Filmet készíteni sokféle indíttatásból lehet, a legtöbben szórakoztatni akarnak, másnál az önkifejezés belső kényszer, és van, aki taní-tani is szeretné a közönséget. Ha az eszközök különböznek is, a cél ugyanaz: kiváltani valamilyen hatást a nézőből. A mutatványt az teszi igazán nehézzé, hogy azok a témák és stílusok, amelyek egykoron a moziszékbe szögezték a publikumot, pillanatok alatt rutinná merevednek. A kevésbé ambiciózus írókat és rendezőket ez nem akadályozza meg abban, hogy a készen kapott sablonokból gyártsák a középszert, de szerencsére mindig vannak olyan alkotók, akik nem hajlandóak elfogadni, hogy egy történetről már nem lehet semmi újat elmondani.
Nemes Jeles László sem hitte el, hogy a „holokausztfilmek” hosszú sora után felesleges a témával foglalkozni, és neki lett igaza. Nemcsak azért, mert a Saul fia a cannes-i fesztiválról a zsűri nagydíjával távozott – magyar produkció ilyen elismerést 30 éve nem kapott –, de azért is, mert debütáló filmje tényleg kidobja a kliséket.
Az Auschwitzban játszódó Saul fia a „közönséges” rabok helyett a saját fogolytársaik elpusztításában segédkező sonderkommandósok világát mutatja be. Önmagában már ez is újdonság lenne, de Nemes Jeles legnagyobb leleménye, hogy úgy forgatott egy holokausztfilmet, hogy valójában nem holokausztfilmet forgatott. Nem akart egy komplett tablót felrajzolni, sem a könnyfakasztás, sem a sokkolás, sem a szépelgés nem volt célja, mindössze egyetlen ember egyetlen napját követi.
Erdély Mátyás kamerája egy másodpercre sem tágít a főszereplő, a magyar Saul (Röhrig Géza) mellől. Tanúi lehetünk annak, hogy megpróbálja eltemettetni a fiát – vagy azt, akit annak vél – miközben részt vesz a sonderkommandósok lázadásában, a tábor és történések helyett azonban végig őt látjuk. A borzalmakról csak a hangok, a zörejek és a zajok tudósítanak, ezzel rákényszerülünk arra, hogy magunk képzeljük el az elképzelhetetlent. A Saul fia sikerének titka ebben a hatásos – de nem hatásvadász – megoldásban rejlik, és abban, hogy még a pokolban is felmutatja az emberség megőrzésének reményét.