A múlt héten véget ért Cannes-i Filmfesztiválon többek közt Quentin Tarantino is tiszteletét tette, annak örömére, hogy a Ponyvaregény éppen 20 éve nyerte el az Arany Pálmát. Az ötvenperces sajtótájékoztatóról készített video felkerült a YouTube-ra, az alábbiakban ezt prezentálnánk egy rövid összegfoglalóval együtt, két okból. Egy: a közönséges halandók (értsd: mindenki, aki nem Cannes-ba akkreditált újságíró) számára talán érdekes lehet látni, hogyan zajlik egy efféle sajtóesemény; kettő: QT őszintén válaszolt a többnyire izgalmas kérdésekre.

A lényeg:

• Az összes díja közül az Arany Pálmát tartja a legfontosabbnak.
• A Mozi, ahogyan ő megismerte, szerinte halott. Nem csak az a probléma, hogy a digitális teljesen leváltotta a celluloidot, hanem, hogy már sehol nem vetítenek 35mm-ről. A mozikban vetített digitális kópiák szerinte nyilvános televíziózásnak minősülnek.
• Elismeri azért azt is, hogy egy pályakezdő fiatal dolgát nagyon megkönnyíti, hogy akár mobilon is le tud forgatni egy filmet.
• Óriási 35mm-es és 16mm-es kollekciója van odahaza, ezekből rendszeresen vetítést is tart magának. Sokszor tematikus sorrendben vagy korszakok, rendezők szerint nézi őket és jegyzeteket készít a filmjei vagy egy későbbiekben megírandó könyv számára. 
• Nem zavarja, hogy sokakat megihletett a Ponyvaregény, ezeket hommage-oknak tekinti. Más filmek viszont azért hasonlítanak csak a Pulp Fictionre, mert ugyanakkor készültek, és tőle függetlenül ragadták meg a korszellemet hasonló módon.
• Gyakran újranézi a filmjeit, nincs velük semmi problémája, nem is érti azokat a rendezőket, akik arra panaszkodnak, hogy a régi munkáikban állandóan hibákat fedeznek fel és ezért inkább elő sem veszik őket. „Hogy tudsz így reggelente felkelni? Hogyan tudod a munkádat végezni, ha azt gondolod, hogy szar, amit csinálsz?”
• Nem érzett rá soha késztetést, hogy újravágja, kiegészítse a régi filmjeit; a Harmadik típusú találkozásokból isaz eredetit szereti. A Django elszabaulhoz viszont szívesen hozzányúlna és a kimaradt másfél órás anyagból illetve a kész filmből készítene egy 4 órás miniszériát.
• Jelenleg a The Hateful Eight második verzióját írja, de lesz egy harmadik is. Regényként, filmként és színdarabként is el tudja képzelni; lehet, hogy mindhárom megvalósul majd. (Szkript-kritikánk: itt.)
• Nem zavarja, hogy az aktuális filmjét mindig óriási elvárás övezi. Gyerekként ő is megszállottan várta a kedvenc rendezői új bemutatóit. Például: visszaszámolt a Sebhelyesarcú bemutatójáig, olyannyira, hogy a premier előtti napokban már a (még nem is látott) filmmel álmodott.
• Négy-öt évesen látta először a Jó, a rossz és a csúfot. Nem sokat értett belőle, mégis imádta a stílusa, a vágása, a zenéje miatt. Akár azt is meg lehetne kockáztatni, hogy Leone inspirálta az MTV-t, ugyanis ő volt az egyik olyan első rendező, aki zenére vágta a filmjeit.
• Azért nem használ eredeti zenét a filmjeihez, mert számára a zene a film lelke és nem bízik meg egyetlen zeneszerzőben sem annyira, hogy megengedje neki, hogy ő alkossa meg a film lelkét.
• Miért mindig erőszakos, bűnöző hajlamú emberekről készít filmeket? A 80-as években, amit Hollywood egyik legrosszabb évtizedének tart az 50-es évek óta, volt egy olyan szabály, hogy csak szerethető karakterek lehetnek főhősök, vagy ha negatívnak is indulnak, a végére meg kell javulniuk. A filmjei erre a dogmára reagáltak, és ebben a tekintetben inkább az Elmore Leonard-féle krimik példáját követték, amelyek izgalmas, de ambivalens, sokszor negatív karaktereket vonultattak fel.