Blue Valentine – amerikai, 2010. Rendezte és írta: Derek Cianfrance. Kép: Andrij Parekh. Zene: Grizzly Bear. Szereplők: Ryan Gosling (Dean), Michelle Williams (Cindy), John Doman (Jerry), Mike Vogel (Bobby). 113 perc.
Vetítik: m2 - 22:05

Dean és Cindy Pereira fiatal pár, közös gyerekkel (egy 6 év körüli kislánnyal). A két ember között azonban kisebb szakadék húzódik: míg a nő nővérként dolgozik, feszes időbeosztással, addig a férj szobafestő-mázolóként szabadon teng-leng. Cindy viszont úgy érzi, Dean többre lenne képes a fizikai munkánál. Talán emiatt, talán másért, de a házaspár tagjai közt a család kedves kutyájának elvesztését követően olyan feszültségek támadnak, amiket már lehetetlen nem észrevenni.

A jelenbeli problémákkal párhuzamosan sűrűn bevágott jelenetekben egyúttal megismerjük Dean és Cindy megismerkedésének és szerelmük hajnalának történetét is. A film legérdekesebb – és egyben legszomorúbb – vonása, hogy a hősök tulajdonképpen ugyanazt csinálják a múltban, mint a jelenben (beszélgetnek és szexelnek), mégis teljesen más színezetet kap a kettő. Minden jelenetnek megvan a maga flashback-párja (lásd: szex/szeretkezés, részeg szórakozás a hotelszobában/játékos bolondozás, verekedés/verés, a közös dal megszólalása kétszer), ám hiába vidámak és szívmelengetőek a régi szerelmes pillanatok, az említett (az alkotók által ráadásul egyre feltűnőbbé alakított) párhuzamok miatt a néző azokban is csak a jövőbeli veszteséget érzi (kicsit talán hasonlóan, mint a teljesen más szerkezetű, de azonos eredményt hozó Visszafordíthatatlanban). Derek Cianfrance alkotásában ott (egy idősek otthonában) és olyan körülmények között (lásd a teherbe esés részleteit) születik szerelem, ahol és ahogy egyáltalán nem lenne elvárható, ahol viszont természetes, sőt kívánt lenne, onnan hiányzik. A marakodásokat ráadásul olyan cassavetesi hitelességgel jeleníti meg az elsősorban dokumentumfilmesként ismert író-rendező, hogy összefacsarodik belé a néző szíve. A Blue Valentine emiatt szomorú emberi színjáték, amelynek főhőseit szeretni nem, csupán szánni tudjuk.

Vajda Judit