Filmvilág blog

A filmtörténet legjobb főcímei

VIDEO

2011. március 17. - Baski Sándor

Aki látott már legalább egy James Bond-filmet, az pontosan tudja, milyen fontos szerepe lehet a művészi színvonalú főcímnek. (Lásd: korábbi posztunkat a témában.) A múlt század elején, azaz a film hőskorában még csak egy-egy puritán feliraton tüntették fel az adott film címét, a 30-as évektől kezdve azonban egyre kifinomultabb és kreatívabb megoldások születtek. Később, amikor a mozinak versenyre kellett kelnie az egyre jobban hódító televízióval, a stúdiók olyan neves grafikusokat bíztak meg a filmfőcímek, illetve a kapcsolódó marketinganyagok megtervezésével, mint Saul Bass és Maurice Binder, akik a kortárs grafika minden eszközét bevetették. A főcímek azóta is nagy műgonddal készülnek, legyen szó a kreatív betűstílusról vagy az önálló klipként is működő, stilizált animációs intrókról (lásd: Watchmen).

Ian Albinson és kollégái külön honlapot szentelnek a műfaj legjobb, legérdekesebb darabjainak, ahol sokszor nem csak bemutatják, de ki is elemzik kedvenceiket. A tovább után látható klipben, a filmtörténet legemlékezetesebb főcímeit villantják fel egy hangulatos montázsban, mindenféle kommentár nélkül. Több mint 70 főcím, két és fél percben – érdemes végignézni! (A személyes kedvenceket a kommenteknél lehet sorolni, vagy akár be is linkelni.)

Tovább

Fütyülnek-e Pál Adriennre?

Premierek a héten

A FÖLD INVÁZIÓJA – CSATA: LOS ANGELES - Tengerészgyalogosok küzdenek a gonosz idegenek ellen egy újabb nagyszabású hollywoodi látványfilmben. A rendező Neill Blomkamp (District 9) helyett egy másik dél-afrikai, Jonathan Liebesman. Szereplők: Aaron Eckhart, Michelle Rodriguez, Bridget Moynahan. [előzetes]

DOBOLJ, HA TUDSZ! – Vanja Kovačević harmincévesen úgy gondolja, hogy a nulláról indulva megtanul dobolni. Szervez egy Decemberists tribute-bandát, gyakorolni kezd, és mindezt filmre is rögzíti. [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint:
A Dobolj, ha tudsz ízig-vérig barkácsmunka, a videómegosztóknak és közösségi portáloknak köszönhető do-it-yourself trend fénykorában majdhogynem túlzásnak tetszhet a szedett-vedettség bája, pár kattintást azonban mindenképpen megér. (Alföldi Nóra kritikája a márciusi Filmvilágban olvasható.)

FÜTYÜLÖK AZ EGÉSZRE - Újabb erős román film a mozikban. A főszereplő Silviu, akinek már csak pár napot kell a fiatalkorúak börtönében töltenie, amikor régen látott anyja felbukkan, és bejelenti, hogy magával viszi Silviu öccsét Olaszországba. A fiú mindenáron meg akarja ezt akadályozni. A rendező, Florin Şerban munkáját Ezüst Medvével jutalmazták Berlinben. [előzetes]

Tovább

Heti tévéajánló

CsalRomTör

HÉTFŐ (családi, romantikus, történelmi és gyerekfilmek minden mennyiségben, változatban és kombinációban)

Palimadár

John Badham vígjátéka Mel Gibsonnal és Goldie Hawnnal.
Vetítik: Film+ - 21:00

Ők

Horrorfilm az Országút fantomja és a Hiába futsz rendezőjétől.
Vetítik: RTL Klub - 01:10

Multik haza!

David O. Russell szatírája, amelyet elsősorban nem kirobbanó sikere, hanem a forgatási konfliktusokat megörökítő videók tettek ismertté.
Vetítik: Story - 00:45

Tovább

Az új világ

Tévéajánló ma estére

The New World – amerikai, 2005. Írta és rendezte: Terrence Malick. Kép: Emmanuel Lubezki. Zene: James Horner. Szereplők: Colin Farrell, Q’Orianka Kilcher, Christian Bale. 130 perc.
Vetítik: Film+2 - 20:30


Minden szerzői életműben különös helyet töltenek be azok a filmek, amelyek több évtizeddel forgatókönyvük megszületése után kerülnek celluloidra – egyszerre felmutatva alkotójuk friss és ifjúkori önképét, egyfajta kapocsként múlt és jövő között. A pályáját kubricki átgondoltsággal, maximalizmussal és alkotói holtidőkkel formáló Terrence Malick több mint harminc esztendeje indult rendezői pályáján, a 2005 decemberében mozikba került Az új világ mindössze a negyedik nagyjátékfilmet jelenti: hét évvel Az őrület határán után, egy hetvenes évek végén félbemaradt rendhagyó westerntrilógia harmadik darabjaként.

Tovább

Ilyen lesz az új Tanár úr, kérem

Előzetes

Elkészült az új Karinthy-adaptáció előzetese. A Mátyássy Áron által, Köbli Norbert forgatókönyvéből rendezett tévéfilm az Utazás a koponyám körül és a Tanár úr kérem klasszikusait ötvözi. A felvételek egy részét az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) épületében rögzítették, Pater Sparrow látványtervező közreműködésével. Karinthy Frigyest egy erdélyi színész, Giacomello Roberto alakítja, akit korábban a Peter Strickland-féle Varga Katalin balladájában láthattunk. Hegedűs D. Géza a híres matematika tanárt, Fröhlich tanár urat játssza, Pindroch Csaba pedig a Karinthyt műtő Herbert Olivecronát és Müller tanár urat alakítja. A film 30 milliós büdzséből készült. Bővebben a filmről: itt, előzetes a tovább után.

Tovább

Újra Gyerekszem Filmfesztivál az Urániában

Sajtó közl.

Március 18. és 20. között, harmadik alkalommal rendezik meg a Gyerekszem Filmfesztivált, amelyre idén 220 nevezés érkezett. A fesztivál híre külföldre is eljutott, így idén Dél Koreából, Finnországból, Horvátországból, Belgiumból, Spanyolországból, Görögországból, Finnországból, Szlovákiából és Erdélyből is küldtek filmeket a filmkészítés iránt érdeklődő gyerekek.

A Schwechtje Mihály vezette előzsűri 136 filmet választott a fesztivál versenyprogramjába, 84 filmet pedig az információs kategóriában vetítenek. A filmek értékes díjakért versenyeznek, amelyeket idén Tóth Tamás filmrendező által vezetett, magyar és külföldi filmes, pszichológus és animációs szakemberekből álló zsűri ítél oda, de az elmúlt évekhez hasonlóan a diákzsűri is oszt ki díjakat.

Tovább

Családi rítus a Marson

Premierek a héten

KELLÉKFELESÉG – Amerikai romkom egy agglegényről, aki felbéreli titkárnőjét, hogy játssza el a feleségét álmai nője előtt. (? – a szerk.) A főszerepekben Adam Sandler és Jennifer Aniston komédiáznak, de beugrik egy pillanatra Nicole Kidman is. [előzetes]

ANYÁT A MARSRA – A Walt Disney IMAX-ra konfigurált animációs filmjében egy kilenc éves kisfiú anyukáját elrabolják a gaz marslakók. Milo nekivág az űrnek, hogy megmentse őt. [előzetes]

A RÍTUS – Újabb hollywoodi ördögűzős mozi, ezúttal a Svédországból importált Mikael Hafström (Könyörtelenek, Kisiklottak, 1408) rendezésében, és Sir Anthony Hopkins főszereplésével. Epizodisták: Colin O'Donoghue, Alice Braga, Ciarán Hinds, Rutger Hauer. [előzetes]

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil