Filmvilág blog

Indul a huszadik Budapest Pride LMBTQ Filmfesztivál

2016. január 20. - filmvilág

foto-a-escondidas-7-321.jpg

A tavalyi, kissé szűkös kínálat és az eseménynek helyt adó belvárosi szórakozóhely pincéje után jócskán belehúztak a 20. Budapest Pride Filmfesztivál szervezői. A január 20-a és 24-e között zajló mustrának ezúttal az egykori Örökmozgó helyén működő Art+Cinema és a Bálint Ház ad otthont. Külön öröm, hogy az elnevezésben is szereplő Budapest csak a fesztivál központját jelzi, mivel néhány film Szegeden, a Grand Caféban, illetve a pécsi Apolló moziban is látható lesz. A kínálatban az LMBTQ közösség mindegyik aspektusáról találhatnak tematikus filmeket az érdeklődők. Az öt nap alatt tizenhárom nagyjátékfilmet, valamint rövid- és dokumentumfilmes blokkot a műsorára tűző válogatást tovább színesíti a szervező stáb. Meghívott rendező, vetítés utáni kerekasztal-beszélgetés, igazi kuriózumként pedig a korábbi melegfilmek ismeretéről szóló mozikvíz is szerepel a programban, a hivatalos fesztiválbulira pedig 23-án, szombat este kerül sor a Kuplungban.

Szerelem első látásra – leegyszerűsítve erről szól Mikel Rueda bemutatkozó nagyjátékfilmje, amely két tinédzser fiú fellobbanó kapcsolatáról és a másság felvállalásának nehézségeiről beszél érzékletesen, a háttérben élesen követve a marokkói Ibrahimnak a spanyol társadalomba való nehézkes beilleszkedését és a származása miatt őt ért rasszista atrocitásokat. A Rejtőzködők szombat esti vetítése után a fesztivál egyik vendégével, a film rendezőjével találkozhat a közösség, együtt gondolkodva akár a menekültkérdésről, vagy a vallási és kulturális különbségekből adódó, sajnos még mindig emberi kapcsolatokat mérgező bonyodalmakról. Szintén férfiakat állít története középpontjába a chilei Claudio Marcone. Első nagyjátékfilmje, A szürke vonzásában egy heteroszexuális kapcsolatban élő fiú fokozatos magára találását mutatja meg, amiben egy felvállaltan meleg történelemtanár van segítségére. A Rejtőzködőkhöz hasonlóan Marcone mozija is szerelmesfilm, miután a két fél között mozgásba lendül a kémia.

sangaile1.jpg

Alanté Kavaïté munkájával, a Szerelmem Sangaïlével az idei CineFesten már találkozhatott a közönség, a 17 éves Sangaile bizonytalanságát a repülés iránti vágy és a magasságtól való félelem szembeállításával érzékelteti a rendező. Nem elhanyagolható tényező, hogy a tavalyi Litván Filmfesztiválon a Legjobb film díját ítélte a zsűri a Kavaïté által írt és rendezett történetnek, a fiatal főszereplőt eljátszó Julija Steponaityte pedig megkapta a Legjobb színésznőnek járó elismerést.

Nagyszerű szereposztással dicsekedhet a tavaly szeptemberben a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütáló Freeheld. A valós történet alapján készült feldolgozásban olyan, A-kategóriás színészek játszanak főszerepet, mint Julianne Moore, Ellen Page vagy Steve Carell. A regisztrált párkapcsolatban élő Laurel (Moore) és Stacie (Page) a bürokráciával szembeszállva próbálja elérni, hogy a rákkal diagnosztizált Laurel várható halála után Stacie ugyanúgy jogosult legyen özvegyi járadékra, ahogy az egy nő és egy férfi bejegyzett kapcsolatánál megszokott. A remélhetőleg sokakat a moziba csalogató esemény teljes kínálatáról szóló programban ide kattintva válogathat kedvére minden érdeklődő, míg a rendezvényt szervező Budapest Pride szervezet egyéb híreiről ezen a linken szerezhet tudomást.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr728288774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása