Az FPS-játékok, a found footage-horrorok és a szubjektív nézőpontokat használó filmek (Világok harca, Dunkirk, Saul fia) korában sikerült Zaradasht Ahmednek megtalálnia a leghatásosabb dokufilmes technikát. (Az elsőség valójában nem az övé, de érdemeiből ez nem von le semmit.) Kiválasztott szereplőinek megtanítja a filmezés alapjait, majd kamerát nyom a kezükbe, és engedi, hogy saját maguk dokumentálják és narrálják saját történeteiket. Nincs filmes stáb, nincs messziről jött idegen, aki tolakodó kérdéseket tenne fel, csak a közösség egy tagja, aki előtt bátrabban nyílnak meg az ismerősök, rokonok. Így pedig a néző, jó esetben, nem úgy csodálkozik rá a látottakra, mint valami saját valóságától idegen egzotikumra, hanem mint hozzá hasonló emberek személyes, átélhető történetére.
Ez az élmény akkor különösen mellbevágó, ha azok a hétköznapi emberek egy háborús zónából küldik a hétköznapjaikról szóló tudósításokat. Nori, az iraki mentős 2011 decemberében kezdte el rögzíteni saját és családja, illetve szülővárosa Jalawla életét (ekkor vonult ki az amerikai szárazföldi haderő az országból), és öt éven át le sem tette a kamerát. Forgatott a munkája közben, az öngyilkos merényletek helyszínein – néha percekkel a támadások után –, megmutatta milyen állapotok uralkodnak város kórházaiban és útjain, és elbeszélgetett a háborúban megsérült, megnyomorított ismerőseivel.
A Nincs hová bújnod arra figyelmezteti a közel-keleti történéseket csak felületesen követő nézőket, hogy amíg az iraki „konfliktus” az amerikaiak kivonulásával lekerült a címlapokról (mert Szíria lett az aktuális gócpont), addig a helyiek számára korántsem értek véget a megpróbáltatások, az ország romokban, a háború folytatódik, mintha mi sem történt volna. Olyannyira így van ez, hogy Nori az évek során megfigyelőből főszereplővé kénytelen előlépni a belföldi helyzet fokozódásával párhuzamosan, családjával együtt neki is menekülnie kell, amikor az Iszlám Állam katonái elfoglalják a várost.
Zaradasht Ahmed és Nori filmje felér egy másfél órás felvilágosító és érzékenyítő kurzussal – kár, hogy pont azok nem fogják látni, akiknek a leginkább szükségük lenne rá.
Verziós vetítés:
11.19. vasárnap 19:30 – Művész
