Edgar Allan Poe életművében az élve eltemetés rettenete visszatérő alapmotívum. A Véres margaréták írónője, Julia Heaberlin ezt a horrorisztikus, erősen szimbolikus szituációt a sorozatgyilkosságok és törvényszéki nyomozások divatos témáival ötvözte. Éjsötét thrillerének főhősét, Tessát félholtan, egy félig kiásott sírból emelik ki, más azonosítatlan áldozatok földi maradványaival együtt. Tizennyolc évvel később a szörnyű trauma még mindig kísérti a nőt, és ahogyan közeledik a feltételezett gyilkos kivégzése, Tessában felmerül a gyanú, hogy talán nem a valódi tettes ül a rácsok mögött.
Julia Heaberlin korábban újságíróként dolgozott, a Véres margaréták a harmadik regénye. A már jól bevált, a sikeres női thriller-szerzők (Gillian Flynn, Paula Hawkins) között mostanában szinte kötelező naplószerű, váltott nézőpontot használva bonyolítja a szálakat. Két idősíkot ütköztet, a jelenben újraindított nyomozással párhuzamosan a tinédzser Tessa elbeszéléseiből ismerjük meg a bűntény és az azt követő per részleteit. A flashback így a múlttal való szembenézés logikáját követi, és egyre kényelmetlenebb, rémisztőbb titkok bukkannak elő. A regény tehát nem is annyira a bűntényre vagy a gyilkos személyére, mint inkább magára az áldozatra koncentrál. Heaberlin e döntése a Véres margaréták legnagyobb erénye és egyben a legproblémásabb is.
A szubjektív szemszög különös színezetet ad az eseményeknek, és ahogy fokozatosan kibomlik előttünk az ügy, úgy válnak bizonytalanabbá a tények. Miközben a vezető orvosszakértők a legmodernebb módszerekkel egyre közelebb kerülnek a megoldáshoz, Tessa egyre különösebb részletekre emlékszik. Heaberlin ügyesen húzza ki a lábunk alól a talajt, de a fokozási- és fordulatkényszer hatására kissé túllő a célon. A hideglelős bevezetés és pergő, izgalmas befejezés között kissé széttartó és túlgondolt a sztori, ami miatt többször veszít a feszességéből. Tessa kétségeit és félelmeit nem igazán sikerül elemelni a sokkoló fikciótól, az újrakezdés és az erős identitás megpendített kérdései elsikkadnak. A hősnő passzív áldozatból aktív cselekvővé lép elő, de a folyamatot nem igazán sikerül átélhetővé varázsolni, az életébe szuszakolt férfiak pedig tovább rontják az összképet.
Bár a főszereplő dilemmáit nem sikerül elkapnia, az írónő emlékezetes mellékszereplőket teremt és érzékletesen ragadja meg a dél-texasi helyszín hangulatait. A törvényszéki orvosszakértők és ügyvédek munkája mellett Heaberlin sikeresen érvel a halálbüntetés ellen, a Véres margaréták így jótékony politikai színezetet kap. Tessa szembenéz a halálsoron várakozó feltételezett gyilkosával és az írónő nem mulasztja el kihangsúlyozni a törvényes kivégzések nyilvánvaló ellentmondásait. Az ítélet felfüggesztésével, a fellebbezéssel kapcsolatos szál a történet legerőteljesebb vonulata, ahol tisztán érezhető a szerző újságírói vénája.
Míg Edgar Allan Poe esetében az élve eltemetés számos síkon értelmezhető, a modern ember szorongásait összegző vízió, Heaberlin sajnos nem tudja összekapcsolni sem a halálbüntetés, sem a remény és az újjászületés motívumaival. A csavaros sztori mögül hiányzik a valódi dráma, a Véres margaréták álmatlan éjszakákat így nem fog okozni, viszont rendkívül szórakoztató és borzongató könyv, melynek már el is keltek a megfilmesítési jogai.
