Jól dokumentált, hogy mely művek ihlették a Star Wars-t: Kurosawa életműve, Dűne, Flash Gordon, klasszikusok a Metropolistól az Egy csipetnyi zenig és még sorolhatnánk. Egy inspiráció-komponens azonban kimaradt a listákból, de egészen biztosan súlyosan alulreprezentált: tézisem szerint Lucas nem csak a japán szamurájfilmekből, de a nindzsafilmekből (különösen az Orgyilkosok csapata/Shinobi no mono-szériából) is sokat merített, sőt, talán innen a legtöbbet. (A nindzsafilmről bővebben a Filmvilág júliusi és augusztusi számában olvashatnak, jelen esszé első rész itt található.)

Lucas az előzmény-trilógiával elmélyítette a Star Wars világát, kvázi ön-remake-et készített. A három új rész ezzel együtt több ponton hasonlít az Orgyilkosok csapata-szériára, mint az eredeti mesterhármas.

Itt térnék ki Lucas debüt-filmjére, a THX 1138-ra, mely egyrészt a Star Wars főpróbája volt (formai, technikai szempontból), másrészt viszont párdarabja, ellenpólusa (tartalmát nézve). Az Orwell és Huxley munkáit idéző film szatirikus disztópia fogyasztói társadalom és utópizmusok (fasizmus, kommunizmus) ellen. Ez a sci-fi Lucas szerint: disztópia, míg a történelmi film, a történelmi fantasy (amennyiben leválasztjuk a science külsőségeket, ez a Star Wars) viszont Paradicsom. A Star Wars gyarlóan emberi, humánus robotokról (3-CPO, R2D2) szól, a THX 1138 elgépiesedett emberekről. A THX 1138 dicshimnusz az individualizmushoz, sokszínűséghez a konformitás ellenében, tanulmány elidegenedésről, hősei a társadalom peremére szorult rendszerellenes lázadók - mindez már igaz a Star Wars-ra is, mely kiválóságával és sikerével is igazolja ideológiáját. A sci-fi és a fantasy dualitása tekintetében különbség van az eredeti és az előzmény-trilógia között, az eredeti mesterhármas spirituális fantasy, az új pedig a sci-fi felé tendál (lásd az áltudományos, materialista magyarázatot a “midikloriánokról”), előbbi utópisztikus (happy end a vége), utóbbi disztópikus (a gonosz sithek uralmával zárul), ami azzal magyarázható, hogy az előzmény-trilógia annak a káosznak a kialakulását mutatja  be, amit az eredeti trilógiában happy endet jelentő rend követ. Ha belegondolunk, (talán Morus Tamás Utópiáját leszámítva) nincs is sci-fi, ami pozitív világképpel dolgozik (ami a katarziselmélettel magyarázható, bonyodalom nélkül nincs katarzis).

Baljós árnyak

A Baljós árnyakban színre lépő antagonista, Darth Maul minden korábbi karakternél (legyen az Vader vagy Luke) több nindzsa-attribútumot mutat. Talpig feketében operál, de nem páncélban, hanem könnyű nindzsa-ruházatban, kétágú kardja a nindzsák lándzsáinak utódja, ő ráadásul gerilla szerkezeteket is használ (felderítő robotokat), fejvadász, orgyilkos és testőr szerepeket tölt be. Bár Leia és Amidala hercegnők karaktereit egyaránt a Rejtett erőd maszkulin, harcias hősnője (és talán Egy csipetnyi zen) ihlette, női nindzsák is egyben (ilyet a Baglyok kastélyában láthatunk, nem beszélve egy rakás posztmodern nindzsafilmről). A Baljós árnyak végső csatájában gépek harcolnak egy ősi, organikus civilizációval, azaz a Kereskedelmi Szövetség droidhadserege a tetőtől talpig zöld, peremvidéki, demokratikus-szuverén-rebellis Naboo bolygó emberi és “gungan” őslakosaival. A Naboo nem csak az új Vietnam, de az új Iga és Kóga is. (Az eredeti trilógia idején a kritikusok Vietnamra való utalásokat véltek felfedezni a Star Wars-ban, ez volt Lucas - mozifenegyerekektől elvárt - Vietnam-filmje, az ő Apokalipszis mostja.)

Palpatine/Darth Sidious szerint a Szenátus “kapzsi, marakodó politikusok, bürokraták” birodalma lett, akik a Kereskedelmi Szövetségtől kapnak fizetést (azaz korruptak és kapitalisták is), ezért erős vezetőre van szükség egy bábkirály helyett (a szélsőjobb ilyesmit gondol a demokráciáról). A sithek mindkét trilógiában a demokráciát számolják fel (“tapsviharral hal meg a szabadság” - kommentálja keserűen Amidala A sithek bosszújában).“Erősebb a sötét oldal?” - kérdezte Luke. “Nem. Gyorsabb, könnyebb, csábítóbb” - hangzott Yoda válasza. Ilyesmi mondható el a diktatórikus és feudális rendszerekről is: rövid távon remekül működnek, de idővel biztosan felemésztik magukat. Az Orgyilkosok csapata zsarnok antagonistái váltották egymást: először a gonosz mentor, Sandayu halt meg, majd Nobunaga halála után Hideyoshi jött. A sithek is hamar rendezik soraikat, Sidious három tanítványt is elfogyaszt. Jodorowsky Metabárók kasztja című, szintén science fantasy - és nyílt Dűne-koppintás - képregénye jut eszembe, mely egy szuperhumán családfa történetét meséli el, ahol hagyomány, hogy a fiúk megölik az apjukat párviadalban, hasonló a sithek rendszere is (Darth Plagueist Darth Sidious ölte meg, őt Anakin/Vader, aki előtte korábbi mesterével, Kenobival is végzett, de skalpjai közt ott van Dooku gróf is). Szinte már köztudott: a sithek kvázi radikális jobboldaliak. “Ha nem vagy velem, az ellenségem vagy” - mondja Anakin/Vader az előzmény-trilógia zárásában, amire Kenobi válasza az, hogy “csak egy sith gondolkodik végletekben”. A demokrata Lucastól nem állnak távol az ilyen politikai utalások, a fenti dialóggal például Bush-t kritizálta, aki annak idején azt mondta, hogy “aki nincs velünk, az a terroristákkal van”.

A sithek mindig csak ketten vannak (elitizmus), szigorú, tekintélyre épülő mentor-tanítvány hierarchiában, míg a mindenkori Star Wars-hős csapata a világűr söpredéke: van köztük csempész (Solo), ügyetlen értelmiségi robot (3-CPO), további komikus karakterek, bohócok (R2D2, Jar-Jar), különféle szubhumán fajok (wookie, gungan, ewok, a jedi-tanács egyes tagjai), színesbőrűek (Lando, Windu), nők. A jedik és a sithek egyaránt felsőbbrendű, kipusztultnak hitt ősi kaszt (“Mind kihaltak a nindzsák?” - olvasható az Orgyilkosok csapata visszatér nyitányában), egyedül erkölcseikben, elveikben térnek el: ahogy Anakin mondja, a sith “a szenvedélyből nyer erőt, csak magára gondol”, a jedit pedig csak mások jóléte érdekli, a hatalmukat jóra használják. Palpatine/Sidious erre azt válaszolja, hogy szerinte a jedik is önzők: Nietzsche gondolkodott így, amikor a hatalom akarásáról írt. Fasiszta képiséget a Star Wars-filmekben máshol is látunk: említik Az akarat diadala hatását, Vader és Sidious Hitler-szerű diktátorok, a birodalmi légiós (stormtrooper) és Vader sisakjának fizimiskáját szintén náci esztétika ihlette (nem is beszélve az alájuk játszott zenei témákról), a jedik (A sithek bosszújában látható) üldözése pedig a holokauszt megfelelője (ami a legtöbb fantasyben, köztük a szuperhősfilmekben, a Dűnében és a Star Wars-ban lévő, pontosabban azok kiválasztott-tematikáját ihletett judeokeresztény messianizmussal is összhangban van). A sithekkel szemben a jedik (a nindzsák után szabadon) kvázi buddhisták (Luke: “Egy nagy harcost keresek”, Yoda: “Háború senkit nem tesz naggyá”), ennyiben a Star Wars klasszikus tanmese.

A klónok támadása

A klónok támadása Amidala hercegnő elleni bombamerénylettel kezdődik. Ez a nindzsák harcmodora (hasonló merénylet van az Orgyilkosok csapata első harmadában), a dublőr használata pedig a feudális Japánban volt szokás. Újabb merénylet-kísérlet történik, mely hasonlít az Orgyilkosok csapata híres mérgezésére, melyet a Csak kétszer élsz alkalmával is viszontláttunk (bár itt a Dűne az erősebb inspiráció, a gyilkos eszközt a “hunter seeker” ihlette.) Kenobi egy ízben alkarvédőből kilőtt mászókötelet használ - az ilyen eszközök feltalálásában és használatában a nindzsák jártak élen.

A felnőtt Anakin lázadozik Kenobi ellen, akár Luke Yodával, majd a Vader-Uralkodó párossal szemben, de ő önzőségből. Luke félbehagyta kiképzését A birodalom visszavágban, hogy megmentse barátait, ami pozitív tett, ám Anakin szerelmét akarja megmenteni a - szerinte előre látott, valójában önbeteljesítő jóslattá váló - haláltól, mert nem tud nélküle élni, nem tudja elengedni, így tér át a Sötét Oldalra. Yoda szerint “a veszteségtől való félelem út a Sötét Oldalra”, “a halál az élet természetes része”, “a ragaszkodás féltékenységhez vezet”, és persze “a félelemből düh lesz, abból gyűlölet, abból pedig szenvedés”. Anakin legvégül elveszíti szerelmét. Goemon két asszonyát is elveszítette, sőt Goemont és Anakint egyaránt szerelmükkel zsarolta, állította a Sötét Oldalra gonosz mentoruk.

Dooku gróf (vicces utalás Drakula grófra, hisz Christopher Lee játssza) sith-neve sokatmondó: Darth Tyranus. Dooku fő antagonistaként nem hal meg a film végén, csak a következő rész elején, azaz A klónok támadása vége nem happy end. Nobunaga is túlélte az első “filmjét”, csak az Orgyilkosok csapata visszatérben ölte meg Goemon, Hideyoshi pedig csak a harmadik rész végén szenvedett ki (az ő megfelelője Sidious/az Uralkodó, aki az eredeti trilógia végén hal meg). A nindzsa a kulturális evolúcióban amorális gerilla harcmodora miatt gyakran az antagonista-oldalra került, ennyiben a sithek közelebb állnak a nindzsához, mint a szamurájokhoz (akik fair play szabályokat betartva harcoltak, ahogy a jedik), azonban a sithek társadalmi státuszukban a szamurájokhoz hasonlítanak, a lázadó-gerilla harcmodorra rákényszerített jedik pedig a nindzsákhoz (és míg a sith immorális, a nindzsa legrosszabb esetben is csak amorális).

A sithek bosszúja

(Luke-hoz hasonlóan) Goemon lázadó volt a lázadók közt: összeszűrte a levet a - később gonosznak, árulónak bizonyuló - klánfőnök-mentor elhanyagolt feleségével (majdnem akkora tabusértés, mint Anakin és Amidala titkos házassága), bár ezt önzetlenül tette. A nindzsafilmekben - pl. Baglyok kastélya - gyakori a nindzsából lett szamuráj mint antagonista-karakter, aki feladja a nindzsa-lét örök névtelenségét (éjszakai, “bagoly” életét), hírnévért és nemesi címért cserébe egy nagyúr zsoldjába szegődik. Ezt teszi Anakin: “mindig tudtam, hogy hatalmasabb életre vágysz, mint amilyen egy egyszerű jedié” - mondja neki Palpatine/Sidious, azaz az Uralkodó. (Sőt, Hattori Hanzo is egy nindzsából lett szamuráj-vazallus.)

Az Orgyilkosok csapata erkölcsi jellemfejlődése a nindzsa-lét feladása, hétköznapi élet választása az übermensch-út helyett. Az eredeti trilógia alkalmával Lucas ezt azzal kerülte meg, hogy kettébontotta a Goemon-hőst: Luke az idealista, lovagias übermensch, Han Solo a realista hétköznapi ember, utcai vagány egyenesen az Amerikai graffitiből (ő kapja a szerelmi szálat is, míg Luke kvázi szerzetesi életet él, nem vesz asszonyt maga mellé, nem foglalkozik ilyen profán hívságokkal). Luke önzetlenségből adott fel az übermensch-létből: lemondott a hatalomról és a nemesi státuszról, amikor visszautasította az Uralkodó és Vader ajánlatát, hogy apja oldalán, örökségét, vérvonalát folytatva uralja a galaxist. Luke a jót látta az emberekben, végül folytatta az apja által megkezdett utat, de az eredetit: a jedi útját. Anakin viszont dölyfös és önző, feláldozza barátait, még nagyobb hatalomra tör, Istent játszva akarja megmenteni asszonyát a haláltól. Lucas moralitása így is szigorúbb egy fokkal, mint az Orgyilkosok csapatáé (nála a házasságkötés, gyerekvállalás, családalapítás - Anakin ezt teszi - jelentette triviális élet jellemromlás, míg ott jellemfejlődés), bár a hős übermensch voltát (és azt, hogy ezt nemes származásának, “midiklorián” vérének köszönheti) már a fantasy műfaj és - tágabban - a tömegfilm követelményei determinálták. Az előzmény-trilógia rendre unhappy enddel zárul, ez mondható el az első két Orgyilkosok csapata-filmről is, az elsőben a hős apja, mentora és asszonya halnak, Nobunaga viszont túlél, a második zárásában Goemon (látszólag), új asszonya és mentora is odavesznek, Hideyoshi pedig életben marad. (Totális katarzis csak a harmadik részben jön, a Star Wars esetében pedig A jedi visszatérben.)

Az Orgyilkosok csapata-filmek egyik gyakori attrakciója a végtag-csonkolásos gore - megszámolni is nehéz, hányat láthatunk ebből a Star Wars-filmekben. A Jiraiya lovag és az ős-nindzsafilm óriási békákat, sőt kaiju eiga óriásszörnyeket vonultatott fel, ilyen kreatúrák bőven vannak a Star Wars-filmekben is, elég Jabbára, a szörnyére, majd a Baljós árnyak tengeri monstrumaira (egyikük kifejezetten hasonlít Roland Emmerich Godzillájára), vagy akár Jar-Jar Binksre és béka-népére gondolni (ez japán sajátosság, elég a Dragon Ball félig állat, félig humanoid karaktereire utalni). Nem feltétlenül a jedi vagy a sith a leginkább nindzsa-szerű karaktertípus a Star Wars-sagában, látunk fejvadászokat is, amilyen Bobba Fett, vagy zsoldosokat, mint Solo vagy Lando Clarissian.

A Star Wars ugyanazt képviseli a nyugati tömegfilmben, mint a nindzsafilm a japán filmművészetben. A totális szórakoztatást, az infantilis, romantikus eszképizmust. A műfaj űropera (azaz két klasszikus zsáner merész posztmodern összeházasítása), a széria szándékosan gyermeteg és teátrális - Lucas még azt is megengedte Samuel L. Jacksonnek, hogy lila fénykardja legyen. Ha nindzsafilmben gondolkodunk, Lucas összeházasította a látványközpontú, anti-intellektuális ős(nindzsa)filmet (Jiraiya lovag) és a moralizáló klasszicista-modernista darabokat (Orgyilkosok csapata), ez pedig posztmodern gesztus, a posztmodern nindzsafilmre is ez jellemző. A tartalom klasszicista-modern, a látvány ősfilmes (ez elmondható Kurosawa munkáiról is). Mindez vet fel érdekes kérdéseket a Star Wars és Lucas filozófiájával és kulturális evolúciós szerepével kapcsolatban, de ennek már nincs sok köze a nindzsa- és a Lucas-filmek hasonlóságaihoz. Nem törekedtem teljességre, biztos vagyok benne, hogy több hasonlóság van a két filmciklus között a fent felsoroltaknál, az eredeti trilógiában is találtam néhányat, mióta jelen írás első része megjelent (példa a “mentorban való csalódás” fordulatára: amikor Luke megtudja, hogy Kenobi hazudott neki apjáról).

Láthatta-e Lucas az Orgyilkosok csapatát? Akkoriban több amerikai moziban vetítettek japán szamurájfilmeket (köztük a Rejtett erődöt), és az Orgyilkosok csapata is köztük lehetett, mint az első számú és legsikeresebb nindzsafilm (hogy szamurájok csak az antagonista-oldalon vannak benne, az ma is keveseket zavar).

Csiger Ádám