Miben változtatta meg a streaming a filmnézési szokásokat? Hogyan tehető újra trendivé a mozi? Mi a kritikus szerepe, és tudja-e befolyásolni a moziba járási kedvet? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a miskolci CineFesten, az ország legnagyobb nemzetközi filmfesztiválján.

A CineFest egyik szakmai programjára évek óta látogatnak el az Art-mozi Egyesület, a Forgalmazók Egyesülete és a Mozisok Országos Szövetségének tagjai, hogy találkozzanak és megvitassák az aktuális kérdéseiket. Idén két napon át tartott a program, amelyben helyt kapott egy - főleg - filmkritikusok részvételével létrejött panelbeszélgetés. 

A Mozik vs Streaming című panelbeszélgetésen a közönség soraiban helyet foglaló forgalmazási és mozis szakemberek előtt Báron György (Élet és Irodalom), Váradi Júlia (Klub Rádió), Baski Sándor (Filmvilág, port.hu), Varga Ákos (KULTer, Magyarhangya) és Gyenis Ajándok (Mozinet - mozi- és VOD-forgalmazás) ült a színpadon. A szegedi Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon már foglalkoztak a témával, sőt a szintén idei CineFesten megrendezett FIPRESCI éves gyűlésén is felvetődött a kérdés, hogy miben változtatta meg a filmnézési szokásokat, a mozik és a filmkritika helyzetét a streamingszolgáltatók jelenlétének erősödése. 

Mit jelent 2022-ben a filmkritika? Báron György felidézte, hogy néhány évtizede még egyszerűbb helyezte volt a kritikusoknak: amikor bemutattak egy filmet, megnézték a sajtóvetítésen, megírták a cikket, amely aztán nyomtatásban megjelent. Nemcsak a film helyzete változott meg, hanem a filmkritika pozíciója is, hiszen már arra a kérdésre sincs egyértelmű válasz, hogy miről ír ma egy filmes újságíró. A mozikban bemutatott filmekről? A mozgóképek nagy részét már nem a mozikban mutatják be, hanem a Netflixen, a HBO Max-on, vagy egyéb streamingfelületeken. A egész estés filmekről? Mostanában a fikciós mozgóképek jelentős része sorozat. Mit értünk egyáltalán filmkritika alatt? Régen egyértelműen a nagyobb lapok heti filmkritika rovatában megjelenő írásokat neveztük így, illetve a filmes szaklapok tartalmát. Ma azonban a filmről szóló szövegek nagy része nem nyomtatásban jelenik meg, hanem a képernyőnkön vibrál, és ennek csak egy része szerkesztett szöveg, amelyért a mögötte álló orgánum felelősséget vállal, a blogok sokasága, vagy a cikkekre reagáló kommentek felett nincs kontroll, ráadásul ezek az olvasók fejében egybeolvadnak az értő kritikával. 

Elméleti síkon a filmkritika kijelöli azokat az alkotásokat, amiket érdekes megnézni. A közönség soraiból Farkas Attila a Pannónia Entertainmenttől vetette fel, hogy a kritikának lehet marketing szerepe, de kérdés, hogy a kritikusoknak célja-e, hogy segítsenek a forgalmazóknak. Több újságíró azonban úgy vélte, hogy bár az ő céljuk is az, hogy az emberek tudomást szerezzenek a jó filmekről, a promóciót és a kritikát nem szabad összekeverni. Szintén forgalmazói oldalról vetették fel azt a jelenséget, hogy néhány esetben akkor jelenik meg a kritika, amikor már nem látható a film a mozikban. A kritikusi válaszból kiderült, hogy igen prózai okok állnak e mögött. Az különböző sajtóorgánumok kritikái különböző funkcióval bírnak, a később megjelenő írásoknak forgalmazói szempontból valóban nincs sok értelme, azonban egy-egy hosszabb elemzés - például a Filmvilág hasábjain - nem feltétlenül arra hivatott, hogy felhívja a nézők figyelmét egy alkotásra, sőt kifejezetten olyanoknak szól, akik már maguk is látták a filmet. Ráadásul sajtóvetítések rendszere is megváltozott. Egy-két évtizede a forgalmazók több típusú vetítést tartottak az újságíróknak: voltak havi események, amely keretein belül a ritkábban megjelenő szaklapok munkatársainak vetítettek le egymás után akár négy, a jövőben érkező alkotást, és voltak heti események, amikor a heti vagy napilapok újságírói nézhették meg az aktuális premierfilmeket. 

Ráadásul nehéz lépést tartani a mozik kínálatával, mert amíg régebben több hétig megtekinthető volt egy-egy alkotás, az utóbbi időben az első hétvége nézettsége a mérvadó, és gyakran két hét után eltűnnek az alkotások a süllyesztőben. Báron kifejezetten aggasztónak vélte a tendenciát, hogy egy évekig, hatalmas költségvetéssel készült film tizennégy-huszonegy napig érhető el a nagyközönség számára. Ekkor jött szóba az utánjátszó mozik szerepe, amelyekből ugyan Budapesten van néhány (a Budapest Film KINO és Bem mozija, illetve a Cirko Mozi a saját maga által forgalmazott filmekkel), de a vidéki közönségnek esélye sincs vásznon megtekinteni ezeket az alkotásokat. Ekkor idézték fel azt a régi gyakorlatot, hogy a kisebb, akár falvakban, heti 1-2 filmet sugárzó létesítmények pont ezt az igényt tudták kielégíteni: amikor a fővárosi és nagyobb településeken lévő filmszínházak műsoráról lekerült egy alkotás, akkor - a bemutató után hetekkel később - érkezett meg ezekbe az apró moziba. 

Felmerült továbbá, hogy sokszor olyan mozgóképeket emelnek ki cikkeikben a szakemberek, amelyek csupán a streamigoldalakon találhatók meg, moziforgalmazásba nem kerültek. Baski Sándor igyekezett megvilágítani a probléma gyökerét: sok újságíró heti egy filmkritika írására kap lehetőséget saját platformján, így amikor olyan helyzetbe kerül, hogy ugyanazon a héten a 3-4 mozibemutató közül egyik sem nagyon fajsúlyos, de éppen akkor kerül fel Netflixre egy olyan alkotás, amit mozifilmes igényességgel készítettek el, esetleg a Velencei Filmfesztiválon mutatták be – lásd: A kutya karmai közt, Pieces of a Woman, Isten keze –, akkor az utóbbit fogja választani cikke témájának, még ha ő maga is szívesebben tekintené meg nagyvásznon. 

De kell-e a kritikusnak felelősséget vállalnia azzal kapcsolatban, hogy az általa ajánlott alkotásokat milyen platformon tekinti meg a néző? Régen evidencia volt, hogy a filmeket moziban lehet megnézni, most viszont gyakran megesik, hogy a mozipremierrel párhuzamosan már le is lehet tölteni azokat, esetleg kicsit később megjelenik valamelyik streaming oldalon. Baski kiemelte, hogy ha grandiózus látványvilágú filmről ír, akkor külön kihangsúlyozza, hogy nagyvásznon érdemes megnézni, véleménye szerint abszurd a helyzet, de úgy érzi, az utóbbi években erre szükség van. Báron azonban nem ért egyet kollégájával, hiszen szerinte minden film moziba való, és amennyiben vannak alkotások, amelyek esetében kiemeljük a platformot, azzal azt is állítjuk, hogy akadnak olyanok, amelyekért inkább ne menjünk moziba. Az ÉS kritikusa emlékeztet, hogy már Bergmannál is fontos elem volt a közeli, amely uralta a hatalmas vásznat, és nem kell gigantikus látványvilág ahhoz, hogy egy alkotás vásznon legyen igazán élvezhető. 

Váradi Júlia pozitívabban viszonyul a Covid óta még inkább megerősödő streaming jelenléthez, hiszen a segítségével ma a filmek olyan emberekhez is el tudnak jutni, akiknek régebben esélyük sem volt, vagy azért, mert a közelükben nem volt mozi, vagy szűkebb volt a filmszínház kínálata. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy egy mozijegy ára ma megközelíti a Netflix és az HBO Max havi előfizetési díját, amelyért cserébe hatalmas filmkínálatból válogathatunk. Erősen nyitott kérdés, hogy ez a hatalmas infrastruktúra, a forgalmazók, a moziüzemeltetés, a kópiák, hogy fognak alkalmazkodni a mai helyzethez, hiszen árban nem tudnak versenyezni a streamingszolgáltatók előfizetési díjaival. Varga Ákos vetette fel az eseményalapú vetítés lehetőségét, amely egy-egy film alkalomszerű vetítését és a hozzákapcsolódó extra programokat takarja. A nézőtérről, Sajószegi Gábortól (sárospataki mozi) érkezett vélemény szerint a mozitól már nem várhatjuk el, hogy betöltse régi funkcióját, és nincs mindenkinek a nagyvásznon adta élményre igénye. Úgy gondolja, hogy a mozi a fine dining étteremhez fog hasonlítani a jövőben, amelyet egy gourmet réteg fog igénybe venni. 

A Pécsi Artmozi vezetője, Varga Izabella szerint azonban nemcsak a filmvetítés minőségét és az audiovizuális élményt veszítik el a nézők a mozik elhagyásával. A covid miatt a bizalom is megrogyott, hogy az emberek be merjenek menni a mozikba, pedig ott közösségi élmény részesei lesznek. A mozis szakember szerint társadalmi felelősségük van abban, hogy visszacsábítsák az embereket a nézőtérre, és ezzel csökkentsék az elmúlt években még jobban erősödő elidegenedést. 

Nagy probléma, hogy a moziknak csak a nézőkből kell megélniük, az újságoknak meg csak a kattintásokból. Lehet kulturmisszós szerepe egy újságírónak, vagy egy artmozinak egy olyan film népszerűsítésével, amelyik nem a legszélesebb közönségnek készült, de

az újságíró sem teheti meg, hogy nem arról ír, amire nem sokan kattintanak és a mozi sem teheti meg, hogy sokáig műsoron tart egy olyan filmet, amelyik nem vonz be nézőket.

Azonban nem szabad összemosni a különböző típusú mozikat és újságokat: filmkritikusnak és a mozinak is a saját közönségét kell szolgálni, minden filmnek és mozinak van célközönsége, ahogy minden lapnak is. 

Abban a korban, amiben most élünk radikálisan megváltozott a filmkészítés, a forgalmazás és a filmkritika is, azonban nem új a szituáció, a mozi történetében ez a probléma újra és újra előjött. Temették a mozit a hang, a tévé, a videó, a DVD és most a streamig megjelenésével is. Vajda Böbe a UIP-Dunafilmtől úgy gondolja, hogy a jelenlegi csak átmeneti állapot, hiszen a covid összezavarta a forgalmazói és a mozipiacot is. A nagy stúdiók keresték a helyüket a járvány sújtotta világban, volt amelyik a streamig felé nyitott, volt amelyik a nagyobb premierekkel megvárta, amíg újra nyitnak a mozik. Hozzátette, hogy jelenleg éppen egy nagy energiaválságba és gazdasági világválságba sodródunk bele, amelyet szerinte a kis mozik nem fognak túlélni olyan állami támogatás nélkül, amint amilyen például Csehországban van. Ott 400 mozi tud megélni - a magyarországi körülbelül 120-szal szemben -, hiszen állam által finanszírozott digitális vetítőket és egyéb támogatásokat is kapnak. Báron György szerint viszont

fontos eleme a mozikultúrának maga a program, és ahogy olcsóbb megvenni a boltban az italt és áthívni magunkhoz a haverokat, mégis elmennek az emberek a kocsmába, mert vágynak a közösségi élményre.

A kérdésekre egyelőre nincs válasz, csak konstatáljuk a problémát. A hagyományos filmkritika ugyanúgy válságban van, mint a hagyományos mozikultúra.

Molnár Judit Anna