Pénteken startol a 11. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, amely idén rekordszámú, több mint 200 filmmel várja a közönségét. A programban többek közt angol, svéd, izlandi, kazah, izraeli, kanadai, kolumbiai, brazil, török, német, spanyol, dán, ciprusi, kubai, orosz, olasz és román filmek szerepelnek, többségük rangos fesztiválokon szerepelt, és díjakkal lett kitüntetve. A választást megkönnyítendő, ahogy tavaly, úgy idén is ajánlunk 12+1 izgalmasnak ígérkező filmet. Egy részüket már láttuk, ezekért garanciát merünk vállalni, a többi produkció esetében csak reméljük, hogy nem kell csalódnunk. Ami nem idén sem változott: a filmeket továbbra is ingyenesen lehet megtekinteni.
Kétarcú január (The Two Faces of January, 2014)
Premier: szeptember 12., péntek, 21.00
A CineFest versenyprogramjába a fesztiválokon már bizonyított szerzői vagy midcult filmek mellett néhány igényes műfaji produkció is be szokott kerülni. Ilyennek ígérkezik az iráni Hussein Amini thrillere is, amely Patricia Highsmith regényét adaptálja Kirsten Dunst, Viggo Mortensen és Oscar Isaac főszereplésével. A történet 1962-ben játszódik: egy amerikai házaspár, a karizmatikus Chester MacFarland és gyönyörű, fiatal felesége, Colette, Athénba érkezik. Találkoznak Rydal-lel, a görögül is beszélő amerikaival, aki – amellett, hogy idegenvezetőként dolgozik – a turisták megkopasztására szakosodott. Rydal elfogadja a pár vacsorameghívását, és mint később kiderül, az esti programban, többek közt, egy hulla eltakarítása is szerepel.
Fehér árnyék (White Shadow, 2013)
Premier: szeptember 15., hétfő, 18.00
Hagyomány lett a CineFesten a folklórba oltott coming-of-age story-k népszerűsítése? Két évvel ezelőtt ugyanis a louisianai mocsárvidék lenyűgöző hangulata tette naggyá A messzi dél vadjait, múlt ősszel a Csak saját felelősségre skót halászközösségében zajló gyászfeldolgozó tudatfilmje hatolt igazán mélyre. Noaz Deshe mágikus realizmust, nyers brutalitást, érésmesét, civilizációrajzot vegyítő filmjében egy tanzániai albínó kisfiú rohan az életéért, mivel orvosok bájital kotyvasztásához használnák fel a testrészeit. Csodálatos, szívet, lelket, bőrt melegítő felnőtt tündérmesének hat a Fehér árnyék, amely nem tudatosan ugyan, de idézhet bennünk olyan gyöngyszemeket, mint Paradzsanov szemkápráztató, folklórt, misztikumot egybegyúró Elfelejtett ősök árnyai című remekműve, az új-zélandi Vincent Ward középkort, modern időt összemosó A navigátora, netán Terrence Malick természetfilozófiája. Kelet-Afrika sötét szívébe utazhatunk egy drámával, amely már beragyogta Velence, Reykjavík, Karlovy Vary vásznait. (SZÁ)
Sráckor (Boyhood, 2014)
100%-os kritikusi értékelés a Metacritic-en, 99%-os a Rotten Tomatoes-on és az év filmje cím a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségétől. Ez Richard Linklater új filmje, a Sráckor, amely egy 11 éves periódust mutat be egy család életéből és 11 éven át készült, vagyis a színészek együtt öregedtek a szereplőkkel. A koncepció már akkor is érdekes lenne, ha semmi egyébre nem vállalkozott volna Linklater, mint az idő múlásának plasztikus illusztrációjára, de a visszajelzések alapján filmje jóval több ennél (kritikánk a Filmvilág szeptemberi számában olvasható.) Jövő héttől moziforgalmazásban is megnézhető a Patricia Arquette, Ethan Hawke, Ellar Coltrane és Lorelei Linklater főszereplésével forgatott 165 perces coming-of-age történet, de Magyarországon először a CineFest közönsége láthatja. (BS)
Mommy (2014)
Premier: szeptember 18., csütörtök, 21.00
Xavier Dolan folytatja a szerelem kuszaságáról regélő melodrámái, pszichoszexuális thrillerjei sorát. A Megöltem anyámat mama-fiú viszonya, a Képzelt szerelmek „swinging both sides”-története, az Így is, úgy is Laurence transgender románca és a 21. Titanicon is vetített Tom a farmon szexuális töltetű dominanciajátszmája után a Mommy egy furcsa háromszögtörténet ismét egy anyáról (akit újra Anne Dorval személyesít meg), annak viselkedészavaros csemetéjéről, és a szomszédról. Verbális összeütközés ugyanúgy várható, mint szerzői zsánerdestrukciói, könnyen lehet, a thriller és az anyamelodráma műfajai semmissé, analitikus artmozivá redukálódnak. Dolan a Tom a farmon után újra kísérletezik a képaránnyal, figurái dezorientációját bemutatandó – úgy tartja a fáma, ezt a fogást Nicolas Winding Refn is értékelte. A Mommy cannes-i zsűridíjat hozott a kanadai fenegyereknek. (SZÁ)
VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014)
Premier: szeptember 18., csütörtök, 18.00
Az érdekes cím egy ígéretes új hazai vígjátékot takar, mely végre nem a tahó- vagy romkomos irányból próbálja meghódítani a közönséget. Reisz Gábor első nagyjátékfilmje a beharangozók alapján egy keserédes lúzer-komédiának tűnik, mely a figurák sorsán keresztül görbe tükröt tart a mai magyar valóság elé. Ha beváltja a hozzá fűzött reményeket, a mostani késő huszasok/korai harmincasok a saját Moszkva terüket ünnepelhetik. E nyilván túlzó elvárásokat félretéve már akkor is elégedettek leszünk, ha egy szórakoztató és szerethető közérzetfilmet láthatunk. (HZ)
Whiplash (2014)
Premier: szeptember 19., péntek, 21.00
Damien Chazelle író-rendező tavaly is letette már a névjegyét a Sundance-en, nemcsak idén januárban. A Whiplash eredeteként funkcionáló 2013-as rövidfilm gyorsan bezsebelte a kismozis zsűridíjat Mr. Redford fesztiválján, és egy újabbat Aspenben, hogy aztán a 106 perces bővített változat játékfilmeknek adományozott közönség- illetve nagyzsűri-elismeréssel ballagjon haza a havas indie-paradicsomból. Cannes-ban megint szívesen látták, Toronto és New York pedig még előtte áll. Recenzensek szerint Damien ugyanúgy ért a zenés filmek nyelvén, mint a kiképzőmozikén, az ifjú jazzdobost alakító Milles Teller (The Spectacular Now) és a szörnyű mentort életre keltő J.K. Simmons (Pókember) rivalizálása állítólag csettintésre méltó, így a Whiplash az idei miskolci seregszemle talán legnagyobb rokonszenvre pályázó mutatványa. (SZÁ)
Az origó (I origins, 2014)
Premier: szeptember 19., péntek, 16.00
Bármennyire is aktuális a téma, a genetika és a molekuláris biológia erkölcsi dilemmái csak érintőlegesen bukkannak fel a vásznon. Az előzetes információk alapján úgy tűnik, a második filmjével jelentkező Mike Cahill a fasiszta disztópiák és vívódó szuperemberek helyett a hit és a racionalitás ütköztetése felől közelíti meg a témát. A szép képekkel operáló, de kínosan olcsó közhelyeket puffogtató Felettünk a Föld után Cahill ismét spirituális élményekkel szeretné gazdagítani a közönséget. A film vizuális világával biztosan nem lesznek gondok, a kérdés csak az, milyen lesz a belbecs. (HZ)
A törzs (Plemya, 2014)
Premier: szeptember 17., szerda, 21.00
A cannes-i Kritikusok Hete-szekció táborát erősítette Miroslav Slaboshpitsky süketnéma tinédzserekről szóló drámája. Úgy hírlik, Franciaországban szerették A törzset, amely azóta Locarnóban, Szarajevóban is felbukkant, de Kanada legnagyobb mustráján is játsszák majd. Kérdés, az alkotóbrigád milyen irányba viszi el ezt az újabb coming-of-age storyt, melynek nagy trouvaille-ja, hogy a jelbeszédes kommunikáció felirat nélkül, pusztán a tekintetekre, ujjakra, kézfejekre, szituációkra hagyatkozva jelenik meg. Slaboshpitsky a minimalizmusra voksol, a 130 perces játékidő alatt pedig rengeteg témát érinthet a szexualitástól a bűnbeesésen át az alkalmazkodásig, plusz nem kizárólag némajátékkal, de zörejekkel, kis neszekkel is hódíthat. Egyelőre nem ismert, egyáltalán ez-e a cél, pusztán felvetések vannak. A végeredmény csak a kész mű ismerete után dől el. (SZÁ)
Mr Turner (2014)
Mike Leigh, a hétköznapi realizmus angol mestere a nagy romantikus festő, Turner életéről forgatott filmet. Ez a tény már önmagában várólistássá avatja a művet, Leigh ráadásul kirobbanó formában van. A karcos munkásmozik és méregerős állapotfelmérések után újabb munkáiban a hétköznapi boldogság lehetőségét vizsgálta. Izgalmas kérdés, az excentrikus művész-zseni portéja hogyan illeszkedik az életműbe, ám akit a szerzői vonatkozások hidegen hagyják, vélhetően az sem fog unatkozni. Leigh mestere a színészvezetésnek és tökéletes arányérzékkel, kifogástalan ízléssel áldotta meg a sors, a nagy melléfogásnak ezért igen kicsi az esélye. (HZ)
Zéró motiváció (Efes beyahasei enosh, 2014)
Premier: szeptember 17., szerda, 21.00
Feminista, sötét humorú katonai dramedynek ígérkezik az izraeli Talya Lavie dolgozata, amely a Tribeca Film Festivalon nyerte meg a közönséget A 22-es csapdájába, M.A.S.H.-be, Bőrnyakúakba illő női katonákkal, akik unaloműzés gyanánt banális dolgokkal ütik el az időt egy sivatagi HR-irodában. Kő, papír, ollót játszanak, számítógépes játékokról diskurálnak, az órát nézik. Bízvást várjuk, hiteles lesz-e az új kritikai szemléletmód, vagyis a gyengébb nem képviselői is tudnak-e olyan filmet kerekíteni saját gondjaik köré, amilyeneket az impotens férfinép tudott. (SZÁ)
Lavina (Force Majure / Turist)
Premier: szeptember 13., szombat, 16.00
Ruben Östlund legutóbbi filmje, a Play - Gyerekjáték? nem érdemtelenül nyerte el a Titanic Filmfesztivál fődíját két évvel ezelőtt. A bevándorlás, beilleszkedés problémáit körbejáró film bátran, a tabukat zárójelbe téve, de hivalkodó megoldások nélkül tett fel izgalmas kérdéseket, és a szinopszisból ítélve új filmje sem fogja kevésbé kritikusan boncolgatni az emberi viszonyokat. A történet szerint egy svéd család a francia Alpokba utazik néhány napra síelni, de az idillnek egy lavina véget vet. Mindenki menekül, amerre tud, a feleség a férjét hívja, hogy segítsen megvédeni a gyermekeiket, de Tomas inkább a saját életét menti. A Lavina idén Cannes-ban megkapta az Un Certain Regard szekcióban a Zsűri Díját. (BS)
A megfelelő ember (Der Anständige)
Premier: szeptember 16., kedd, 18.00
Az izraeli rendező, Vanessa Lapa dokumentum- játékfilmje Heinrich Himmler naplóin és magánlevelezésein keresztül mutatja be, hogy a tömeggyilkosok is csak átlagemberek. A filmben látható leveleket, fotókat és naplókat az amerikai katonák foglalták le, amikor 1945. május 6-án bevonultak a Himmler-rezidenciába Gmundban. Az anyag ezután huszonöt évre eltűnt, majd egy férfihoz került Tel-Avivban, aki az ágya alatt rejtegette további negyven éven keresztül. Végül Vanessa Lapa apja megvette a teljes dokumentációt, hogy a lánya feldolgozza és filmet készítsen belőle. (A rendezőnő személyesen is részt vesz a CineFest szeptember 16-i vetítésén.)
+1 Gyilkos túra (Deliverance, 1972)
John Boorman legendás lázálma újra a mozikban. A CineFest szervezői egy Zsigmond Vilmos-retrospektívvel kedveskednek a látogatóknak, így a Bánk bánon, a szegedi Mesternek aranyszobrot hozó Harmadik típusú találkozásokon és A szarvasvadászon kívül a Gyilkos túrával is lehet nosztalgiázni. Annyi bizonyos, hogy óriási képméreten még lenyűgözőbbnek tűnik a temérdek ellenfény, Boorman zöld szín-mániája, az erdők, folyók látványa és a hillbilly-légkör. A 84 éves operatőrlegenda költői realizmusára túlzás nélkül megéri befizetni, pláne, hogy a CineFesten minden film ingyenes. (SZÁ)
