3 LEGJOBB (vagy legrosszabb) filmes jelenség 2018-ból
1. A homály
A világ egyre inkább zavaros és érthetetlen – vagy legalábbis annak tűnik a kortárs film alapján: míg a kurrens tömegfilm szecskává vágott akciójeleneteiből már szinte semmit sem lehet kivenni (vajon ki üt kit a Venomban?), addig a művészfilmek kamerája gyakran csak centikre lát el, az együgyű hősök szűkös perspektíváit a képek csekély mélységélessége adja a tudtunkra. 2018-ban divatban volt az életlenség: ezzel kísérletezett Julian Schnabel (At Eternity’s Gate), Josephine Decker (Madeleine a mélyben), Carlos Reygadas (Nuestro Tiempo), vagy éppen a rövidlátók költője, Nemes Jeles László.
2. Inkoherencia
De nem csak a képek homályosak, hanem a történetek is: az Aquaman (meg a legtöbb szuperhősfilm) túlzsúfolt és önkényes cselekményét éppolyan nehéz volna összefoglalni, mint mondjuk a Napszállta történetét. Mintha egyre fontosabbak vagy reprezentatívabbak lehetnek a látványosan széteső vagy a túlbonyolítottságukban rejtélyes narratívák: olyan filmek, mint Lucrecia Martel csodálatosan konfúz Zamája, Alice Rohrwacher költőien rejtélyes A szent és a farkasa, Godard szaggatott képáradata (Le Livre d'image), a Buster Scruggs egyenetlen szkeccse, vagy Orson Welles áthatolhatatlanul zavaros utolsó filmje. Nem beszélve a kortárs magyar film zsúfolt, bonyolult vagy esetleg túlbonyolított elbeszéléseiről (Napszállta, Az úr hangja vagy korábbról a Jupiter holdja).
3. Több kalap
Egy csomó filmben voltak tök jó kalapok a Zamától a westernekig.
5 LEGJOBB JELENET 2018-ból
5. A szél másik oldala (Orson Welles)
A holtából feltámadt rendezőisten utolsó filmjének csúcspontja a stilizált neonfényben úszó autós szexjelenet, amelyben a félvér amazon, Oja Kodar lépésről lépésre magáévá teszi a mellette lapító hippit, miközben az ablaktörlő veri a ritmust, és a feszült sofőr egyre csak az utat nézi. Akivel a Shanghaji asszony tükörjelenete vagy F for fake sem tudta elhitetni, hogy Welles volt a filmtörténet egyik legjobb vágója, az ettől a képsortól bizonyosan észhez tér – és második nézéskor már hívőként figyelheti, ahogy a színes fényszórók új és új testrészletet fednek fel a sötétben, és a ringatózó nyaklánc sercegése alatt a néma támadó felfalja áldozatát.
4. In Fabric (Peter Strickland)
A hazánkhoz több szállal kötődő Peter Strickland szórakoztató horrorfantáziája egy elátkozott ruháról szól, amely a film egyik jelenetében egy mosógépbe kerül, hogy aztán ez a háztartási eszköz idegbeteg táncba kezdjen, majd vért hányó, hófehér Cerberusként kezdjen ugatni és tombolni. Ez a csodálatosan röhejes borzalomjelenet hitchcocki bölcsességgel játszik rá hétköznapi félelmeinkre – de a magyar nézőnek különösen ismerős: Stricklandet állítólag a Hajdu mosógépek ihlették meg.
3. Sosem voltál itt (Lynne Ramsay):
A legjobb skót filmrendező szomorú thrillerében a főszereplő megindító gondossággal helyezi a komódra a halott anyja szemüvegét, és csak ezt követően megy ki a konyhába, hogy hasba lője azt, aki megölte. Aztán odatelepszik a férfi mellé a padlóra, és a haldoklóval együtt dúdolni kezdi Charlene-től az I’ve Never Been Me-t, mígnem a bérgyilkos az utolsó rémületében hirtelen megsimítja, majd megfogja a kezét – mintha a valódi gyöngédség csak az erőszakos halál közvetlen szomszédságában mutatkozna meg.
2. Nuestro tiempo (Carlos Reygadas)
A mexikói rendező tarkovszkij-i ihletésű családi drámájában egy ponton megszakad a lomha elbeszélés, és a cementszürke város fölötti ködben találjuk magunkat – majd az alászállás során hirtelen kinyílik az ég, dübörögni kezd a világ, és mindez egyszerre ígér csodát és fenyeget a totális katasztrófával. Reygadas filmjét az efféle transzcendens pillanatok emelik a kortárs mezőny fölé.
1. Egy elefánt csendben ül (Hu Bo)
A huszonkilenc évesen öngyilkosság elkövető Hu Bo sadcore remekében a búskomor tarkókra komponált nyitány egy bohózati helyzetre fut ki: hazajön a gyanútlan férj, és a szerető (aki történetesen a férj legjobb barátja) kénytelen elbújni. A réveteg Yu Cheng jobb híján egy fehér szekrény alá húzódik, engedelmes egykedvűséggel tartja a kabátját és a hamutartót, közben lecsukja a szemét, mintha egy másik világba képzelné magát, vagy azt remélné, hogy ha nem lát, akkor őt sem látják. De a barátja bejön, nem néz rá, csak az orrnyergét masszírozza, majd – mielőtt a feldolgozhatatlan fájdalomtól kivetné magát az ablakon – csak annyit kérdez tőle: „Az a te cipőd?”
3 LEGJOBB FILMES KÖNYV
A. S. Hamrah: The Earth Dies Streaming
Vannak a filmkultúra lelkes, mosolygós cheerleaderei, és vannak azok, akik az undorból merítenek erőt – mint például a nyolcvanas évek óta aktív A. S. Hamrah, aki ebben a kritikagyűjteményében nagyjából mindenbe beleszáll, amit mások dédelgetni szoktak. Vég nélküli tanulmányok helyett zsebkendőnyi recenziókba sűríti a jelenkori (film)világra vonatkozó, szuverén nézeteit, méghozzá a kisforma legjobbjaihoz mérhető stílusérzékkel, szinte Judith Williamson vagy Manny Farber nívóján.
Andrew Klevan: Aesthetic Evaluation and Film
Van rokonszenvesebben régimódi vállalkozás, mint az egzakt filmtudomány korában a széplelkűek hobbijával: esztétikával foglalkozni? Andrew Klevan csak azért is leporolja a polcokon felejtett Kant, Hume vagy Sparshott köteteket, elővesz olyan rémisztően nyugdíjas fogalmakat, mint az „esztétikai ítélet”, „szándék” vagy a „tapasztalat,” és megdöbbentő magabiztossággal beleáll abba a projektbe, hogy a filozófiai esztétika ómódi kelléktárával komolyan felfrissítse a kritikai diskurzust és annak mindennapi gyakorlatát. A végeredmény pedig körülbelül ötmilliószor elevenebbnek tűnik, mint a kortárs filmtudomány legjava – mivel lényegében mindenkit érint, aki szerint egy film jó vagy éppen pocsék.
Adrian Martin: Mysteries of Cinema
Az ausztrál filmkritika nagyágyúja ebben az esszégyűjteményében – amelynek címe jellemző módon egy Raul Ruiz filmre utal – saját szellemi portréját rajzolja meg: azt az utat mutatja be, ahogy a szépirodalmi műfajként elgondolt filmkritikától eljutott a videóesszék gyakorlatáig, amely minden cinefil őskori álmát: a filmanyag közvetlen megmunkálásának vágyát teljesíti be. Akit valaha is megkísértett a gondolat, hogy a filmkritika több is lehet, mint száraz termékajánló vagy rezignált fogyasztóvédelem, annak ez a lenyűgözően gazdag könyv simán megvilágító élménnyel szolgálhat – és az sem fogja zavarni, hogy furcsamód (talán a személyesség jegyében?) kábé húszszor szerepel benne a szerző életrajza.
9 LEGJOBB ANGOL NYELVŰ PUBLIKÁCIÓ
9. Manohla Dargis arról, hogy milyen nőnek lenni, és filmet nézni közben
8. Jonathan Romney a Napszálltáról
7. Erika Balsom Godard legutóbbi filmjéről
5-6. Steven Shaviro elemzése Tierra Whack klipjéről és az év egyik legjobb filmjéről, Joseph Kahn Bodiedjáról
3-4. Elena Gorfinkel rövid és Sarah Weinman hosszú cikkei minden idők egyik legjobb „elfelejtett” filmjéről, a Wandáról, illetve arról a nőről, aki ihlette
2. Oswald Iten videóesszéje a vonatok hangjairól
1. Manu Yanez csodálatos kritikája a Fantomszálról
9 LEGJOBB MAGYAR NYELVŰ PUBLIKÁCIÓ
9. Gyenge Zsolt Lars von Trier legutóbbi filmjéről
8. Szabó Sz. Csaba Ingmar Bergman szappanreklámjairól
7. Pálos Máté szívből szóló szavai a Fantomszálról
6. Soós Tamás interjúi, főleg az, amelyik Kenyeres Bálinttal készült
5. Máté Bori A fej nélküli asszony hanghasználatáról
4. Varga Zoltán John Carpenter-portréja a márciusi Filmvilágban
3. Nemes Z. Márió slogja a Mandyről
2. Greff András a hóról
1. Kránicz Bence a Titanicról
2 LEGJOBB PILLANAT, amit 2018-ban láttam
Kő (Alekszandr Szokurov, 1992)
A kísértet és Mrs. Muir (Joseph L. Mankiewicz, 1947)
Két film, ami megtanít arra, hogy higgyünk a szellemekben - hiszen idővel minden filmszínész szellemmé válik, és minden eleven filmkarakter, regényhős vagy festményfigura van annyira valóságos, mint az élő emberek. Alekszandr Szokurov csodásan zsibbadt, grafitszürke álmában, a Kőben a Fekete-tenger melletti házra vigyázó fiú és Anton Csehov hazajáró szelleme Dreyer Vámpírját idéző kábultsággal kerülgetik egymást, mígnem a film csúcspontján (és ez itt tényleg nagy esemény) leülnek vacsorázni. A rendező zavarbaejtően intim, torz közelképbe zárja az arcukat, ahol az apró mozdulatoknak hirtelen elementáris ereje és valószínűtlen erotikája lesz - aztán a két férfi valahogy a nyugalom közösségében egyesül, sőt, talán el is alszik.
Joseph L. Mankiewicz bizarr és fenséges melodrámájának (A kisértet és Mrs. Muir) hőse szintén találkozik az előző lakó szellemével: az elátkozott ház egyik festményéről előlépő férfiba szeret bele, hogy aztán a konvenciók hatására inkább a normális életet válassza az éteri hódolója helyett, majd a tragikus mulasztást örökre megbánva magányosan öregedjen porszínű vénasszonnyá. Végül azonban a filmművészet igazságot szolgáltat neki: a túlvilágon és a mozgókép egyik nagy, megrendítő beállításában Gene Tierney és a szerelme újra találkoznak.
A LEGJOBB TANÁCS 2018-ból
A legnagyobb élő magyar filmrendező és az egyik legnagyobb élő magyar szelíd mosollyal elmondja, hogy mit kell tennünk 2019-ben.
