I crudeli; The Hellbenders – olasz-spanyol, 1967. Rendezte: Sergio Corbucci. Írta: Albert Band, Virgil C. Gerlach és Ugo Liberatore története nyomán Ugo Liberatore, valamint Louis Garfinkle és José Gutiérrez Maesso. Producer: Albert Band. Operatőr: Enzo Barboni. Zene: Ennio Morricone. Szereplők: Joseph Cotten (Jonas ezredes), Norma Bengell (Claire), Julián Mateos (Ben), Al Mulock (A koldus), Aldo Sambrell (Pedro), Ángel Aranda (Nat), Gino Pernice (Jeff), María Martín (Kitty), Benito Stefanelli. 87 perc.
Utazók útra fel! – Mit kell tudni róla?
Corbucci koporsós westernje? A Django! Nem, pontosabban nem csak. A stílusos, de meglehetősen agresszív Franco Nero-klasszikus mellett létezik egy sok szempontból hasonló, ám még több szempontból eltérő Corbucci-opusz, amelynek cselekményében ugyancsak fontos szerepet kap egy koporsó, ráadásul ez a mozi is Quentin Tarantino egyik nagy kedvence.
Az itthon is forgalmazott A könyörtelenek olasz western létére félig-meddig amerikai produkció, így a választott műfaj, az angolos álnevek (Ennio Morricone = Leo Nichols!) és a főszerepet alakító színész állampolgársága mellett a története is kilép a tisztán európai társakra jellemző keretek közül. Az Albert Band producer (és saját bevallása szerint rendezőtárs) által jegyzett sztori tulajdonképpen saját 1965-ös filmjének, a The Tramplers-nek az alaphelyzetét hasznosította újra, ismét Joseph Cotten főszereplésével, ellentétben azonban a korábbi Band-produkciókkal (köztük a szintén Corbucci rendezte Grand Canyon Massacre-rel), ez a mozi nyomot hagyott a nézők és kritikusok emlékezetében – nem is véletlenül.
Egy táska rejtélyes fényei – Miről szól?
A polgárháború véget ért, de nem Jonas ezredes és fiai, az egykori „mocsári ördögök” (angolul jobban hangzik e szalamandra-faj neve: hellbender) számára. Miután lemészárolnak és kirabolnak egy nagy összegű készpénzt szállító katonacsapatot, körmönfont terv segítségével próbálnak visszatérni Délre, hogy a vagyont befektetve folytathassák a háborút: látszólag egy özvegyet kísérnek haza, aki otthoni földben kívánja örök nyugalomba helyezni elhunyt tiszt urát (a koporsó holttest helyett természetesen pénzt tartalmaz). Az egyszerű, de nagyszerű ötlet kivitelezését azonban sok minden nehezíti, túl az elszánt család sokszor felesleges kegyetlenkedésein és a közreműködők pénzéhségén: gyakori ellenőrzések, az első ál-özvegy iszákossága és korai halála, a második ál-özvegy ellenállása, az elhunyt közeli ismerőseinek felbukkanása, egy kétszínű koldus, mexikói banditák és csatabárdot kiásó indiánok…
Apró különbségek – Hol jön QT a képbe?
QT egyik kedvencéről van szó, amelyet már az első Quentin Tarantino Filmfesztiválon beválogatott a levetítendő filmek közé, 1996-ban. Ezen kívül szeretettel emlegeti egy Corbuccit fényező cikkében, és persze Morricone főtémáját is átvette a Django elszabadulba. Bár A könyörteleneknek több közvetlen köze nincs a rendezőhöz, azt azért érdemes megemlíteni, hogy az erőszak ábrázolása és a forgatókönyv csavarossága alapján könnyen eszünkbe juthatnak a Tarantino-életmű egyes darabjai.
Megmondom én nektek, miről szól a Like a Virgin! – Verdikt
Mint említettem volt, minden érdeme ellenére ez a film nem hamisítatlan Corbucci-western, amiben persze Albert Bandnek is benne lehet a keze, ám ez a tény két ok miatt mégsem jelent különösebb problémát: egyrészt mert a direktor közreműködése így is letagadhatatlan (pl. a kiváló operatőr és leendő rendező Enzo Barboni határozott zoomjai ismerősek lehetnek a Djangóból is); másrészt mert a „kötelező” panelek (bosszúvágy, valóságon túli tér, mitikus főszereplő, laza történetszövés stb.) elhagyása kifejezetten jól áll a mozinak.
A könyörtelenek ezen kívül nagyon érdekesen keveri a szajréfilm, szélhámosfilm, családi dráma motívumait a westernnel, beemelve a sztoriba az olasz alműfajban ritkán látott elemeket is (pl. indiánok, Észak-Dél konfliktus). Az átlagnál jóval rafináltabb és fordulatosabb, de még mindig elég erőszakos (nomen est omen…) A könyörtelenek nem hibátlan mozi – különösen a színészek erőtlenek, beleértve a többnyire megbízható Cottent is –, viszont tartalmazza a Corbuccitól elvárható remek akciójeleneteket, jó tempóban építkezik, és még azoknak is meglepetést okozhat, akik betéve ismerik a műfajt. Sergio Corbucci „másik” koporsós alkotásának a spagetti westernek között, ha nem is feltétlenül a dobogón, de mindenképpen a legjobbak között a helye.
A Bonnie-akták további részei: itt.
