Charley Varrick – amerikai, 1973. Rendezte: Don Siegel. Producer: Don Siegel. Írta: John Reese regénye nyomán Howard Rodman és Dean Riesner. Szereplők: Walter Matthau (Charley Varrick), Joe Don Baker (Molly), Felicia Farr, Andrew Robinson, Sheree North, Norman Fell, Craig R. Baxley, Don Siegel, John Vernon. 111 perc.
Utazók útra fel! – Mit kell tudni róla?
Don Siegel, a rendező nem mindig dolgozott a tehetségéhez méltó feltételek mellett és a rá egyébként jellemző (magas) színvonalon, ám Don Siegel, a producer bizonyos nívónál nem adta alább. Siegel több tucat filmet dirigált, de mindössze 7 játékfilmért volt egyben anyagilag is felelős, ezek között pedig olyan mozikat találunk, mint A gyilkosok, a Szökevények nyomában (alias Coogan blöffje), A tizedes háreme, a Piszkos Harry, a Szökés Alcatrazból, és jelen írás tárgya, a briliáns Charley Varrick. A direktor célratörő és puritán stílusa mellett elsősorban Walter Matthau egyik legjobb, BAFTÁval is elismert "komoly" alakítása miatt ismert és kedvelt ez a heistbe oltott, ironikus bosszúfilm, amelynek hangvételét és alaphelyzetet jól összefoglalja az eredeti címe: Az utolsó függetlenek egyike. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Charley Varrick az egész életében stúdiók alkalmazottjaként dolgozó, ám rendre önálló, korlátokat nem tűrő személyiségekről forgató Siegel önképéről, vágyairól is sokat elárul: nem véletlenül tűnik fel a filmben színészként is (ez egyébként nem volt szokása), és nem véletlenül lett a róla szóló 1980-as dokumentumfilm címe Don Siegel: Last of the Independents.
Egy táska rejtélyes fényei – Miről szól?
Charley Varrick, az idősödő mezőgazdasági pilóta vállalkozása döglődik, ezért elhatározza, hogy néhány társával együtt kirabol egy kisebb bankot. Az akció áldozatokat követel a rablók és a rendőrök oldaláról egyaránt, ráadásul Varrick bandája kifejezetten nagy összegre tesz szert, ami egyértelműen a maffia jelenlétére utal - márpedig azt már A társaságból is tudjuk, hogy olyan bankot kirabolni, ahol szervezett bűnözők mossák tisztára a pénzüket, minden, csak nem életbiztosítás. Boyle algóré és Molly, a neve ellenére cseppet sem nőies bérgyilkos hamarosan útnak is indul, hogy visszaszerezze a zsákmányt, de Varricknek nem csak velük, hanem a saját bandája egyik tagjával is vigyáznia kell. Az utolsó függetlenek egyikéknek minden tudására szüksége van, ha meg akarja őrizni az önállóságát és az életét.
Apró különbségek – Hol jön QT a képbe?
Don Siegel neve nem kerül elő túl gyakran Tarantinóval összefüggésben, pedig a Piszkos Harry rendezőjének életműve (különösen A gyilkosok, amely QT szerint a "legkúlabb" filmek egyike) és konkrétan a Charley Varrick biztosan hatással volt a kemény bűnfilmekért élő-haló kultdirektorra. Hogy is mondja Marsellus Wallace a Ponyvaregényben? "Idehívok egy pár keményen bepipázott niggert, hogy dolgozzák meg itt ezt a hédert! Feszítővassal, hegesztőpisztollyal!" És kinek is mondja? Zednek, aki bizonyos Maynard barátja. Ezek a kínzószerszámok azonban már a hetvenes években is népszerűek voltak. Hogy is mondják a Charley Varrickben a bank igazgatójának? "Levetkőztetnek meztelenre, aztán feszítővassal és hegesztőpisztollyal dolgoznak meg." És ki is mondja ezt? Bizonyos Maynard Boyle. A vád visszavonul. Illetve előtte még megemlít pár dolgot.
1) A Charley Varrick egy különösen erős jelenetében Joe Don Baker csúnyán elbánik Andy Robinsonnal. A Tarantino életművét jól ismerőknek bizonyosan ismerős a helyszín: egy lakókocsi. Hasonló lakókocsis leszámolásokat láthatunk a Tiszta románcban és a Kill Bill 2. részében.
2) Az ugyanabban az évben bemutatott, hasonló stílusú és történetű A társaság egyik főszereplője ugyanaz a Joe Don Baker, aki itt Molly szerepében Charley Varricket üldözi, és aki a Phil Karlsonnal (Egymillió dolláros zsákmány) közösen forgatott B-kategóriás akciófilmjei (a Quentin Tarantino filmfesztiválokon is bemutatott Walking Tall és a Framed) révén egyébként is közel áll Quentin szívéhez. (Konkrétan a Walking Tall baseballütős* jelenete szerepel másodikként a rendező "Killer Movie Moments"-listáján, amihez már csak annyit fűznék hozzá, hogy innen származik az a baseballütő, ami helyett a Ponyvaregényben Butch végül a szamurájkardot választja, hogy legyakja... Kit is? Azt a bizonyos Maynardot! És ezzel a mémkígyó enfarkába harap.)
3) Tanulságos lehet még egy apróság a Charley Varrick kapcsán, amely arra is rávilágít, hogyan működik Tarantino Joe Don Baker-filmektől és flegma beszólásoktól gőzös agya, miközben ír. Az Alkonyattól pirkadatig forgatókönyvében szerepel egy megjegyzés, amelynek a jelentősége ugyan minimális, a szerző mégis fontosnak érezte, hogy beszúrja. Arról a részről van szó, amikor a Gecko-fivérek megérkeznek a motelbe, ahol később foglyul ejtik a Harvey Keitel alakította papot. A leírás szerint "Egyetlen kocsi van a parkolóban az övéken kívül, egy 1975-ös Plymouth (Charley Varrick kocsija)." Hát ilyen az, amikor valaki már egy járművet is csak a filmélményei alapján képes meghatározni.
*Tulajdonképpen nem baseballütővel, hanem egy arra hasonlító fadarabbal tesz rendet a főszereplő, de a lényeg ugyanaz.
Csak ugatsz egész nap kicsi kutya…? – Hommage, lopás vagy valami más?
Idézet, pontosabban parafrázis. QT biccentett egyet a nagy előd felé, és kivételesen még a szövegösszefüggést se változtatta meg jelentősen az eltérő hatás kedvéért.
Megmondom én nektek, miről szól a Like a Virgin! – Verdikt
Az elsősorban komikusként ismert, de e skatulya ellen mindig (és jogosan) tiltakozó Matthau alakítása már önmagában értékessé tenné a filmet, ám az érdemei nem állnak meg ennél. Figyelemreméltó teljesítményt nyújt a többi színész is (különösen Baker és Andy Robinson, aki a Piszkos Harryben Skorpiót játszotta), Siegel értő rendezése pedig a maximumot hozza ki az egyébként nem különösebben eredeti anyagból. A Charley Varrick nem tartozik a jelentős filmek közé, de az évek során kultikus státuszt szerzett, többek között az angol rockzenészek köreiben is komoly tiszteletnek örvend (Rory Gallagher számot írt az ihletésére, a Kinks-es Ray Davies az önéletrajzában többször a kedvenc filmjeként hivatkozik rá). Siegel kis remeke a szakmát se hagyta hidegen. A brit Akadémia Matthau mellett a vágást is kiemelkedőnek tartotta (Frank Morriss sajnos csak jelölésig jutott), Tarantino többszöri főhajtása pedig arra bizonyíték, hogy a fiatalabb (más értelemben függetlennek becézett) filmes generáció is értékeli, ha a stúdiók gátlástalan befolyásától szenvedő idősek szikár bűnfilmekben tesznek hitet az öntörvényű machismo mellett. Az ötvenes éveiben járó Charley Varrick mellett az akkor 61 éves Don Siegel tudta a legjobban: az nevet, aki utoljára nevet.