Filmvilág blog

Tévéajánló - Kedd (11.29.)

2016. november 29. - Orosdy Dániel

A nap lovagja
Málnay Levente tévéfilmje Bródy Sándor regénye nyomán Mácsai Pál főszereplésével.
Vetítik: Duna World - 11:35

Árnyék-összeesküvés
George P. Cosmatos jeles színészekkel (Charlie Sheen, Donald Sutherland, Linda Hamilton, Stephen Lang, Ben Gazzara, Sam Waterston, Nicholas Turturro, Paul Gleason, Terry O'Quinn, Gore Vidal) telepakolt, de csúnyán megbukott politikai thrillere. Sajnos ez volt egyben az egyébként nem tehetségtelen Cosmatos utolsó filmje is. Producer: Vajna András György.
Vetítik: Viasat3 - 21:00

A szerelem útján
A színpompás és hangos világmegmentő akciók után Chris Evans tavaly egy csendesebb, értelmiségi zsánerközeg Újjászületés-programjában vett részt: ezúttal szuperkatona helyett indie rendezővé alakult át. Debütfilmjének levezényléséhez romantikára szakosodott, négyfős írókülönítményt is kapott maga mellé, köztük az ezermester iparos Ronald Bass-t (Esőember, Álljon meg a nászmenet!), így aztán a visszafogottabb intellektualizálás és könnyed városi kalandok cselekménybe iktatása révén A szerelem útján egyéjszakás románca nem maradt szorosan független előképe, a Linklater-féle Mielőtt felkel a Nap kultikus darabjának nyomában. (...) Evans filmje formailag nem hoz újat a linklater-i örökségbe (mint például az osztott képmezőre szabott, truvájos A nő másik arca, vagy a fekete-fehérben forgatott és dokumentum-felvételeket beemelő fesztiválkedvenc, Az éjféli csók nyomában), viszont beváltatlan ígéreteket sem hagy maga után. Noha lazán kezeli a kétszemélyes felállást, egy-egy színes epizódot és újabb figurákat is bevon, némileg könnyítve a folyamatos párbeszédekhez fűződő megfelelési kényszeren, de így is marad lehetősége finomra hangolt dialógusok és hiteles pillanatok megvillantására. Ha nem is lesz mindent elsöprő mielőtt-találkozás A szerelem útján, hatása nem múlik el nyomtalanul, miután felgyulladnak a fények. (Tüske Zsuzsanna)
Szereplők: Chris Evans, Alice Eve, Emma Fitzpatrick.
Vetítik: Film Mánia - 21:00

Leszámolás Tokióban
Elismert, "kemény és sötét, Johnnie To világát megidéző akciódráma" (Géczi Zoltán) az inkább könnyed bohóckodásairól ismert Jackie Channel.
Vetítik: Viasat6 - 00:55

Morente
Goya-jelölt dokumentumfilm Enrique Morente énekesről, felbukkan benne Pablo Picasso is.
Vetítik: Duna - 02:35

Latinok vs. RobotTrump

robottrump.png

Még csak sejteni lehet, milyen lesz Donald Trump elnöknek, de valami már most biztos: a filmesek fantáziáját legalább annyira, ha nem jobban megmozgatja majd, mint a most leköszönő Obama. A bizonyíték? Már született is két értékelhető rövidfilmes dolgozat, nem meglepő módon mindkettő Latin-Amerikában (kampányában Trump legerősebben a latinok ellen uszított.)

A La Madre Buena, amelyben egy mexikói kisfiú mindenáron Trump-pinyátát szeretne születésnapjára (piñata = olyan papírból, vagy egyéb könnyű anyagból készített édességekkel teli játék, amelyet bottal el kell találni), szentimentálisabb húrokat perget, de képileg ügyesen kidolgozott. A M.A.M.O.N. — Latino vs. Donald Trump sokkal viccesebb, olyan, mintha a fénykorában lévő Roberto Rodriguez írta és rendezte volna. A választási kampányban megígért határfal mexikói oldalán játszódik, ahol egy óriási Trump-robot tartja fent a rendet. A vizuális trükkök hibátlanok (Alejandro Damiani a Vaksötéten dolgozott korábban effektesként, más nincs is az IMDb-oldalán), a poénok ülnek és még a finálé is szellemes.

Tovább

Tévéajánló - Hétfő (11.28.)

A romlás virágai
Fészbúk láv, fészbúk film, politika és iPhone eplikéjsönök – a Magyarországon született (de Svédországban és Dél-Afrikában nevelkedett) debütfilmes rendező igazán naprakész, szaftosnak ígérkező románcát csupa státusz ápdéttel és YouTube videóval spékeli meg. Ráadásul olyan trendi, hogy a napi fészbúkpolitizálást is beemeli filmjébe. Főhőse egy teheráni lány, akit szülei Párizsba küldenek, ahol megszabadulva otthoni erényövétől rögtön bele is szeret szállodájának egyik alkalmazottjába. Love-sztorijuk közepette a teheráni zavargásokat figyelik on-line – tuti melodráma, gyönyörű főszereplőkkel. (AN)
Vetítik: Duna - 23:15

A Duce teste
Fabrizio Laurenti rendező már-már horror számba menő dokumentumfilmje Benito Mussolini, az olasz fasiszta diktátor halálának eddig eltitkolt dokumentumait tárja a nézők elé, valamint azt a hihetetlen testkultuszt, amely végigkísérte életét és halála utáni maradványait is. (port.hu)
Vetítik: Duna - 01:00

Mr. Pip
Lloyd Jones elismert regényének díjnyertes filmváltozata a Shrek- és Narnia-filmek rendezőjétől, Hugh Laurie és Kerry Fox főszereplésével.
Vetítik: Duna - 02:10

A szürreális Pszichonautáké az Anilogue fődíja

pszichonautak.jpg

Spanyol film, a Pszichonauták - Az elveszett gyerekek című alkotás kapta az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál fődíját, míg A levágott kezű lány című francia filmnek különdíjat ítélt oda a zsűri. A legjobb rövidfilmet idén először 2000 euróval jutalmazták, melyet a svéd Joanna Rytel Tűzről pattant anyák című alkotása nyerte. A közönségdíjat Alberto Vazquez Decorado című animációja érdemelte ki.

A holland Vessela Dantcheva, az észt Hardi Volmer és a magyar Vácz Péter rendezők alkotta zsűri Alberto Vázquez és Pedro Rivero spanyol alkotók Pszichonauták - Az elveszett gyerekek (Psiconautas, los ninos olvidados) című filmjének ítélte a legjobb egészestés animációnak járó fődíjat, derült ki az Uránia Nemzeti Filmszínházban szombat este tartott díjkiosztón. Szürreális animációjukban egy ökológiailag elpusztított szigetről próbál kijutni az apja halála miatt haraggal teli Birdboy és a kalandvágyó kis hölgy, Dinky. A film erősen társadalomkritikus, beszél a világ és környezetünk elpusztításáról, az elidegenedésről, valamint az ember saját démonaival való küzdelméről.

Tovább

Kibeszélő: A martfűi rém

A Filmvilág blog podcastjének legújabb epizódjában Sopsits Árpád sorozatgyilkosos thrillerét veséztük ki, majd ejtettünk pár keresetlen szót a Cop Mortem című akciófilmről. Van-e helye ennek a két műfajnak a magyar filmben, és miért igen? Mitől működnek, mitől nem? Megannyi izgalmas kérdés, válaszok az alábbi hanganyagban.

Aki nem szeretne a későbbi epizódokról sem lemaradni, az kövessen bennünket az iTunes-on, Soundcloudon, vagy a Mixcloudon. (Az összes korábbi epizód csak az utóbbi felületen érhető el.)

Tévéajánló - Vasárnap (11.27.)

Kerül, amibe kerül
Vígjáték James Franco, Shane West és Marla Sokoloff főszereplésével.
Vetítik: Film Mánia - 14:15

A miniszter barátja
Dokumentumfilm egy szerencsés emberről. Bánky Viktor régimagyarfilmje Páger Antallal. Társíró: Békeffy István.
Vetítik: Duna - 15:20

Fletch
Michael Ritchie remek krimivígjátéka Chevy Chase jutalomjátékával.
Vetítik: TV2 - 15:45

Casino Royale
Daniel Craig hatásos beköszönése, egyben valamiféle (és pont jókor meglépett) reboot. Író: Ian Fleming (ismét). Rendező: Martin Campbell (ismét). Főgonoszok: Mads Mikkelsen, Jesper Christensen. Bond-csajok: Eva Green, Caterina Murino. M: Judi Dench. Q: kimaradt. Miss Moneypenny: dettó. További szereplők: Jeffrey Wright, Giancarlo Giannini, Isaach de Bankolé, Martin Campbell (cameo). Betétdal: Chris Cornell.
Vetítik: TV2 - 18:50

Herkules
A korábban mutánsokról is forgató Brett Ratner (X-Men: Az ellenállás vége) ezúttal az ókorban illetve a mítoszok világában keresett magának főhőst. Herkulest most –, Kevin Sorbo helyett – a szamoai származású Dwayne Johnson alakítja. Az általa vezetett zsoldoscsapatot Trákia királya bízza meg azzal, hogy vessenek véget a polgárháborúnak. Nevesebb szereplők: Ian McShane, John Hurt, Rufus Sewell, Joseph Fiennes. Forgatási helyszín: Magyarország. Magyar szereplők: Marozsán Erika (1 mondat), Palvin Barbara (1 másodperc). (BS)
A Magyarországon forgatott nagyköltségvetésű filmeket sújtó átok csak nem akar megszűnni: a Herkules is a másodvonal színvonalát súroló középszerű produkciók táborát gyarapítja. A Steve Moore képregényén alapuló történet nyilván azért keltette fel a producerek figyelmét, mert, túl azon, hogy a kardozós-szandálos filmek még mindig nem mentek ki a divatból, a változatos összetételű akciócsoportot mozgató akciómozik is épp a reneszánszukat élik. (Lásd: Red, Expendables, Bosszúállók, A galaxis őrzői.) Ezek a filmek akkor működnek a legjobban, ha sikerül megtalálni az akció és humor megfelelő arányát és a karakterek önmagukban is elég érdekesek. A Herkules egyik feltételnek sem felel meg: az akciójeleneteket komolytalanná teszi a vértelenségük, a film humora és a figurák kidolgozottsága pedig inkább a televízió számára forgatott ifjúsági kalandfilmek világát idézi. (BS)
Vetítik: RTL Klub - 18:50

Papírhold
Peter Bogdanovich rangos díjakra jelölt és többet el is nyerő klasszikusa, egy road movie-ba oltott dramedy Kovács László csodálatos operatőri munkájával, Joe David Brown regénye és Alvin Sargent forgatókönyve nyomán, a vágó a zseniális Verna Fields volt. Szereplők: Ryan O'Neal, Tatum O'Neal (Oscar-díj!), Madeline Kahn (Oscar-jelölés), John Hillerman, Randy Quaid, Burton Gilliam.
Vetítik: m2 - 21:15

papirhold.jpg

Tovább

Tévéajánló - Szombat (11.26.)

Cowboy az aranyásók között
Westernklasszikus, Anthony Mann rendező és James Stewart főszereplő 4. közös filmje. További szereplők: Ruth Roman, Walter Brennan, Jack Elam, Kathleen Freeman.
Vetítik: Duna - 09:05

Régi nyár
Podmaniczky Félix vígjátéka Békeffy István műve nyomá. Főszereplők: Honthy Hanna, Rajnay Gábor, Szilassy László, Simor Erzsi, Vaszary Piri, Csortos Gyula, Rózsahegyi Kálmán.
Vetítik: Duna World - 11:25

Lányok pórázon
Serge Korber vígjátéka, melynek forgatókönyvén dolgozott Radványi Géza is. Főszereplők: Louis De Funes, Olivier De Funes, Franco Fabrizi és a LÁNYOK.
Vetítik: TV2 - 14:00

Fény a redőny mögött
Nádasy László kémfilmje a létező szocializmusból, Latinovits Zoltánnal.
Vetítik: Duna - 15:30

A majmok bolygója - Forradalom
A rebootolt (pontosabban: előzmény-) trilógia első része úgy ért véget, hogy az öntudatra ébredt majomsereg ledobta a rabigát és bevetette magát az erdőbe. A Matt Reeves (Cloverfield) által jegyzett folytatásban a Caesar nevű főmajom vezette emberszabásúak megkezdték saját civilizációjuk alapjainak lerakását. A konfliktus a majomvírust túlélő kétlábúakkal természetesen: elkerülhetetlen. (BS)

majmokbolygojaforr.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil