Filmvilág blog

Az ellentmondások emberei - The Master

A mozikban

2013. április 12. - Huber Zoltán

master.jpgAz ünnepelt és elismert midcult-szerzők közül jelenleg Paul Thomas Anderson az amerikai néplélek legkövetkezetesebb és legalaposabb kutatója. A Tarantino-modorban fogant bemutatkozást (Szerencse Zsoldosai), illetve egy ironikus dramedy-kitérőt (Kótyagos szerelem) leszámítva Anderson minden egyes műve az ország történelmének meghatározó, ám kevéssé feltárt szakaszait és kulcsfiguráit vizsgálja. Az író-rendező munkásságát végigkísérik a szimbolikus apa-fiú kapcsolatok, melyeken keresztül az adott mikroközösségek világába léphetünk, és így szép lassan az adott korszak rejtett összefüggései is kirajzolódnak előttünk. Anderson epikus tablói a kollektív amerikai tudatalatti eddig ismeretlen rétegeibe kalauzolják a nézőt, hozzásegítve minket a kortárs viszonyok átfogóbb megértéséhez. A The Master hasonló elvek mentén építkezik, a rendező a markáns mester-tanítvány viszony segítségével egy formálódó vallási szektát vázol fel, felvillantva a háttérben a világháború utáni Egyesült Államok útkeresését.

Az agresszív, alkoholista ex-katona (Joaquin Phoenix), illetve a növekvő létszámú “pszichológiai” csoport önjelölt vezére és tanítómestere (Philip Seymour Hoffman) ugyanannak az éremnek a két oldalát képviselik. A hasonló problémákkal küzdő, ám gyökeresen eltérő kiutakban gondolkodó két férfi bizarr barátságát végigkövető mű tulajdonképp egy rendhagyó kezelés történetét meséli el. Anderson az ő jellemükre, a köztük elhangzó dialógusokra helyezi a fő hangsúlyt, de közben megállás nélkül bombázza a nézőt a különböző filozófiai és pszichológiai bölcselkedésekkel, és válogatás nélkül szórja a nagyívű tanulságokat, a díszes szóvirágokat. A rendező kerüli a hagyományos elbeszélői struktúrákat, szándékosan összemossa a valóság és a képzelet határait, megtöri az ok-okozati láncolatokat, ráadásul az időbeliség szabályait sem követi. Mivel nem foglal állást az elhangzó tanácsokkal és kinyilatkoztatásokkal kapcsolatban, az összekuszált történetvezetéssel pedig teljesen elrejti a biztos kapaszkodókat, a néző észrevétlenül a csoport érintett tagjává válik, azaz mintegy belülről figyelheti a különböző folyamatokat.

master1.jpg
Az ismert pszichológiai módszereket mindenféle misztikummal, érzelmi befolyásolással és vitatható kísérleti praktikákkal kombináló szekta tagadhatatlanul a szcientológia egyházára hajaz. Anderson azonban rendkívül finoman fogalmaz, nem ítélkezik, és nem rajzolja el a feltörekvő csoportot, ezért a hihetően és logikusan ábrázolt mozgalom elsősorban önmagát leplezi le. A „gyógymódok” kiforratlansága, a tagok magánéleti titkait rögzítő kezelések legalább annyira borzongatóak, mint a racionális bizonyítékokat és alátámasztható tényeket követelő kétkedőkkel szembeni agresszív fellépés. Anderson felmutatja ugyan a csoportot feszítő ellentmondásokat, értelmezésében ezek a jelenségek csak árulkodó tünetei a mélyben lappangó, sokkal általánosabb problémáknak. A The Master ereje éppen abban rejlik, hogy a nyilvánvaló visszásságok ellenére azt is képes érzékeltetni, miért jelenthet menedéket egy ilyen közösség az eltévedt, elveszett emberek számára. A rendező egyszerre világít rá az alapvető társadalmi és ideológiai referenciapontok elvesztésének súlyos következményeire, az állandó alternatívákban gondolkodó posztmodern relativizmus lehetséges veszélyeire.

Az epikus lassúsággal, gyönyörű képekben elbeszélt mű vitathatalanul Anderson legnehezebben befogadható, ám legösszetettebb alkotása. A The Master számtalan réteget és gondolati síkot egyesít magában, ám azok felfedését és interpretációját nagyrészt a nézőre bízza. A rendező a rá jellemző lírai fogalmazásmódot pimasz módon az elképzelt szekta módszereivel ötvözi, így a nézőt ugyanabba a helyzetbe kényszeríti, mint a kezelések alanyait. Az ismétlések, a zavaros okfejtések hipnotikus figurákkal és csodálatos nagytotálokkal egészülnek ki, majd az így létrejövő végeredmény egyszerre taszítja és vonzza a figyelmünket. A The Master paradox trükkje, hogy csak úgy lehet hiteles és pontos, ha a vallási vezető technikájához hasonlóan önmaga is hazug és kusza. Ebben a kaotikus hipnózisban Anderson csak egyetlen visszatérő elemmel, a tenger kulcsmotívumával segíti a nézőt. Az ehhez csatolt erős szimbólumok (hajó, hullámok, tengerészek) foglalják finom egységbe a művet - ám a sodródásra, a nyugtalanságra rímelő motívumok egyúttal a bizonytalanság érzését is felidézhetik.

master2.jpg
A szektás nézőpontok, a nagy világégést követő, kortárs áthallásokkal is teletűzdelt nagy társadalmi identitásválság, a zavaros ezoterikus tanok kortárs népszerűségét firtató analízisek mellett a The Master a legerősebben két főszereplő aszimetrikus viszonyrendszerét ragadja meg, tovább tágítva a lehetséges értelmezési horizontokat. Anderson vibráló energiával érzékelteti a hősöket összefűző, bizarr érdekközösségeket, de a pszichés mozgatórugók sikeres feltárásában döntő szerepük van a csodálatos színészi alakításoknak is. Hoffman finom eszközökkel egyensúlyozik a magabiztos és tudatos manipulátor, illetve a dühét és ösztöneit elfojtó zsarnok között, míg Phoenix egész lényét áthatja a démoni őrület és a törékeny szeretetvágy kínzó ellentéte. A Tanító és a Csodáló, az Úr és a Szolga között ráadásul ott a nő is: Amy Adams hideg ártatlanásága mögött ijesztő eltökéltség lappang, még kiélezettebbé téve a felszíni idill és a rejtett indulatok feszültségét. A The Master bonyolult játékai, zavarbaejtő kettősségei borítékolhatóan megosztják majd a közönséget, ám akit magával ragad Anderson e nem éppen hétköznapi módszere, annak kétségtelenül egy igen különleges filmélményben lehet része.


Gelencsér Gábor kritikája a filmről az áprilisi Filmvilágban olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1005081317

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.12. 14:26:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borostaTM 2013.04.12. 14:34:35

tetszik ez a gondolat, hogy saját hazugsága leleplezésével marad meg a szekta "hitelessége".
érthető az, hogy nem akar állást foglalni. de emiatt nekem A vérző olaj szimpatikusabb volt ( borostaszerint.blog.hu/2013/04/04/kritiks_a_mester#more5194511 )
süti beállítások módosítása