Miami Vice – amerikai, 2006. Rendezte: Michael Mann. Írta: Anthony Yerkovich és Michael Mann. Kép: Dion Beebe. Zene: John Murphy. Szereplők: Colin Farrel (Jones ’Sonny’ Crockett), Jamie Foxx (Ricardo Tubbs), Gong Li (Isabelle). 134 perc.
Vetítik: Cinemax – 20:00
A jelenkor jelentős hollywoodi stúdió-szerzői manapság komoly érdeklődést mutatnak a televízió mint kísérleti terep iránt – míg azonban Walter Hill (Deadwood) vagy Kathryn Bigelow (Homicide) újkeletű figyelme elsősorban a sorozatokban rejlő epikus lehetőségek felé fordul, a korszak legprogresszívebb erős műfaji rendezőjét lassan húsz éve inkább a rokon/rivális médium formai erényei izgatják. A szűkös életművet szinte kubricki eltökéltséggel, ám főként különféle thrillerekből építhető Michael Mann éppúgy a tévé emlőin nevelkedett, miként az Új-Hollywoodnak ösvényt taposó nagy generáció (Frankenheimer, Penn, Peckinpah) – épp ezért szinte jelképértékkel bír, hogy 2006-os program-filmjéhez az alapot első komoly tévésikere, az 1984-89 közt sugárzott Miami Vice-széria szolgáltatja. Akárcsak az elmúlt évtized egyik mérföldkövének tartott Szemtől szemben esetében, ami Mann 1989-es televíziós heist filmje, az L.A. Takedown szélesvásznú újragondolása (és amelynek nyitójelenetét az új film kétszer is megidézi), a Miami Vice mozifilm is egy kisképernyőre írt alapsztori (ez esetben a sorozat pilotfilmje) – hozzáigazítva egy másik médium ezredfordulós adottságaihoz. A Crockett–Tubbs-páros érdesebb, befelé fordulóbb és immár kezdettől a Mannre jellemző olajozott profizmussal dolgozik össze, a kolumbiai drogbáró multinacionális főgonosz oldalán elcsábítani való élet- és tettestárssal, a történet pedig nyitva hagyott dupla bossszúszál helyett a beépülős ügynöksztori és a tragikus szerelmi vonal közti ellenpontozás tökéletesre sűrített keveréke.
Mann a Miami Vice elsőre epizodikusnak látszó cselekményében radikálisan szembefordul a közelmúlt akció-orientált dramaturgiai elvárásrendszerével, amikor a húszpercenként kötelező tűzharc-jeleneteket egyszerűen kiejti, és a jóformán csak feszült dialógusokra felszerkesztett történetet egyetlen hosszú és precízen kidolgozott akciófinálé előjátékaként kínálja fel a sorozat-orgazmusokra kondicionált nagyközönségnek. A Miami Vice az Álomgyár első tantra-akciófilmje, nem csupán a végletekig késleltetett erőszak-tetőpont vagy az érzelmi kapcsolatokra történő összpontosítás okán, de mert mindemellett az utat és nem a célt tartja elsődlegesnek: ezért a drámai szerkesztésmód és ezért a Mann-féle digitális stíl-kísérleteket merészen továbbfejlesztő látványvilág: a nagyfelbontású DV-kamerák ezúttal nem csak a nagyvárosi neondzsungelek fénykontrasztjaiból teremtenek egyenrangú szereplőt, de páratlan szépséggel és átéléssel adják vissza a verőfényes dél-amerikai őserdők élénk, páradús atmoszféráját is. A Miami Vice hamisítatlan tévéfilm, de a kifejezés új értelmében: két médium tartalmi-formai egyesülésének kivételes igénnyel készült úttörőjeként – amelynek hidegkékre szűrt fényvilága immár nem a fegyveracélé, hanem a katódsugarú nagyképernyőké.
Varró Attila
