Filmvilág blog

Verzió – Színház a város mélyén

Veszedelmes játékok

2014. november 12. - Bilsiczky Balázs

dangerous_acts-06.jpg

Erdős Virág bevezetőjével és Madeleine Sackler New York-i rendező Veszedelmes játékok című filmjével tegnap kezdetét vette az idei Verzió. A fesztivál szervezőinek rögtön az első este után jár egy piros pont: olyan mélységű és minőségű munkát választottak nyitófilmnek, amiről már most megállapítható, hogy komoly esélyese a vasárnapi záráskor kiosztott közönségdíjnak.

Erdős Virág megnyitó beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy mára az alkotói vagy a befogadói nézőponton túl egyúttal szereplői is lettünk a dokumentumfilmeknek. „Aki ma Budapesten él – tette hozzá – és egyrészt érzékeny a minket körülvevő környezet változásai, másrészt a saját vagy mások sérült jogai melletti kiállás iránt, az előbb-utóbb tényleges szereplője lesz egy 2010 óta forgó munkának.” Az 1988-ban készült Dunaszauruszt rendező, Balázs Béla-díjjal kitüntetett Csillag Ádám ugyanis a negyedik éve filmez szinte kivétel nélkül a legkisebb utcai megmozdulásoktól a flash mobokon át az egyre gyakoribb tömegtüntetéseken. Ebben az anyagban részt venni, megjelenni ugyan egyszerre vidám és veszélyes szerepkör, de – miként Erdős fogalmazott – „mindannyin büszkék lehetünk rá”. A dokumentumfilm, illetve a dokumentarista színház műfajának mai jelentőségét a XX. század irodalmának komoly presztízzsel bíró szociográfiájához hasonlította.

Tovább

Tévéajánló - Szerda (11.12.)

Wright, Bresson, Ray

Hanna - Gyilkos természet
Joe Wright thrillere Saoirse Ronan, Cate Blanchett, Eric Bana és Tom Hollander főszereplésével.
Vetítik: Film+ - 19:10

Colombiana
Luc Besson újra támad! Ezúttal sem rendezőként, hanem produceri és írói minőségben segédkezett egy francia-amerikai akciófilm elkészítésében. A legszebb B-filmes hagyományokat idéző szinopszis: „1992. Kolumbia. A kilencéves Cataleyának a szeme láttára gyilkolják meg a szüleit. Ő is épp csak megússza a mészárlást, és gengszter nagybátyjával, Emilióval az Egyesült Államokba menekül. Tizenöt évvel később bérgyilkosként dolgozik neki. A névjegye - egy az áldozatai mellkasára rajzolt orchidea - üzenet a szülei gyilkosainak. Cataleya (Zoe Saldana) mindenáron bosszút akar állni, még ha ez azt jelenti is, hogy mindent elveszíthet.” (BS)
Vetítik: Film+ - 21:10

Haragban a világgal
Nicholas Ray klasszikus "tinifilmje" James Dean nagyhatású alakításával. További szereplők: Natalie Wood, Sal Mineo, Dennis Hopper.
Vetítik: Duna - 21:35

Tévéajánló - Kedd (11.11.)

Thriller, dráma, akció

Tűzfal
Korrekt thriller Harrison Ford, Paul Bettany és Virginia Madsen főszereplésével.
Vetítik: Viasat3 - 21:00

Zongoralecke
Jane Campion díjak tömegével elismert drámája Holly Hunter, Harvey Keitel, Sam Neill és Anna Paquin főszereplésével.
Vetítik: Duna - 21:40

Kémes hármas
McG (Charlie angyalai, Terminátor – Megváltás) filmje a Hollywoodban valamiért különösen népszerű akció-kémvígjátékok sorát gazdagítja. A címben jelzett szerelmi háromszög csúcsain: Reese Witherspoon és a CIA-ügynököket alakító Tom Hardy és Chris Pine. (BS)
Vetítik: TV2 - 22:00

Nyitott szemmel - Kezdődik a 11. Verzió!

Programajánló

Nyílt társadalom kontra elnyomás, az egymástól elvben teljesen eltérő kultúrák között fellelhető párhuzamok, reményeink és csalódásaink, vagy a digitális robbanás hatása mindennapi életünkre, szabadságjogainkra – néhány téma a sok közül, amit a közelmúlt (hazai és nemzetközi) dokumentumfilm-termésének színes palettájáról immár sokadik alkalommal tárnak elénk a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál szervezői, alkotói, illetve, a bemutatott munkák szereplői, javarészt hétköznapi emberek, akiknek közös vonásuk, hogy a szkeptikus vagy beletörődő attitűd helyett tenni akarnak valamit az őket sújtó körülmények ellen.

verzio.PNG

Tovább

Hangoskodás a Nevem: Senki kapcsán

Audiokommentár

mst3kLOGO1.jpgÚjra szól a blog! A Vörös zsaru VHS-kedvence és az Alkonytájt vámpíros kult-klasszikusa után ismét audiokommentár készítésébe fogtunk, ám ezúttal elhagytuk a nyolcvanas éveket és földrészt váltottunk. Orosdy Dániel és Schreiber András kollégáimmal a legjobb spagettiwesternek között számon tartott, itthon is méltán népszerű Nevem: Senki megtekintése mentén beszélgettünk a műfajról, az alkotókról, illetve alaposan kitárgyaltuk magát a filmet is. A korábbi felvételeink tanulságait levonva nem próbáltuk videómegosztókon fellelhető másolatokhoz illeszteni a szöveget. Aki szeretné a jelenetekkel együtt követni a beszélgetést, az a magyar kiadású DVD-vel párhuzamosan megteheti, a huszadik másodperc környékén jelezzük, mikor kell megnyomni a play gombot. A mű ismerete természetesen előfeltétele az itt elhangzottak megértésének, de a hanganyag igény szerint letölthető, azaz bárhol, bármikor meghallgatható. Akit érdekelnek a filmmel kapcsolatos tudnivalók és érdekességek, illetve kíváncsi arra, miért kerül szóba többek között Odüsszeusz vagy Miki egér, az tartson velünk!

(Letölthető itt [regisztrációval] -- És itt [regisztráció nélkül])

Figyelem! Bár a szavak emberei vagyunk, filmekről elsősorban írásban szoktunk értekezni, az élő szó varázsa néhol a megszokottnál nyersebb megfogalmazásokhoz, elégtelenül kifejtett gondolatokhoz, tárgyi tévedésekhez vezetett. Büszkén vállaljuk, kezdő kommentátorok vagyunk, ám a felvétel készítése közben kitűnően szórakoztunk. Ha ebből az élményből sikerült átadnunk valamit az érdeklődőknek, a célunkat elértük!

Folytassuk vagy hagyjuk abba?! Kommentben várjuk a megjegyzéseket és észrevételeket, illetve az esetleges javaslatokat, mely filmmel, rendezővel, műfajjal kapcsolatban hangoskodjunk legközelebb!

Tévéajánló - Hétfő (11.10.)

Amerikai história X
Tony Kaye amerikai neonácikról szóló, kultikus botrányfilmje. A fajsúlyos színészgárda tagjai: Edward Norton, Edward Furlong, Beverly D'Angelo, Stacy Keach, Fairuza Balk, Elliott Gould, Ethan Suplee.
Vetítik: Viasat3 - 21:00

Mikor a Fal leomlott - A Schabowski-irat
Florian Huber és Marc Brasse dokumentumfilmje.
"Nem szándékosan, nem parancsra, nem hibából: egy véletlen nyomán szűnt meg a Berlini Fal 1989. november 9-én. Azon a napon Günter Schabowski Politbüro-tag és szóvivő feljegyzést kapott Egon Krenz Politbüro-vezetőtől, melyet olvasatlanul vitt magával sajtótájékoztatójára. Ott élő közvetítésben felolvasta azt a sajtó összegyűlt képviselőinek. A hír körbeszárnyalta a világot. Valami különös dolog történt: az önkényuralmi hatalom néhány órára tehetetlenné vált, a kelet- és nyugatnémet emberek pedig spontán módon saját kezükbe vették a sorsukat. Egy elsöprő forradalom és szinte véletlenségből, a világ legkeményebb határának eltörlése. A dokumentumfilm izgalmas stílusban, ugyanakkor pontosan és hitelesen követi a főszereplők útján e meghatározó napon át, óráról órára. Első ízben szólal meg az ember, aki a feljegyzést írta. Megszólal Tom Brokaw is, az NBC riportere, aki élő közvetítésben követte az eseményeket a berlini falnál aznap este, továbbá az amerikai és a francia elnök, a német kancellár és az angol miniszterelnök tanácsadói is. És természetesen maga Schabowski, akinek fogalma sem volt, mit olvas fel azon a történelmi napon." port.hu
Vetítik: Duna - 22:15

Tévéajánló - Vasárnap (11.09.)

Newman, Mortensen, Bán

Kincsem
Tévéjáték (esetleg színházi felvétel) a híres csodalóról Bereményi Géza műve nyomán, Bereményi Géza és Márton István rendezésében. Szereplők: Gáspár Sándor, Gubás Gabi, Molnár Piroska, Szombathy Gyula, Mohai Tamás, Pindroch Csaba.
Vetítik: m1 - 14:25

Damb és Damber - Dilibogyók (egykor Dumb és Dumber - Dilibogyók)
A Farrelly-testvérek kultikus prosztóvígjátéka Jim Carrey-vel és Jeff Daniels-szel.
Vetítik: RTL Klub - 15:45

A király összes embere
Steven Zaillian drámája Robert Penn Warren Pulitzer -íjas regénye és Robert Rossen azon alapuló, Oscar-díjas filmje nyomán, Sean Penn, Kate Winslet, Jude Law és Anthony Hopkins főszereplésével.
Vetítik: ATV - 20:40

Az ifjúság édes madara
Richard Brooks drámája Tennessee Williams műve nyomán, a rendező második Williams-adaptációja a jóval sikeresebb Macska a forró bádogtetőn után. Szereplők: Paul Newman, Geraldine Page (Oscar-jelölt alakítás!), Shirley Knight (Oscar-jelölt alakítás!), Madeleine Sherwood, Ed Begley (Oscar-nyertes alakítás!), Rip Torn.
Vetítik: Duna - 21:30

ifjúság édes madara.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása