Filmvilág blog

Így jön az új filmrendező-generáció – interjú az SZFE végzőseivel

2019. október 28. - filmvilág

A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2019-ben végzett 6x7 osztályának hallgatói 2019. október 28-án mutatkoznak be munkáikkal az Uránia moziban. Az évfolyam diplomafilmjeit ezen az estén kivételesen együtt, egy programban láthatja a közönség. Miniinterjú-sorozatunkban a frissen végzett évfolyam alkotóit mutatjuk be.

GYIMESI ANNA

A vége egy szakítás története, melyben a pszichológus Verának szembe kell néznie azzal, hogy elhagyták.

Milyen út vezetett a rendezővé válásig?
gyimesi_anna.JPGA rendezővé válás, ha van ilyen, szerintem egy élethosszig tartó folyamat. Általános orvosként végeztem 2011-ben. Már orvostanhallgató koromban kezdtem érezni, valami „hív” a filmkészítés irányába. De akkor még nem tudtam pontosan megfogalmazni, mi ez az érzés, fogalmam sem volt arról, hogy ez azt jelenti, hogy filmeket szeretnék csinálni. Aztán ez az érzés egyre inkább körvonalazódott, egészen annyira, hogy teljesen kimondhatóvá vált: filmeket szeretnék csinálni! Pályaelhagyó, vagyis pályaváltó vagyok. Másfél év pszichiátrián töltött általános orvosi munka után döntöttem úgy, váltok, nem dolgozom tovább a klinikumban. Aztán szépen, lépésről lépésre alakultak a dolgok. A tényt, hogy nem orvos leszek, hanem inkább filmrendező, a szüleim torkán volt a legnehezebb lenyomni, de végül sikerült.  Ahhoz, hogy most ott legyek, ahol, nemcsak rám volt szükség, hanem két osztályfőnökömre, Szász Jánosra és Janisch Attilára, akik tudtak kapcsolódni hozzám, és akik előtt úgy éreztem, semmit sem kell takargatnom, vagy szégyellnem, így a pályaváltásomat sem.

Tovább

Podcast: A nagy Joker-vita

joker.jpg

Velencében Arany Oroszlánt kapott, a kritikusokat megosztja, a nézők imádják. Todd "Másnaposok" Philips Jokere már most az év egyik legvitatottabb filmje, és a diskurzusból mi sem akartunk kimaradni. Megbeszéljük (spoileresen), hogy:

  • képregényfilmnek minősíthető-e,
  • hol a helye a megidézett Scorsese-klasszikusokhoz képest,
  • egyáltalán: csak ihletet merít vagy ez már lopásnak minősül,
  • indokolja-e bármi a morális pánikot,
  • és kultuszfilm lehet-e belőle?
  • plusz: Joaquin Phoenix - zseniális játék vagy Oscar-szerzési vágyból elkövetett túltolás?


Akik vitáznak: Huber Zoltán, Rusznyák Csaba (a Geekz főszerkesztője), Baski Sándor.

Tovább

Megalakult a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete

rendezok_84ahd_nagy.jpg

A Magyar Operatőrök Társasága (HSC), a Magyar Film- és Videovágók Egyesülete (HSE) és a Magyar Hangmérnökök Társasága (HAES) után ez év márciusában megalakult a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete (Association of Hungarian Film Directors - AHD), amely a legalább egy, Magyarországon moziban forgalmazott, többségi magyar gyártású játékfilmmel rendelkező rendezők szakmai érdekvédelmével, érdekképviseletével foglalkozik.

Az alapító közgyűlés tavasszal Kocsis Ágnest szavazta meg elnöknek, míg az ötfős elnökség további tagjai Bereczki Csaba, Enyedi Ildikó, Schwechtje Mihály és Ujj Mészáros Károly lettek. Az elnökség megbízatása két évre szól.

Az Egyesületet a nyár folyamán bejegyezték, amely azóta nyolcvanöt taggal rendelkezik.

Az Egyesület, a leghatékonyabb szakmai munkát elősegítendő, már márciusban elkezdte kidolgozni a filmfinanszírozási rendszerrel kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, a forgatókönyv-fejlesztéstől a forgalmazásig, illetve a filmrendezők számára olyan szerződési feltételeket kíván kialakítani, melyeket az Egyesület tagjai a jövőben optimálisnak, méltányosnak és követendőnek gondolnak. Az Egyesület legfontosabb céljai között a magyar filmek szakmai színvonalának folyamatos emelése és a tagok jogvédelme szerepel.

Az Egyesület csatlakozni kíván a hasonló európai szövetségeket tömörítő FERA (Federation of European Film Directors) szervezethez, amelynek jelenleg nincs magyar tagja.

A szövetség minden, a belépési feltételeknek megfelelő kolléga csatlakozását szeretettel várja.

Magyar lélektani krimi a Mozinet Filmnapokon

girl_on_fire.jpg

Csütörtökön, október 17-én kezdődik a 9. Mozinet Filmnapok, melynek programjában idén kilenc alkotás szerepel. Az esemény nyitófilmje Bong Joon-ho Élősködők (Parasite) című munkája, mely idén a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon elvitte az Arany Pálma-díjat. Itt lesz a Valan – Az angyalok völgye című magyar alkotás közönségtalálkozóval összekötött premierje, a Puskin moziban találkozhat továbbá a közönség Vlad Ivanovval, A hegyek szigete című film főszereplőjével és Christophe Jankovic-kal, a Medvevilág Szicíliában című rajzfilm producerével is, a Kontroll nélkül című filmhez kapcsolódóan pedig gyűjtést szerveznek a Világszép Alapítvány javára. A Mozinet Filmnapok október 20-áig tart Budapesten és számos vidéki városban.

Elindult a jegyelővétel a Puskin Moziban tartott budapesti vetítésekre, a legnagyobb érdeklődés az Arany Pálma-díjas Élősködőket övezi. A fesztivál plakátját is Bong Joon-ho filmje ihlette, a Lengyel Csaba tervezte poszter központi motívuma egy ún. szuszok kő, amely a dél-koreai rendezőfenomén (A gazdatest, Snowpiercer – Túlélők viadala, Okja) filmjében fontos szerepet tölt be és az Élősködők plakátján is feltűnik.

A Pedro Almodóvar produceri közreműködésével készült Az angyalt igaz történet inspirálta. A tizenhét éves Carlos angyali arca és göndör fürtjei mögött egy morális gátlások nélküli szörnyeteg rejtőzik, aki rettegésben tartotta a ’70-es évek Buenos Airesét.

Tovább

Új Filmszakmai Döntőbizottság a Filmalap élén

mnf.png

Október 14-től megújul a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága. A Filmtörvény szerint az ötfős testület elnöke a Filmalap vezérigazgatója, további tagjai a vezérigazgató által megbízott mozgóképszakmai tapasztalattal rendelkező szakértők. 

A Filmszakmai Döntőbizottságot Káel Csaba rendező, filmügyi kormánybiztos, Kálmán András filmforgalmazási szakember, a Filmalap vezérigazgató helyettese, aki 2015 óta a testület tagja, valamint Pesti Ákos producer, gyártásvezető és Fonyódi Tibor író, forgatókönyvíró, valamint Pál Ákos, a Filmalap vezérigazgatója alkotja.

Káel Csaba a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán végzett Makk Károly osztályában, mesterei Fábri Zoltán, Szabó István, Ragályi Elemér és Illés György voltak. Rendezőként jegyzi a 2002-ben bemutatott Bánk bán operafilmet, számos tévéjátékot, rövidfilmet, reklámfilmet és portréfilmet készített. 2011 óta a Müpa vezérigazgatója. Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja. Kitüntetései: Nádasdy Kálmán-díj, Érdemes művész, Budapest kulturális és turisztikai nagykövete, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, a Francia Becsületrend lovagja.

Tovább

A rendszer - Korrupció, mutyi és egy jacht

rendszer.jpeg

Öltönyös urak és kosztümös hölgyek vacsoráznak egy tengerparti étteremben. Jókedvűek, harsányak, ugratják egymást – látszik, hogy közös politikai családba, egy zárt, belterjes közösségbe tartoznak. Rodrigo Sorogoyen író-rendező nem érez rá késztetést, hogy fokozatosan vezesse be nézőjét ebbe a világba, magától értetődőnek veszi, hogy a közönség ismeri a rendszert és ezeket a típusfigurákat, ami – a film tucatnyi Goya-díja és jelölése mellett – jól illusztrálja, hogy mennyire penetráns lehet a spanyol politikát átható korrupció.

A Spanyolországon kívüli nézőknek nehezebb dolguk van, ha dekódolni akarják az összes utalást, vagy ha csak meg szeretnék érteni, pontosan milyen üzelmeket is folytatnak a konkrétan meg nem nevezett párt tagjai. Az viszont a teljes kép ismerete nélkül is egyértelmű, hogy Manuel alelnök, akit a párt vezetője négyszemközt, maffiafilmbe illő jelenetben az utódjának jelöl ki, nyakig sáros. Amikor nyilvánosságra került egy inkrimináló hangfelvétel, amit többek közt egy luxusjacht fedélzetén rögzítettek, még bízik benne, hogy el tudja simítani a botrányt, de rövid úton kiderül, hogy elvtársai a bűnbak szerepét szánják neki.

Tovább

Rendőrségi túlkapások, összeomló egészségügy, döglött akták - Jön a 16. Verzió!

kim-gun.jpg

A 16. Verzió nemzetközi emberi jogi versenyprogramjában szereplő 12 film között látható lesz Lux-díjra jelölt dokuthriller, a New York-i rendőrségi túlkapásokat leleplező nyomozás, huszonéves szír filmesek tudósítása a háborúról, és a venezuelai egészségügy összeomlását bemutató darab. A Fesztivált Budapesten november 12 és 17 között, Debrecenben, Kecskeméten, Pécsett, Szegeden és Szombathelyen november 21 és 24 között tartják.

Az igazság nyomában

Az idei versenyprogram egyik kiemelkedő műve a Sundance Filmfesztiválon a legjobb rendezés díját elnyerő, Lux-díjra jelölt dokuthriller, a Hammarskjöld, döglött akták (Cold Case Hammarskjöld). A dán Mads Brügger az egykori ENSZ-főtitkár, Dag Hammarskjöld 1961-es repülőbalesetének nyomába ered, de egy sokkal súlyosabb és nagyobb hatású bűntény nyomára bukkan. Szintén a Sundance-en versenyzett új filmje Izrael legismertebb és legtöbbet támadott emberi jogi ügyvédjéről, aki védett már palesztin feministákat, békés tüntetőket és fegyveres militánsokat, és az igazságért való küzdelmében tágítja a jogvédelem határait.

Tovább
süti beállítások módosítása