Irodalomcsempészet, punk, szamizdat, Rocky Romániában, ’68, cenzúra: egy nemzedék törekvései, akik megváltoztatták fél Európa életét. 16 film az egykori szocialista országok ellenkultúrájáról, Magyarországon először a Courage-Parevo nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválon. Június 1-2-án a Premier Kultcaféban azok az elhallgatott történetek kapnak reflektorfényt, amelyek megteremtették a rendszerváltás lehetőségét ott, ahol ’88-ban még senki sem gondolta volna, hogy valaha véget ér a szocializmus.

A fesztiválra egész Kelet-Európából érkeztek filmek, kezdve a lengyel graffitis forradalmi mozgalmat feldolgozó alkotástól a magyar punk érát bemutató munkán át egészen a jugoszláv nonkonformizmust tárgyaló műig. Ezek a filmek többek egyszerű kordokumentumoknál: egy lázadó generáció pózoktól mentes, korántsem veszélytelen szerepvállalásait mutatják be emberi sorsokon keresztül. Arról beszélnek, hogy mitől került ki a forradalom az utcára, és mi közünk van nekünk mindehhez néhány évtized elmúltával. 

A Magyar Képregény Szövetség 14. alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb képregényes rendezvényét, május 13-án, vasárnap, 10 órától. Idén is a Dürer-kert teljes területén lesznek programok: a nagyobb vásártér mellett egy külön workshop-termet és egy holoszobát is kialakítanak a szervezők.

PROGRAMOK: A rendezvény a képregény minden területét egyesíti: vásár, szakmai és szórakoztató programok, vetítések, játékok, képregényes rögtönzések. 

A fesztiválon adják át az Alfabéta-díjat, a Magyar Képregény Szövetség elismerését a tavaly megjelent legjobb képregények alkotóinak. Kerekasztal-beszélgetés lesz a külföldi vendégekkel és az Országos Széchényi Könyvtárban május 14-én nyíló KÉP-REGÉNY-TÖRTÉNET kiállítás kurátoraival. A Magyar képregényes műhely keretében Felvidéki Miklós és Csepella Olivér (idén Alfabéta-díjra jelölt alkotók) mesélnek műhelytitkaikról, továbbá hallhatunk a képregények egyetemi tanulmányozásáról is.

A részletes program:

A Nyitva egy harmincas, hosszú évek alatt összekopott pár, Fanni (Radnay Csilla) és Bálint (Kovács Lehel) történetét meséli el, akik úgy próbálják meg kikerülni az elkerülhetetlennek tűnő megcsalásokat, hogy megnyitják kapcsolatukat a szexuális kalandok előtt.

Ezen az úton inspiráló mentoruk lesz a nyitott kapcsolatokban jártas Szandra (Péterfy Bori), akivel Fanni egy rúdtáncórán ismerkedik meg. Barátaik, az újdonsült szülő-szereppel küzdő, erősen alváshiányos Eszter és Ernő (Jordán Adél, Ötvös András) hol izgatottan, hol irigykedve, hol aggódva figyelik, ahogy Fanniék elszántan döngetik le saját tabuikat egy őszintébb, érettebb kapcsolat reményében.

A film kendőzetlen őszinteséggel és fanyar humorral igyekszik feltérképezni a párkapcsolatok buktatóit, mindezt női szemszögből, kitérve a nők szexualitását övező társadalmi konvenciókra, és tükröt tartva az ezzel kapcsolatos kettős mércének.

A filmet íróként és rendezőként is a London Film Schoolban végzett Nagypál Orsi (Hidegzuhany, Terápia, Csak színház és más semmi, Tóth János) jegyzi, operatőre Herbai Máté, vágó Mezei Áron, zeneszerző Moldvai Márk, producerei Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya, gyártója a Megafilm.

A Kutyaszorítóbant mára már szételemezték, de mindhiába, az igazi kultfilm az, amit nem láttál elégszer. 

A műfaji hagyományokkal mindig szívesen játszadozó Coen fivérek A nagy ugrásban Frank Capra bőrébe bújnak, az ő emberbarát melodrámáinak bizakodó, gyermeki hangján mesélik el a hulahopp-karika ügyefogyott feltalálójának viszontagságos útját a boldogság felé. A kilencvenes évek újrafogalmazó, átdolgozó, kigúnyoló mozijának e példaértékű, mégis ritkán tárgyalt darabja valóságos tárháza a rafinált filmes idézeteknek. A mai néző a vadászkutya éberségével lesi az ilyen posztmodern feladványokat, és Coenék filmje soha kiapadni nem akaró forrása a találós kérdéseknek: újra és újra tettenérhető benne egy-egy addig fel nem ismert utalás, már-már azt sugallva, hogy a film esetleg teljes egészében korábbi alkotások kicsiny darabkáiból áll össze. Legutóbb a Legénylakást nézve került a helyére a kirakós játék egy kockája, egy apró, ám nem jelentéktelen részlet, amely azelőtt, érthetetlen módon, elkerülte a figyelmemet. Az igazgatói iroda ajtajának üvegébe új nevet véső munkásra gondolok, aki a főhős előléptetését jelzi szellemesen – Billy Wildernél csak egy pillanat erejéig, Coenéknél viszont baljós hangsúllyal. Nem kell mondanom, mekkora elégedettséggel töltött el a felfedezés – csak az ijedtségem volt nagyobb: vajon lehetséges-e valaha a rejtvények sűrű hálóját egészen felfejtenem? 

Február végén podkeszteltünk utoljára, most bepótoljuk egyben az összes hiányosságunkat. Volt miből válogatni. Jó szórakozást!

Bontás:
01:10 - Fekete Párduc
11:05 - Sztálin halála
16:47 - Annihilation
27:00 - Ready Player One
36:50 - Arcélek, útszélek
45:15 - Kutyák szigete
52:10 - Hang nélkül
54:52 - Best of Titanic

A podcast régebbi epizódjai a Mixcloudon érhetőek el, de az iTunes-on is fel lehet ránk iratkozni. (Ugyanitt köszönettel várjuk a szöveges értékeléseket.)      

’68 LÁZADÓI
A Nouvelle Vague életmód-forradalma áthangszerelte a franciákat. Párizs forradalmi lángjait a papa mozijának izzó celluloidja lobbantotta fel. Ha 1789-et a filozófusok találták föl, a kis francia forradalmat, ’68 májusát a filmesek. És ők is vesztették el. Mert politikára cserélték a művészetet, mert az Odeon Színházból einstandoltak parlamentet, ahelyett hogy a parlamentből csináltak volna mozit.

Vágvölgyi B. András: Rebellis tekintet (Cinéma ’68)
Ádám Péter: A forradalom délibábja (Jean-Luc Godard 1968-ban – 2. rész)
Ádám Péter: Godard, a rettenetes (Michel Hazanavicius: Le Redoutable)
Anne Wiazemsky: „Az a mozi halott” (Memoár-részlet)

MAGYAR MŰHELY
Hirsch Tibor: Múlt-fogyatkozás (Kádár-kori álmok)
Csákvári Géza: Szemben a gonoszsággal (Beszélgetés Bogdán Árpáddal)
Bokor Ágnes: Modernkori rabszolgaság (Beszélgetés Tuza-Ritter Bernadett-tel)
Kolozsi László: Nem sablonos válaszok (Magyar forgatókönyvírók I.)

ÚJ RAJ
Az Oscar-díjas chilei rendező filmjeiben az egyéni méltóság ütközik meg a  társadalom  patriarchális  elveivel.  Lelio  trilógiaként  is  nézhető  első három egészestése után a szövevényes családi drámákat letisztultabban fogalmazó  munkák  váltották  fel,  melyek  női  sorsokat  helyeznek  a középpontba.

Árva Márton: Az apai árnyék kiradírozása (Sebastián Lelio)
Antonella Estévez: Létezik illegitim szerelem? (Beszélgetés Sebastián Lelióval)

JÁTÉKSZENVEDÉLY
A  modern  társasjátékok  az  elmúlt  évtizedekben  hatalmas  fejlődésen mentek  keresztül,  a  történetmesélés  módjainak  új,  alternatív  útjait kijelölve.  A  játék  interaktív  volta  másként  von  be  minket  a  drámai eseménybe,  mint  a  film  vagy  a  regény:  a  tanulságok  átadása  helyett ráhagyja a játékosokra, hogy többszöri próbálkozás (játék) útján maguk derítsék fel őket.

Borbíró András: Kockamesék (Társasjátéktól a filmig)
Sepsi László: A programozó neve (Steven Spielberg: Ready Player One)
Herpai Gergely: Dávid Góliátban (Mecha játékok és filmek)

FILMTÖRTÉNET
Gervai András: Könyvek a Mesterről (Fellini négyszer)

FESZTIVÁL
Szalkai Réka: Veszedelmes mobilok (Rotterdam)
Buglya Zsófia: Látásjavító gyakorlatok (Graz)

KRITIKA
Margitházi Beja: Szemüveg nélkül (Agnès Varda: Arcélek, útszélek)
Soós Tamás Dénes: Nincs újjászületés (Bogdán Árpád: Genezis)
Tóth Péter Pál: Sós kútba tesznek (Gulyás Gyula: Kifutás)
Baski Sándor: A sztratoszférába és tovább (Lengyel Balázs: Lajkó – Cigány az űrben)
Gelencsér Gábor: A tizenharmadik apostol (Garth Davis: Mária Magdolna)
Kránicz Bence: Ugass nemet a rasszizmusra! (Wes Anderson: Kutyák szigete)

A címlapon: Fernando León de Aranoa: Escobar (Javier Bardem és Penélope Cruz) – A Big Bang Media májusi bemutatója

[TELJESEN SPOILERMENTES] A menetrendszerű hájphisztéria miatt szinte lehetetlen káros prekoncepciók és mindenféle elvárások nélkül beülni a moziba. Hiába kerüli az ember az előzeteseket és a rafinált reklámfogásokat, a közösségi média korában egyszerűen képtelenség elkerülni a bombasztikus, sommás jelzőket. A Hang nélkül zajhorrorját is futótűzként előzte meg a híre, rágcsálni, köhögni vagy lélegezni nem merő nézőkről lehetett olvasni, meg hogy itt aztán olyan feszült csend lesz a nézőtéren, mint még soha. Nyilván nincs az a film, ami egy ilyen habzó hírverésnek meg tudna felelni, ebben az esetben mégsem csalódunk. Ha nem is ez az utóbbi évtized legfeszültebb kilencven perce, tényleg emlékezetes pillanatok várnak ránk. Már ha moziban nézzük, itt ugyanis tényleg minden azon múlik, mennyire adjuk át magunkat az élménynek.

Ha valaki esetleg még nem tudná, a filmben olyan gyilkos lények fenyegetik a kedves család életét, akik a zajokra támadnak. Ennyi a nagy ötlet és mást tényleg nem is kell tudni, a némaság kényszere ugyanis pontosan elég egy szűk másfél órányi borzongáshoz. Az alkotók szerencsére nem magyarázzák túl a dolgokat és az arany tojást tojó tyúkjukat is ügyesen nevelgetik. Az eddig főleg színészként ismert John Krasinski jótékony takarékossággal építkezik és pontosan úgy játszik a hanggal, ahogyan kell. A film ügyesen állítja szembe a különböző kontrasztokat és nem tolja túl sem a némaságot, sem a zörejeket, sem a zenei aláfestéseket. A halk és a hangos, a csend és a lárma között törvényszerű feszültség generálódig és minden potenciális zajforrás veszélyessé válik.