Az elsőfilmes Michael R. Roskam végre hazánkban is látható alkotása sűrű hangulatú, szokatlan darab. A Bikanyak már önmagában azért is érdemes lehet a figyelmünkre, mert az ipari méretű marhatenyésztés és az illegális hormonkereskedelem motívumait sikerrel ötvözi a tesztoszteron-alapú, karaktervezérelt drámaisággal. A flamand és a vallon nyelvi határon játszódó, éjfekete thriller nemcsak a helyi húsmaffia (!) piszkos ügyeibe vezeti be a nézőt, de a címszereplő izomkolosszus vibráló ellentmondásoktól terhes jellemét is imponáló részletgazdagsággal árnyalja.
A véres eseményeket egy megfontolatlan rendőrgyilkosság indítja el, majd a megváltozó alvilági viszonyok miatt a főhős, a hatalmas termetű Jacky is kénytelen szembenézni az addig elfojtott gyermekkori traumáival. A belga direktor ügyesen szövögeti a fordulatos történet szálait, és a sötét krimit szinte észrevétlenül fordítja át torokszorító egyéni sorstragédiába. A bűntényekkel párhuzamosan egyre többet ismerünk meg a főhős terhelt múltjából is, ami nemcsak az addig történteket, de a szereplők jellemeit, az őket mozgató motivációkat is változó megvilágításokba helyezi.
Az elsőrangú színészi játéknak és az okos rendezésnek hála a film messze túlmutat a szövevényes bűntény szimpla ábrázolásánál. Matthias Schoenaerts magával ragadó alakítása, a múlt és a jelen ügyes egymásra játszása és az aprólékosan kidolgozott férfiasság-metafora a filmet a kínzó frusztrációk, az egészséges életet mételyező szörnyű titkok univerzális érvényű meséjévé változtatja. Akár csavaros bűnfilmként, akár a gyermeki ártatlanság költői siratójaként nézzük, a Bikanyak ízletes és masszív, akár egy jól átsütött, vastag marhaszelet.
