Filmvilág blog

Egy hét múlva jön a Primanima!

Sajtóközl. + programajánló

2014. október 22. - filmvilág

primanima-poster-square.jpgMagyarország legfiatalabb animációs szemléjét immár harmadik alkalommal rendezik meg, ezúttal is Budaörsön.Az idén ötnaposra bővült fesztiválon több mint 100 diák és elsőfilmes alkotó animációja mutatkozik be. A Primanimán vetítik először az Oscar-díjra is esélyes, varázslatosan szép brazil egészestés animációs mozit (A fiú és a világ / The Boy and the World); bemutatják a szlovákiai magyar kérdést feszegető, egyedülállóan kreatív animációs dokumentumfilmet is (Felvidék), továbbá kézműves műhelyfoglalkozások és koncertek várják az animációs film rajongóit. A fesztivál október 28-án, az Animáció Nemzetközi Világnapján kezdődik. Ezt a napot az UNESCO nemzetközi animációs szervezete, az ASIFA kezdeményezésére 2002 óta ünnepelik meg világszerte az animáció szerelmesei.A fesztivál programjainak a Jókai Mór Művelődési Központ ad helyszínt.

Rövidfilmes verseny: közel 100 kisfilm a világ minden tájáról

A fesztiválra idén több mint 400 nevezés érkezett. Ebből a szervezők közel 100 vadonatúj animációs rövidfilmet válogattak be a 2014-es versenyprogramba. A rövidfilmek között 34 elsőfilm, 37 diplomafilm és 23 vizsgamunka kerül bemutatásra. Itt látható többek között az idén a franciaországi Annecyban fődíjat kapó francia-dél-koreai film, az Egy férfi ül a széken (L’homme sur sa chaise), a lengyel-magyar Ducki Tomek sokszorosan díjnyertes rövidfilmje, a Fürdő (Laznia), valamint Bucsi Réka Arany Medve-jelölt diplomafilmje, a Symphony No. 42 is.

A filmeket idén is egy háromtagú nemzetközi szakmai zsűri fogja értékelni: Kaspar Jancis Cartoon d’Or-díjas észt animációs filmrendező, Aneta Ozorek lengyel filmes szakember, fesztiválkurátor és Yiorgos Tsangaris ciprusi grafikusművész, az Animafest Cyprus – Views of the World fesztivál művészeti igazgatója.

Gyermekfilmek versenye: 22 friss mesefilm!

A rövidfilmek mellett délelőttönként gyermekeknek készült animációs kisfilmeket vetítenek. 22 magyar és külföldi kisfilm méretteti meg magát az óvodásokból és kisiskolásokból álló gyermekközönség által odaítélt díjért. A gyermekprogramban több fiatal magyar, cseh, angol, svájci, kanadai, orosz filmkészítő gyermekeknek készült meséje mutatkozik be. Látható lesz számos magyar animált versfilm is, amit a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakos diákjai készítettek, továbbá a Lázár Ervin meséjéből idén készült „Bab Berci köve” is. A legjobb gyermekfilmnek járó díjat az Oscar-jelölt filmrendező, M. Tóth Géza vezette KEDD Stúdió ajánlotta fel.

Tavaly így fogadták a gyerekek az animációs mesefilmeket a Primanimán:

 

Egészestés animációs filmek: brazil mesefilm, szlovák animációs dokumentumfilm

 

A Primanimán idén sem csak rövidfilmeket láthat a közönség, hanem több egészestés animáció is műsorra kerül, melyeket Magyarországon még nem, vagy csak elvétve mutattak be.

A Primanimán vetítik Magyarországon először a nemzetközi fesztiválokat sorra taroló, A fiú és a világ (O Menino e o Mundo) című brazil animációs filmet. A film elragadóan szép mese egy kisfiúról, aki az apja keresésére indul a faluból a városba, és kiszakadva az idilli burokból felfedezi a Világot. A 80 perces mesefilm tobzódik a színekben és formákban. A film többek között megnyerte a legjobb egészestés filmnek járó Kristályt és a közönségdíjat az idei Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.

Az idén debütált szlovák animációs dokumentumfilm, a Felvidék (Horná zem) a II. világháború után Magyarország és Csehszlovákia között végrehajtott erőszakos lakosságcseréről szól. A Felvidék fiatal rendezőnője, Vladislava Plančíková magyar származású nagymamájának történetébe ágyazza be filmjét. Ennek is köszönhető, hogy rendkívül érzékenységgel mutatja be mindkét oldalról az áttelepítések emberi életekre gyakorolt hatását. A dokumentumfilm különlegessége, hogy az élő felvételeket, interjúkat, archív anyagokat különleges animációs betétekkel ötvözi. A „Felvidék” az idén első alkalommal megrendezett Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon megnyerte a „Mert szabadok vagyunk” elnevezésű szekciót.

Koncertek: Úzgin Űver, Szeder, Lóci játszik, Dj Sztyepp

Az vetítések után esténként a zenei koncerteké a főszerep: az október 28-i nyitóesten a Kárpát-medencei és balkáni dallamokat közép-ázsiai és távol-keleti népek zenéivel vegyítő magyar formáció, az Úzgin Űver zenél. Pénteken, azaz október 31-én a markáns stílusú akusztikus zenét játszó Szeder muzsikál. Szeder-Szabó Krisztina, a négytagúzenekar énekes-gitáros-dalszerzője számaiban a francia sanzon, jazz és folk-elemek vegyülnek. A fesztiválon fellép a Tilos Rádió állandó lemezlovasa, Dj Sztyepp is.

A kezdetek óta a Primanima állandó fellépője a Lóci játszik formáció is, mely idén a Kimittube tehetségkutatón országos ismertsége tett szert. A Lóci játszikkal, azaz Csorba Lócival a színpadon az esti versenyfilmes programok előtt találkozhat a közönség.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr386815813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2014.10.22. 10:15:43

Ez a név ezzel a plakáttal... Az a rossz, aki rosszra gondol, és ezek szerint én rossz vagyok.
süti beállítások módosítása