Aki járt már filmfesztiválon, azt tudhatja, kockázatos egy huzamban 3-4-5 filmet végigülni (egyéni rekordom: 34 film 5 nap alatt - a szerk.) Az egészségügyi mellékhatások még elviselhetőek, a vállalkozás legnagyobb buktatója inkább az, ami egyébként izgalmas is benne: az elfogyasztott filmek sorrendje, minősége esetleges, egy kellemes élményt könnyen demoralizálhat egy kínosabb produkció.
Ez az, amivel az Artmozik éjszakáján nem kell számolni. Egyfelől a filmeket (kettő kivételével) már bemutatták korábban, nincs zsákbamacska a kínálatban, mindenki pontosan tudhatja, mire vált jegyet (vagyis ez esetben bérletet), másrészt a gondos tervezéssel a hullámvölgyek is elkerülhetők. Ebben igyekszünk most segíteni azzal, hogy elmeséljük, mi hogyan hoznánk ki a maximumot ebből az éjszakából.
Baski Sándor:
Ifjúság (18:30, Puskin)
„Az egyetlen helyszínen játszódó Ifjúság világában mintha megdermedt volna az idő, a hagyományos dramaturgiát hangulatfestő állóképek, klipszerű montázsok és ráérős dialógok helyettesítik. (…) A kinematikus ínyencségekre fogékony nézők aligha unatkoznak, Sorrentino a kétórás játékidő alatt egyetlen pillanatnyi pihenőt sem engedélyez az érzékeknek.” Többek közt ezt írtam az Oscar-díjas olasz rendező legújabb filmjéről még a bemutató idején, de tartozom egy vallomással: akkor sajnos nem tudtam moziban megnézni, csak a kisképernyős változatot láttam – vagyis, ha úgy tetszik, nem is láttam igazán. Ideje pótolni.
Mephisto (20:30, Puskin)
Szabó István Oscar-díjas drámáját akkor láttam először, amikor a filmben tárgyalt konfliktus morális-egzisztenciális súlyának érzékeléséhez még nem voltam elég érett. Gyerekként az se esett talán le, hogy ez a dilemma nem csak az adott történelmi periódusban merülhetett fel, hanem gyakorlatilag bármikor és bárhol, ahol hatalom és művész (vagy akár egy egyszerű kisember) kapcsolatba kerül egymással. Megkockáztatom: másodszorra egy más filmet fogok látni, ráadásul most először vásznon.
Aljas nyolcas (23:30, Művész)
Tarantino legújabb opuszát alaposan kielemeztük, külön podkesztet szenteltük neki, akkor egyetértettünk abban, a kulttékás nagyot alkotott. Még egy bécsi kiruccanás is tervbe volt véve, ahol a 70mm-es verziót néztük volna meg. Ez végül elmaradt, de most valószínűleg élek a lehetőséggel, és végigülöm újra ezt a röpke 165 percet – már csak azért is, mert a bemutató óta megjelent fanyalgóbb kritikák és kommentek alaposan megleptek. Lehet, hogy túl elnéző voltam a Mesterrel (spoiler: NEM), és tényleg nem említhető a legjobbjai közt az Aljas nyolcas?
Az itt élő lelkek nagy része (03:00, Kino Cafe)
A Buharov-páros munkássága eleddig masszív fehér foltként virított filmes műveltségem térképén, de itt az idő pótolni a hiányosságokat. Nagy V. Gergő kolléga kritikája az áprilisi Filmvilágban meggyőzött:
„Az itt élő lelkek… alighanem minden komédia és idétlen viccelődés ellenére is nyíltan ellenzéki és mélyen forradalmi szellemű mozi, leginkább talán a kései Jancsót idéző komor bohóckodás, amely szolidaritásra, szabálytörésre és civil kurázsira bíztatja a nézőjét. De minden monológjánál felszabadítóbb a pofátlan és játékos hanyagsága, amely a jelenkori filmkultúrában valahogy különösen vonzó minőségnek tűnik.”
Huber Zoltán:
Tiszta szívvel (18:00 - Toldi)
A fogyatékkal élők filmes ábrázolása igen nehéz feladat. Az egyik oldalon a sajnálkozással vegyes empátia túlzásai és a passzív áldozatszerepek, a másikon vaskos és bántó sztereotípiák sorakoznak. Az előítéletek lebontásához elsősorban arra lenne szükség, hogy a kerekesszék helyett magát az embert pillantsuk meg és ha csak a vásznon keresztül is, de azonosulhassunk ezekkel a karakterekkel. Till Attila remek érzékkel nyúlt a kényes témához, mozgáskorlátozott hősei hihetetlenül menő arcok és annyira jó velük eltölteni bő másfél órát, hogy örömmel siklunk át a film egyenetlenségein. Akit eddig nem csigázott fel a Tiszta szívvel, most adhat neki egy esélyt.
Mustang (20:45 - Művész)
A női egyenjogúság ügye nemcsak tőlünk keletebbre, de itthon sem áll túl fényesen. A török rendezőnő, Gamze Ergüven bemutatkozó filmjére már csak a témája miatt, amolyan politikai gesztusként is be lehet ülni, ráadásul maga a mű is izgalmas élmény. Hogyan nyomja el a hagyományos török családmodell a nőket? A kiábrándult, indulatos látleletet különleges nézőpontból, ügyes műfaji koktélba csomagolva kapjuk. A Mustang szándékoltan túlzó, elfogult és a tudatos érzelmi manipulációtól sem riad vissza. Ezzel azonban abszolút semmi gond, amíg vannak vak komondorok, az ilyen filmekre is nagy szükség van.
Az élőhalottak éjszakája (22.30 - Toldi)
George A. Romero zombis alapvetését nyilván nem kell bemutatni senkinek. A szépen gyarapodó retró vetítések állandóan visszatérő kérdése, vajon mennyi extra élmény tesz hozzá, ha vásznon, értő közönséggel tekintjük meg az adott klasszikust. Az effajta újranézések eddig mindig jól sültek el, ezért körülbelül borítékolható, hogy a lassan fél évszázados élőhalottak sem okozhatnak majd csalódást.
VAN (0.00 - Művész)
A 2014-es Cinefest után valami olyasmit írtam, hogy mivel a VAN tipikus nemzedéki közérzet- és kultfilm, remekül fog öregedni és minimum időkapszulaként mindig élvezetes marad. Ugyan még csak bő másfél év telt azóta, de egy újrázással már csak azért is megpróbálkoznék, ilyen rövidke időtávon vajon látszik-e már valami a fenti jóslatomból.
Mad Max - A harag útja (02:30 - Művész)
George Miller adrenalinbefecskendezős sivatagi rohama olyan vehemenciával száguldott át rajtunk, hogy jómagam végül háromszor zarándokoltam el a moziba a frissítő élményért. A filmről közben mindent leírtak, amit leírni fontos, és szűk egy évvel a bemutató után már az is nyugodtan kijelenthető, egy leendő filmtörténeti klasszikussal van dolgunk. Újranézni mondjuk nem ezért érdemes, a vászonról áradó energia az, amit az otthoni képernyőn csak jóval kisebb dózisban kaphatunk meg.
Bilsiczky Balázs:
Macskajáték - előtte beszélgetés (18:00, Puskin)
Amilyen nehézségek árán sikerült a 70-es évek elején leforgatni Makk Károly egyik klasszikusát, a Macskajátékot, olyannyira jól sikerült. Nincsen ebben semmi meglepő, végtére is álomcsapat hozta össze a Dajka Margit főszereplésével készült szerelmi drámát. Az irodalmi alapanyagot Örkény István szolgáltatta, míg a forgatókönyvön Makk mellett Bacsó Péter is dolgozott. A film a ‘74-es Cannes-i fesztiválon Arany Pálma jelölésig jutott, míg a rá következő évben bekerült az Oscar-gála öt legjobb idegennyelvű filmje közé. (Megsúgjuk: a szobrocskát végül egy bizonyos Federico Fellini vitte el Amarcord című mozijával.) A nemzetközi sikerek dacára a hazai kritika szétszedte a filmet és a közönség körében is csúnyán megbukott. Most, mintegy fél évszázad távlatából, a Puskin legnagyobb termében forog majd a film, melyet szakmai beszélgetés előz meg. A magyar klasszikusok szerelmeseinek nem is kezdődhetne jobban a hajnalig tartó műsor, de azoknak is bátran ajánljuk, akik még egyáltalán nem látták. Végre mindenki szabadon eldöntheti, hogy a fesztiválok válogatóinak vagy a magyar nagyközönségnek volt anno igaza.
Hétköznapi titkaink (21:00, Puskin)
Makk filmjét követően maradhatunk a Puskinban, ahol este 9 órától érdemes megnézni a Hétköznapi titkaink (eredetiben: Louder than Bombs) című, Joachim Trier rendezte egzisztencialista családi drámát. Szinte napra pontosan egy hónappal ezelőtt közöltünk róla kritikát, amely szigorú lett ugyan, de a szerző azóta gondolatban már átértékelte Trier munkáját. Persze, a cikk pozitívumot is tartalmazott:
“Trier ügyesen, az arányok pontos betartásával mutatja be a szülőként kudarcot vallott és magát tehetetlennek érző apa (Gabriel Byrne), valamint két fia, a maga is apává lett, de a szerepre még egyáltalán nem felkészült Jonah (Jesse Eisenberg), illetve az anyjuk halála után végképp saját, sötét és kilátástalan világába süllyedt nagykamasz, Conrad (Devin Druid) életének legfontosabb rezdüléseit. A korábban világhírű fotóriporter anya (Isabelle Huppert) emlékére szervezett kiállítás, illetve az ehhez kapcsolódó előkészületek hozzák össze újra a nő autóbalesete óta egymástól egyre csak távolodó családtagokat, de ahogy a halálos balesetet övező körülmények, úgy a közeledés szándékának őszintesége is erősen megkérdőjelezhető.”
Fontos megjegyezni, hogy az Isabelle Huppert által megformált anya ugyan már a film legelején halott egy autóbaleset (?) következtében, de Trier flashbackekre és álomjelenetekre épülő szerkezete szerencsénkre ugyanolyan fontos szereplővé teszi a zseniális színésznőt, mint a két, anya nélkül maradt fiút, vagy a kétségek közt őrlődő apa figuráját.
Anyám és más futóbolondok a családból (23:15, KINO)
A norvég-francia-dán koprodukcióban készült film után szűk fél óránk van átérni a KINO-ba, ahol egy viszonylag új magyar filmet, Fekete Ibolya író-rendező tavaly bemutatott, Anyám és más futóbolondok a családból címre keresztelt családregényt tekinthetjük meg. Talán az a legjobb, ha Erdélyi Z. Ágnes munkatársunk Fekete Ibolyával készített interjújából idézzük fel a film szerzőjének néhány gondolatát:
“Négy generáció élete, a század elején kezdődik, a dédszülőkkel. Partiumi a család, Székelyhídon éltek, Nagyvárad környékén. A dédszüleimnek volt ott valami kis birtokuk, szőlő, szántó, és egy mesés, verandás ház. Valahai bocskoros nemes család, addigra állami hivatalnokok, csupa postatiszt. Anyám törte meg a hagyományt, masamód lett. Trianon után átjöttek Debrecenbe, anyám már ott nőtt fel. Sok mindenre emlékezett, a film követi is ezt, de azért közben önálló mese lett belőle. (...) Némelyik jelenetről már most se tudom megmondani, hogy én találtam-e ki vagy az anyám mesélte. Ilyen mesélősre képzeltem a filmet, sok dilivel, azért is lett az a címe, ami. Egy rakás bolondos, hibbant ember művel benne hibbant dolgokat. Nem véletlen, hogy némafilmmel, burleszkkel kezdődik a történet.”
Félvilág (01:30. KINO)
Miután szusszantunk egyet a könnyed hangulatú filmen, egy eredetileg a televízió képernyőre szánt, a sikere miatt azonban a mozikba is bekerülő kosztümös krimit láthatunk. A Félvilágot azoknak is melegen ajánljuk, akik tévében már látták, hiszen a vásznon egészen más hatást kelt. Egy multiplex hatalmas kivetítőjén ugyan látható, hogy az alkotók ezt bizony doboznyi formátumra készítették el, de a KINO gyöngyvászna tökéletesen megfelel a fentebb említett célnak. A Gryllus Dorka, Kovács Patrícia, Döbrösi Laura és Kulka János kiemelkedő játékával megerősített film szüzséjét a tavaly decemberben megjelent kritikánkból idézzük:
“[Szász Attila és Köbli Norbert] második közös projektje, a szintén a televízió képernyőjére szánt Félvilág a dualizmus végnapjaira nyúlik vissza, és a századfordulós Bécs dionüszoszi életmódját koppintani próbáló, mulatókkal, abszinttal és egy- vagy többéjszakás kalandokat biztosító cédákkal teli Pestet teszi meg idő- és térbeli síkjának. Miként előző munkájuk, A berni követ esetében, Szászék ezúttal is valós alapokhoz nyúlnak, sőt, megint egy olyan bűnügyet kezdenek el boncolgatni, amelyet akkoriban ugyan megoldottnak tekintettek a hatóságok, mégis számtalan városi legendának adott kifutási terepet. A Félvilág a város egyik leghírhedtebb kurtizánja, Mágnás Elza meggyilkolásának akkoriban a világsajtót is bejáró sztoriját, pontosabban életének utolsó néhány napját tárja elénk.”
Aki ezen a ponton, hajnali 2-3 óra körül már álmosodna, azt több mint valószínű, hogy felébreszti a film kiélezett hangulata, a profi bűnfilmek eszköztára, vagy a fentebb már említett színészi játék, nem beszélve Nagy András gyönyörű, cigarettafüstös képeiről.
Ennek a menetrendnek a konklúziója tehát a magyar film (régi és új) erősségeinek bemutatása, amely talán visszaadja a hitet a nézőknek, hogy igenis, érdemes hazai filmeket is nézni a mozikban, pláne most, amikor egyre profibb módon elkészített, adott esetben színtiszta zsánerfilmek kerülnek műsorra.
