Időutazás egy mára eltűnt nagy család és egy zűrzavaros, mégis varázslatos század világába.
A Chico után, amivel 2002-ben megnyerted a filmszemle fődíját, a kritikusok díját és Karlovy Varyban a legjobb rendezés díját, eltűntél, csak néha jött a hír, hogy Anyám és más futóbolondok a családból címmel tervezel filmet. Ez most elkészült…
Csináltam egy-két dokumentumfilmet, de egy darabig nem jött az igazi svung egy nagyjátékfilmhez. Meg hát ott volt anyám maga. 94 évig tartó élete utolsó két évében szüntelenül adott elfoglaltságot. Igaz, hogy jó is volt vele bolyongani.
Merre bolyongtatok?
Mindenfelé az időben. Hol a nővérének nézett, hol a nagynénjének, hol a szomszédasszonynak. Egyszer biztosított róla, hogy mindent én öröklök utána és nem az öt testvérem, holott nem volt mit örökölni és egyetlen gyereke voltam. De amikor épp nem zavarta össze a dementia, akkor mesélt. Sokáig élt, volt időm kikérdezni. Ráadásul irtóztató mennyiségű családi fotónk maradt, az első 1906-ból, elmondattam vele, hogy ki, mikor, hol látható a képen. Csodás időutazás volt, de nem gondoltam, hogy egyszer majd felhasználom. Csak leírtam az őrületes dumáit, hogy el ne felejtsem őket. Utánozhatatlan, kitalálhatatlan szövegeket nyomott. Amivel jól megtekerte és meg is könnyítette azt a rohadt nehéz élethelyzetet, hogy az ember anyja elmegy. Amikor aztán oda került a sor, hogy megcsinálom a filmet, akkor persze hasznosnak bizonyult, hogy ezek a szövegek megvoltak. Maga az ötlet, hogy anyámról csináljak filmet, Rózsa Jánosé volt, egyszer meséltem neki róla. Hét évbe telt, három évet buktam azon, hogy átalakult a filmfinanszírozás.
Üvegkalitka
