Filmvilág blog

Premierek a héten

Rómában mint a Feláldozhatók

2012. augusztus 30. - filmvilág

THE EXPENDABLES – A FELÁLDOZHATÓK 2.Stallone nosztalgikus geronto-akciómozija folytatódik, a már az előző részben is szerepelt Jason Statham, Bruce Willis, Arnold Schwarzenegger, Jet Li és Dolph Lundgren mellé Jean-Claude Van Damme és Chuck Norris is csatlakozik. Stallone ezúttal csak a forgatókönyv megírását vállalta, a rendezői székben Simon West (Con Air – A fegyencjárat, Lara Croft: Tomb Raider) ült. A történet szerint a zsoldosbanda egyik tagját bevetés közben megölik, a „feláldozhatók pedig bosszút esküsznek.” [előzetes]

rómának szeretettel.jpg

RÓMÁNAK SZERETETTELLondon (Match Point, Füles, Kasszandra álma), Barcelona (Vicky Cristina Barcelona) és Párizs (Éjfélkor Párizsban) érintésével Woody Allen megérkezett Rómába. Új filmje szintén romantikus komédia, négy külön szálon futó történettel és olyan neves szereplőkkel, mint Alec Baldwin, Jesse Eisenberg, Ellen Page, Penelope Cruz vagy Roberto Benigni, de maga a rendező is feltűnik a filmben (a Füles óta először.) [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: Az eredmény talán csalódást jelent a Match Point rajongóinak, de azok számára, akik fénykorában is idegennek érezték Bergman és Antonioni komor jelmezét a Manhattan szerzőjén, most szívből örülhetnek a Kairó bíbor rózsája és a Broadway Danny Rose kissé megfáradt, kései utódjának. (Varró Attila kritikája a szeptemberi Filmvilágban olvasható.)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr934741439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása