Martin Scorsese a rendezők rendezőjének nevezte. A Maraton közönsége idén átfogó filmválogatást tekinthet meg Tóth hollywoodi karrierjéből is.

 
Új adásunkban folytatunk egy sorozatot, befejezünk egy másikat, és elindítunk egy harmadikat. A Scorsese-életműben elértünk a Lidérces órákig (1985), a 90 éves Michael Caine pályájának ünneplését az 1972-es A mesterdetektívvel és 2007-es remake-jével zárjuk le, az augusztusban elhunyt William Friedkin tiszteletére pedig a Francia kapcsolatot elemezzük ki.

Az adásból kiderül többek közt, hogy

• miért döntött úgy Scorsese, hogy „hozott anyagból” dolgozik,
• mit szimbolizálhat a Lidérces órák főszereplőjének kálváriája,
• az eredeti Mesterdetektívben vagy az újrában alakít-e nagyobbat Michael Caine,
• hol volt a helye Friedkinnek Új-Hollywoodban,
• kik bújtak elő a köpönyegéből,
• és miért (nem?) a Francia kapcsolat a fő műve?

Menetrend: