GRACE – MONACO CSILLAGA – Az Olivier Dahan rendezte és Nicole Kidman főszerepelte Grace Kelly-film lesújtó kritikákat kapott a múlt heti Cannes-i világpremieren, de aki nem bízik a kritikusokban, az most saját maga is tehet egy próbát. A történet hat évvel Grace Kelly és a monacói herceg (Tim Roth) házasságkötése után játszódik, amikor Hitchcock megpróbálja a színésznőt visszacsábítani Hollywoodba.
A Filmvilág kritikusa szerint: Dahan Hollywood egyik első számú arcváltogató művésznőjéből saját hercegnőt teremt magának egy hajdani bálvány képére, eszközei azonban a látványosból gyorsan harsányba fordulnak, a kimódolt történet érdektelenségét pedig a tömérdek csillámpor sem képes elfedni. (Tüske Zsuzsanna kritikája az májusi Filmvilágban olvasható.)
DOLLÁR, KANNA, SZERELEM – Amerikai fekete komédia egy kisvárosi párról (Juno Temple és Michael Angarano), akik nehéz anyagi körülmények közt tengetik mindennapjaikat. Ámde: az újonnan vásárolt antik teáskannájukról kiderül, hogy pénzt termel, ha gazdái fájdalmat okoznak maguknak vagy egymásnak.
A Filmvilág kritikusa szerint: A film minden kockájából árad a szívet melengető lelkesedés, kár, hogy a cukiság görcsös hajszolása elsikkasztotta a horror-gyökerű alapötlet lényegét. (Szabó Noémi a júniusi Filmvilágban lesz olvasható.)
X-MEN – AZ ELJÖVENDŐ MÚLT NAPJAI – Újra Bryan Singer, az első két X-Men film rendezője vette át a sorozat irányítását (csúnya botrányának köszönhetően talán csak ideiglenesen). A történet egyik központi figurája ismét Farkas (Hugh Jackman), de az X-Men: Az elsőkben megismert fiatal Xavier (James McAvoy) és Magneto (Michael Fassbender) is visszatérnek, a film ugyanis egyszerre játszódik a nem túl távoli jövőben és a hetvenes években. A jövőből visszaküldött Farkasnak kell meggyőznie az egymást kitartóan utáló két főmutánst, hogy fogjanak össze és akadályozzák meg azt az incidenst, amelynek nyomán elpusztul majd a teljes mutánsfaj.
A blog kritikusa szerint: Bár jelentős érveket lehetne felsorakoztatni amellett, hogy Matthew Vaughnnak sikerült a – szó minden értelmében – legkomolyabb mutánsmozit elkészítenie az X-Men: Az elsőkkel, de nehezen vitatható, pláne a kínos harmadik rész és a spin-offok tükrében, hogy az első két felvonást jegyző Bryan Singer is pontosan tudja, mitől működik a sorozat. Az új X-Mennel ott folytatja, ahol abbahagyta: ezúttal is az átélhető emberi drámák, morális dilemmák és a látványos (de szemmel követhető) akciójelenetek adagolása közt próbálta megtalálni a helyes arányt, többnyire sikerrel. A kisebb-nagyobb dramaturgia buktatókat és a helyenként csikorgó, önismétlő dialógusokat szerencsésen ellenpontozza a humor, Fassbenderék jelenléte pedig biztosítja, hogy még a legabszurdabb fordulat is hitelesnek tűnjön. (Baski Sándor)
