Csütörtökön kezdődik az ingyenesen látogatható Tajvani Dokumentumfilm Napok (TAIWAN DOX) a Toldi Moziban és a DocuArt Moziban. A tajvani dokumentumfilmek régóta jelen vannak a nemzetközi filmfesztiválokon, a 2000-es évek közepétől kezdve pedig új stílusú, a játékfilmekhez hasonlatos megoldásokkal élő dokumentumfilmek születtek. Ez a stílusváltás vezetett végül a tajvani játékfilmipar újjászületéséhez.

A Taiwan Dox-ra kiválasztott 7 díjnyertes alkotás betekintést enged Tajvan történelmébe, politikai, társadalmi, és nemi szerepeket érintő kérdéseibe. A filmekről bővebben itt lehet olvasni, közülük hármat meg is néztünk. Villámrecenziók következnek.

VIVA TONAL: A TÁNC KORA (2003)

Kína Tajvannal szemben folytatott agresszív külpolitikája és a nagyhatalom folyamatos erőfitogtatásai ismeretében meglepő lehet egy olyan tajvani dokumentumfilm, amely igyekszik a lehető legtávolabb maradni a politikától. A Chen-Ki Tuo és Wei-Ssu Chien nevével fémjelzett, bő egy évtizede forgott Viva Tonal: A tánc kora az ilyen darabok ugyancsak szellős sorát dúsítja. Főhőse, Kun-Cheng Li megszállott lemezgyűjtő, aki mániákusan kutatja a tajvani populáris zene múlt századbeli darabjait.

Míg sokan fröccsöntött, színes-szagos Pokémon-figurákat gyűjtenek megszállottan, addig Li főként a huszadik század első feléből származó bakelitlemezekre utazik – olykor szó szerint, ha netán megtudja, hogy valahol, egy másik városban előkerült egy őskori leletnek számító példány. Li több mint tízezres kollekciója világszerte egyedülálló gyűjtemény. A legújabb trendek persze őt is váratlanul érik, mint amikor meglepetten vizsgálgatja fiatal barátja frissen beszerzett, egy brit kiadó gyártotta, citromsárga színű kislemezét. Azzal viszont már őt sem lehet megfogni, hogy a limitált kiadású darab egyoldalas, míg a B-oldalon a gyártó cég logója látható. Mindent tudó mosollyal húz elő a tarsolyából egy, az 1910-es évekből származó darabot, amely szintén csak az egyik oldalán barázdált – a hátlapján a lemez majdhogynem teljes rádiuszát elfoglaló címke áll, rajta a dal címétől kezdve a produkcióban/gyártásban résztvevő összes személy nevéig vagy a technikai paraméterekig.

A film készítői azonban nem csak a Gyűjtőt kapják lencsevégre, hanem felkeresik a fonográftűtől sercegő dalokat előadó énekesnőket, akik örömmel emlékeznek vissza korabeli celeb-státuszukra, valamint a szabadságérzetüket és nemzeti identitásukat erősítő dallamokra. Hiába ugyanis az író-rendező páros apolitikus hozzáállása, a korabeli felvételek inzertjeitől még inkább nosztalgikus atmoszférát árasztó film nem kerülheti meg a tényt: a felidézett kor Tajvan japán megszállásának ideje. A Viva Tonal mégis nyugodt, „szépia hangulatban” közvetíti nézője felé, hogy a nagyhatalmak kivetette hálóból a tajvani zene, szélesebb látószögből egy nép művészete fennakadás nélkül szabadul ki, elvégre a kultúra megbéklyózhatatlan. (Bilsiczky Balázs)

SÁRGA DOBOZ (2006)

A nézőcsalogató dramaturgiai truvájok és kápráztató audiovizuális megoldások trendjével párhuzamosan egyre kevesebb klasszikus megfigyelő dokumentumfilm születik. Ting-fu Huang a régi iskola hagyományos módszereit követve passzív szemlélőként, távolról figyeli választott alanyait. Egy forgalmas autópálya mentén, átlátszó üvegkalitkában lengén öltözött hölgyek árulják a rendkívül egészségtelen távol-keleti csemegét, a bételdiót. A rendező ezt a fullasztó helyszínt kamerázza be és gondos aprólékossággal rögzíti az egyhangú munkanapokat és a különféle beszélgetéseket. Bár a nők tisztában vannak a megfigyelés tényével, a film a „légy a falon” idealisztikus elvét követve azokat a jellemző pillanatokat szeretné elcsípni, melyek túlmutatnak a konkrét szituáción.

A lealacsonyító férfitekintet egyeduralma és a női test tárgyiasítása mellett a mű talán legfontosabb alapmotívuma a kilátástalanság. A rendező kiemelt hangsúlyt fektet az aprócska bolt bemutatására, célja a végeláthatatlan munkaórák unalmának érzékeltetése, a nyomasztó atmoszféra minél erőteljesebb megragadása. Az egy picit önmagukat is áruló eladónők csak korlátozottan léphetnek ki a térből, miközben kénytelenek elviselni a férfi vásárlók nem éppen barátságos közeledési kísérleteit. A film tökéletesen adja vissza a bezártság, a reménytelenség élményét, de ezeket az eredményeket nem tudja összekapcsolni a szereplőivel. A felbukkanó nőket nem ismerjük meg eléggé, a beszédfoszlányokból kirajzolódó életesemények nem elég erőteljesek ahhoz, hogy a látottak önmagukon túl emelkedjenek és szimbolikussá váljanak. Ting-fu Huang munkája erős hangulatú kísérlet, mely a választott dokumentumfilmes módszer gyengeségeire és erősségeire egyaránt rámutat. (Huber Zoltán)

AZ IGAZ ÜGY (2010)

Nehéz ilyen messziről megérteni, mit jelenthet egy olyan kis szigetnek, mint Tajvan, egy akkora nagy testvér árnyékában élni, mint Kína. A tajvani nemzeti öntudat az elmúlt 100 évben annak ellenére alaposan megizmosodott, hogy a lakosság 98%-a han kínaiak leszármazottja. A fiatalság demokráciában felnőtt egy részét így már az is felháborította, amikor 2008-ban, a két ország újkori történelme során először hivatalos kínai delegáció érkezett Tajpejbe, a helyi kormány pedig hajlandó is volt fogadni őket. Több ezer tüntető gyűlt össze a város főterén, hogy tiltakozzon a látogatás ellen, amit a Kínába történő beolvadás első lépésének vélt.

Chiang Wei-Hua rendező és stábja végig ott volt az események sűrűjében, kameráikkal rögzítették a hosszú hetekig tartó tüntetést, amelynek során sokan tábort is vertek a téren. Kinek van joga képviselni a tömeget? Hogyan lehet ezeket az embereket kiválasztani? Mik legyenek a közös célok? Meddig lehet elmenni, és milyen eszközök megengedettek a tiltakozáshoz? Ez azok a kérdések, amelyeket a legaktívabb tüntetők feltesznek maguknak és egymásnak, majd végeláthatatlan vitákba bonyolódnak róluk. Az érdekképviselet, az önkormányzás és a konfliktuskezelés a gyakorlatban jóval bonyolultabb és fárasztóbb dolgok annál, mint amilyennek elméletben, a partvonalról bekiabálva tűnnek – erre kénytelenek szép lassan ráébredni a résztvevők.

Az igaz ügy stábja az objektivitás maximumára törekedett, közel vannak, de mégsem ítélkeznek, ami a film erénye, de egyben hátránya is. A politikára immunis nézőt aligha tudja bevonni a produkció, a közélet iránt érdeklődő, leendő vagy már praktizáló aktivistáknak viszont erősen ajánlott a megtekintése. (Baski Sándor)