Filmvilág blog

BERGMAN 100 - Évfordulós vetítések az Urániában

2018. július 10. - filmvilág

bergman_cover.jpg

Július 14-én lesz Ingmar Bergman születésének 100. évfordulója. Az ELF Pictures és az Uránia Nemzeti Filmszínház egy közös esemény keretében két filmmel emlékezik meg a modern filmművészet kiemelkedő egyéniségéről. 

Az idei Cannes-i Filmfesztiválon két dokumentumfilmet is bemutattak a svéd alkotóról, ezek közül az egyik Jane Magnusson Bergman - A Year in a Life című munkája, amelyet most az ELF Pictures jóvoltából premier előtt láthat a közönség. A film Bergman sorsfordító évére, az 1957-es esztendőre koncentrál. Ekkor művészetében egy olyan intenzív időszak kezdődött, amelyben sorra születtek a filmművészet legnagyobb klasszikusai között számon tartott alkotások: a Hetedik pecsét után A nap vége és a Szűzforrás, majd a Tükör által homályosan, az Úrvacsora és a Csend által alkotott trilógia. A filmben hozzátartozók, munkatársak, kutatók próbálják megfejteni e mágikus év és Bergman titkát, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó. 

Éppen ez előtt a korszak előtt, 1955-ben készült az Egy nyári éj mosolya című film. Ez lesz a július 14-i Bergman-est másik darabja. Mint romantikus vígjáték, elüt a rendező ouvre-jének meghatározó alkotásaitól, ugyanakkor szellemesen bonyodalmas és szerethető mű, amely nem véletlenül hozott nemzetközi hírnevet a rendezőnek. Bergman nagy csodálóját, Woody Allent is megihlette a Szentivánéji szexkomédiában.


RÉSZLETES PROGRAM

18.00 Bergman: A Year in a Life (2018) (Premier előtti vetítés) - svéd dokumentumfilm, magyar felirattal
rendezte: Jane Magnusson

20.30 Egy nyári éj mosolya  (1955) - svéd romantikus vígjáték, magyar felirattal
rendezte: Ingmar Bergman 

JEGYINFORMÁCIÓK

A vetítésekre a belépőjegy ára 1500 forint, diákoknak, nyugdíjasoknak és pedagógusoknak 1100 forint.
A két vetítésre egy időben történő jegyvásárlás esetén egy jegy ára kedvezményes 1100 forint; a kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a jegyek más-más előadásra szóljanak. A kedvezményeket csak személyesen, az Uránia jegypénztáraiban tudják igénybe venni.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr6314105059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása