A stand-up comedy világában csak a legnagyobbak (pl. George Carlin) tudnak több évtizeden át konzisztensen kimagasló teljesítményt nyújtani, az pedig teljességgel egyedülállónak mondható, amikor valaki ezt a humor egy végletekig leszűkített alfaján (a híres személyiségek és a hallgatóság tagjainak lesavazásán alapuló ún. insult comedy-n) keresztül képes megvalósítani. Az 1926-os születésű Don Rickles kizárólag erre a humorfajtára építette a karrierjét és több mint 60 esztendő elteltével sem vált unalmassá vagy önismétlővé. Rickles fantasztikus életerejét és apadhatatlan szellemi energiáját példázza, hogy noha idén májusban tölti be a 88. életévét, továbbra is tart egészestés előadásokat és visszatérő vendége a késő esti amerikai talk show-knak.
Don Rickles stand-upos karrierje az 50-es évek elején indult és hamar nyilvánvaló vált, hogy tehetségesebb a műsorába belekiabáló ún. hecklerek kreatív kiosztásában, mint az előre betanult poénok előadásában. Tökösségét példázza, hogy a legnagyobb magabiztossággal cukkolta a korszak legismertebb sztárjait is, köztük azt a Frank Sinatrát, aki nagyot lökött Rickles karrierjén. Előbb celebritás-ismerőseinek ajánlotta, hogy nézzék meg a humoristát, hátha őket is leégeti a maga vulgaritást messzire elkerülő, hallatlanul szellemes módján, utóbb pedig gyakorlatilag kizsarolta Ronald Reagan második elnöki beiktatási partijának szervezőbizottságánál azt, hogy Rickles is felléphessen a rendezvényen („Ha Rickles nem szerepelhet, akkor ne számítsanak rám!”). Íme ez a felvétel, amit Rickles karrierje egyik csúcspontjának tekint:
A ’60-as években, a Rat Pack-éra Las Vegasában állandó fellépővé avanzsált, összebarátkozott Dean Martinnal és Johnny Carsonnal, és 1965-től kezdve rendszeresen fellépett mindkét barátja legendás, azonnali országos ismertséget hozó tévéműsorában (The Dean Martin Show, The Tonight Show Starring Johnny Carson – utóbbiban több mint száz alkalommal szerepelt). Mindössze két stand-up albuma jelent meg (Hello Dummy! 1968-ban és Don Rickles Speaks! 1969-ben), de a folyamatos televíziós és élő fellépései biztosították a népszerűségét.
Az 1974-ben induló The Dean Martin Celebrity Roast olyan volt, mintha Rickles-re szabták volna, nem meglepő hát, hogy visszatérő szereplője lett ennek a mai napig népszerű műsorfajtának (vö. a Comedy Central leégetős showjaival). Ugyan nem árt ismerni a korszak popkulturális hátterét és meghatározó szórakoztatóipari figuráit (nem tudom, mennyit mond 2014-ben az a Rickles-poén, hogy: „Bob Hope nincs itt velünk ma este, ugyanis épp keres magának egy háborút.”), mindazonáltal megállapítható, hogy ezek a régi vágású korholó műsorok úgy is humorosak tudtak maradni, hogy – szemben a mai verziókkal – tartózkodtak az alpáriságtól, a szabadszájúságtól és a tabutémák (explicit szexualitás, halál, nemi erőszak) kiaknázásában rejlő sokkhatástól.
Beszédes tény, hogy a mások inzultálására épített karrierje ellenére Rickles-re a Mr. Warmth („Melegszívű úr”) becenév hagyományozódott, 2007-ben pedig John Landis azonos címmel készített dokumentumfilmet erről a nagyformátumú humoristáról (Mr. Warmth: The Don Rickles Project). Rickles elpusztíthatatlanságát bizonyítja, hogy továbbra is mindenhová meghívják, hol Scorsese-t savazza a Taxisofőr rendezőjének tiszteletére rendezett életműdíj-átadási gálán, hol pedig az Emmy-díjátadót szabotálja a szervezők legnagyobb meglepetésére:
2012-ben Don Rickles átvehette a Comedy Central-tól a Johnny Carson életműdíjat, 2013-ban pedig a roast-formátum ősatyjának tekinthető, New York-i Friars Club adományozott neki ugyancsak egy életműdíjat. Tisztelője, kedvelője számtalan akad, követője azonban csak egy: Lisa Lampanelli ugyancsak az insult comedy-re építette a munkásságát, az alpáriság és az önismétlés csapdáját Rickles-szel ellentétben azonban nem tudta elkerülni.
Nem sokan élnek már Rickles generációjából (legkedvesebb humorista barátja, a kiváló Bob Newhart él még, nemrégiben együtt léptek fel), és még annál is kevesebben aktívak ebből a korosztályból. Több mint hat évtizedes, kimagasló szakmai teljesítménye mellett az is figyelemreméltó, hogy józan maradt a szórakoztatóipar világában: kétes nőügyektől (1965-ben vette el jelenlegi feleségét), drog- és alkoholproblémáktól mentesen élte le életét. Az amerikai humor legnagyobbjaitól (Bruce, Carlin, Hicks) mindössze a témaválasztása különbözteti meg: a lét alapkérdései, valamint lényegi filozófiai, vallási és politikai problémák nem foglalkoztatták, ő ugyanis a társadalmi reláció nélküli, tiszta humor képviselője volt. Ebben a kategóriában aligha akad nála nagyszerűbb humorista.
Donald Jay Rickles 2017 április 6-án, 90 éves korában elhunyt.
