MAGYAR MŰHELY
Az önmagát folyamatosan reformáló önigazgató rendszer, mely 2004-ben kiküzdötte és – többpárti egyetértéssel! – elfogadtatta a térség egyik legliberálisabb filmtörvényét, nem volt alárendelve sem a piacnak, sem a politikának, de a „közízlésnek”, vagy az állami adminisztráció ízlésének sem. A rendszer nem volt tökéletes. Például a gyenge teljesítménynek egy-egy produkcióra nézve nem igazán voltak következményei. És mégis, csuda dolgok születtek ebből a páratlan szabadságból.
Muhi Klára: Filmrendszerváltás (Filmesek az új filmgyártási struktúráról)
Pápai Zsolt: Fűzfapoéták és háztáji zombik (Kísérleti és kisjátékfilmek)
Gorácz Anikó: Rabszolgasors (Till Attila: Csicska)
SIDNEY LUMET
A megkerülhetetlen 12 dühös ember, Hosszú út az éjszakába, A zálogos, Serpico, Kánikulai délután, Hálózat és Az ítélet mellett Lumet alkotója volt legalább ugyanennyi alig ismert gyöngyszemnek és majdnem-remekműnek. Míg ifjabb kollégái jórésze (csak hogy a legnagyobbakat említsük, például Scorsese és De Palma) megkötötte a maga kompromisszumát az álomgyárral, addig Lumet a folyamatos munka mellett tette le a voksát, de anélkül, hogy elveiből engedett volna.
Takács Ferenc: A rutin varázslója (Sidney Lumet)
Orosdy Dániel: Árnyékvonal (Gyöngyszemek a Lumet-életműben)
Pápai Zsolt: Sötétség és köd Harlemben (Sidney Lumet: A zálogos)
CIRKUSZFILMEK
Szabó Noémi: Sátor-ponyva (Cirkuszfilmek)
Sepsi László: Teleapokrif (Daniel Knauf: Carnivale – A vándorcirkusz)
LATIN-MOZI: MEXIKÓI ZSÁNEREK
Robert Rodriguez leporolta és hallatlanul népszerűvé tette a mexikói westernt. A zenész-trilógia (A zenész, 1992, Desperado, 1995, Volt egyszer egy Mexikó, 2003) nyitányát mindössze 7000 UsD ráfordításával készítette el, nyers, temperamentumos és vakmerő filmjével belépőt váltva Hollywoodba. Visszahozta a klasszikus korszak domináns motívumait: hőse, a névtelen zenész a nép egyszerű fia, aki a közösséget sanyargató zsarnokok ellen tör, legyenek azok aljas drogbárók vagy korrupt politikusok; leporolta a vonakodó, ám végső soron az ügy mellé álló gringó figuráját.
Géczi Zoltán: Két golyó a tábornok úrnak! (Mexikói vadnyugat)
Varró Attila: Homo Luchador (Mexikói szuperhősök)
Nevelős Zoltán: Embervadászat (Jorge Michel Grau: Vagyunk, akik vagyunk)
DIGITÁLIA
Szabó Z. Pál: A filmidő (A 3D-mozi és a negyedik dimenzió keresése)
Baski Sándor: Magánmozi (A filmfogyasztás evolúciója)
ŐSESZTÉTIKA
Bárdos Judit: A filmszem többet lát (A korai filmelméletek)
Szíjártó Imre: A tizedik múzsa születése (Karol Irzykowski)
Margitházi Beja: Ismeretlen ismerős (Karol Irzykowski: A tizedik múzsa)
TELEVÍZIÓ
Szabó Dénes: Gaga Horror Picture show (Sztár-imázs)
FESZTIVÁL
Baski Sándor: Árral szemben (Udine)
Varga Balázs: Társadalmi térben (Wiesbaden – goEast)
KRITIKA
Horváth Eszter: A lélek antropológiája (Athina Rachel Tsangari: Attenberg)
Varró Attila: A lélek antropológiája (Paolo Giordano: A prímszámok magánya)
Vajda Judit: Magányos és gyanakvó (Saverio Costanzo: A prímszámok magánya)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr953032348
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
scorsesefan 2011.07.02. 17:06:43
Jól néz ki. Cannesról valami lesz majd?
Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2011.07.14. 08:39:37
DOHOGÁSOK #1, avagy "nem mondhatom el senkinek..."
Kérdések, megjegyzések a Sidney Lumet-portréhoz:
1. "Hogy (...) miért tapadt meg élethossziglan a [magyar] nézők emlékezetében [a Tizenkét dühös ember], erre ötven év távolságából persze bajos lenne megbízható választ adni." - Szerintem ugyanazért, amiért szinte minden más országban is megtapadt a nézők emlékezetében: mert ez a valaha készült legemlékezetesebb filmek egyike, amit a 'plebsz' (imdb.com) a mai nap éppen minden idők 6. legjobbjának értékel.
2. Magam sem vagyok nagy rajongója a romantikus vígjáték műfajának, de a Római vakáció "tucat-limonádéként" való értékelése kicsit erősnek tűnik. Ez ellen pl. Bohumil Hrabal és Jiri Menzel is hevesen tiltakozna.
3. "Akad köztük (...) western, (...) science-fiction, (...) (mindegyikből jó néhány példány)" - Szívesen néznék pár Lumet-westernt és -sci-fit. Melyek azok?
4. "a New York-trilógiaként emlegetett Serpico, Kánikulai délután és A város hercege" - Bevallom, soha nem hallottam még erről a New York-trilógiáról, pedig nem ma kezdtem el Lumettel foglalkozni. A könyvében nem tesz róla említést, abban szinte biztos vagyok. Ki találta ki ezt a felosztást, mikor és miért? Miért pont ezek a filmek tartoznak bele a rendező 23 (!), részben vagy egészben New Yorkban játszódó filmje közül? Mi kapcsolja szorosabban össze a Serpicót a Kánikulai délutánnal Pacino személyén kívül? Miért nem a Serpico, A város hercege, a Hol az igazság és a Manhattanra leszáll az éj alkot egy (a New York-i helyszínen TÚL is minden szempontból jóval logikusabban kapcsolódó) tetralógiát? Mi értelme New York-trilógiát találni egy olyan rendező életművében, akinek minden második filmje New Yorkban játszódik?
5. "ha másban talán nem is, [a kiemelkedő színészi teljesítmény előcsalásában] Lumet zseniális volt" - Tagadhatatlan, mindössze az a kérdés, valóban csak erre korlátozódtak-e a "zseni-gyanús" rendező érdemei. Az operatőrökből, zeneszerzőkből, írókból, vágókból etc. előcsalt plusz nem számít? Vagy a témaválasztás merészsége és az ábrázolás már-már botrányos nyíltsága pl. A zálogos esetén? Ha Kubrickot nem "kézművesnek", hanem zseninek tartjuk egy maroknyi remekmű alapján, miért nem tartjuk zseninek azt a személyt, aki hasonló hatásfokkal dolgozott (ha százalékos arányt nézünk), de szám szerint sokkal több remekművet alkotott (több klasszikust, mint ahány filmje Kubricknak egész életében volt)? Nem fals ez a megközelítés? Nincs itt valahol egy fura kettős mérce? Nem elegendő a zseni kategóriába soroláshoz az, ha valaki következetesen zseniális filmeket alkot egy életen át? Nem aggatjuk túl könnyen (pl. külsőségek és pillanatnyi sikerek alapján) ezt az elitista "zseni" címkét a filmesek egy részére?
6. És ha már kettős mérce: "Bár a ritka levegőjű auteur-i magasságokig, az általa csodált Fellini, Bergman és Kuroszava mellé nem tudott, s talán nem is akart felszárnyalni..." - Ha Lumet egyben írója is lett volna a filmjeinek, vajon nem sorolnánk az említettek közé? Miközben tudva tudjuk, hogy az auteur nem a forgatókönyvet is író rendezőt jelenti, hanem azt a rendezőt (sőt: filmest), akinek "ha elég sok [filmjét] megnézzük, egy idő után (...) észrevehetővé válnak bizonyos jegyek és jellegzetességek, amelyek közösek filmjeiben, illetve összekapcsolják őket". Az "észrevehetetlen, csupán érzékelhető" stílus miért elegendő ahhoz, hogy Howard Hawks-t vagy John Carpentert vérbeli szerzőnek tekintsük, és miért nem elegendő Sidney Lumet hasonlóképpen való elismeréséhez? Miért pont Bergmannal vetjük össze, ha pl. Orson Wellest is tisztelte? Mióta azonos a kánonbeli elismertség a "ritka levegőjű auteur-i magasságokkal"? Nem szorulna lassan egy alapos revízióra az egyébként jó és hasznos szerzői elmélet, a "szerzői rendező" magasztalása? (Utóbbi fogalom ma már furcsamód inkább a pejoratív hangzású "művészfilmes" elfogadottabb szinonimája lett, miközben az elsőként auteur-nek kikáltott rendezők jelentős része mindennek tartotta magát, csak művésznek nem, ld. Ford, Hitchcock, Hawks példáját, akik mellesleg filmjeik alapján nem is rokoníthatóak azzal a művész-képpel, amely a hatvanas évek óta szinte kötelező érvényű, és a szórakoztatásra-sikerre fittyet hányó, öntörvényű, lila félőrült testesíti meg a legjobban.)
7.a. "Sidney Lumet[nek] (...) tulajdonképpen mindegy volt, hogy miből csinál filmet, mint ahogy az is, hogy milyen filmet csinál a választott anyagból", és "tényleg szinte mindegy volt neki, miből csinál filmet és milyen filmet csinál" VERSUS "sohasem süllyedt le a lélektelen bárgyúságokat futószalagon gyártó iparosok közé", illetve "csakis olyan filmet csinált, amely szórakoztat, de szól is valamiről, érdekes története van, de valamely fontos erkölcsi-társadalmi kérdésben a nézőt lelkiismeretvizsgálatra is készteti" és "őrizte azt az egyre szűkölő sávot, ahol még teret kaphat a független, komoly szándékú, a néző eszére, szívére és szociális lelkiismeretére apelláló film" - Tehát, ha jól értem, Lumet egy alapvetően igénytelen figura volt, aki bármit elvállalt és a milyenségre/minőségre oda se bagózva dolgozott, miközben sosem lett belőle lélektelen iparos, kizárólag szórakoztató, mondanivalóval és érdekes történettel rendelkező, a nézőt erkölcsi-társadalmi kérdésekkel szembesítő, független, komoly szándékú, észre-szívre is hatni akaró filmeket készített. Világos.
Talán az volt a hiba, hogy Lumet nem ragadt le egyetlen (al)műfajnál/filmtípusnál, ahogy az egy igazi művésznek kötelező. Pedig elkészíthette volna a saját "És a hajó megy"-ét "24 dühös Serpico" címen, négy és fél órában.
7.b. Lumet saját bevallása szerint (ld. Making Movies) folyamatosan dolgozni akart, de alaposan megválogatta, miből forgat filmet, és egyáltalán nem volt mindegy neki, hogy mit hoz össze belőle. Persze nem kizárt, hogy hazudott.
8. "A RUTIN varázslója"; "Sidney Lumet voltaképpen a szó legjobb értelmében veendő RUTIN rendezője volt, a pontos kivitelezés mestere, az adott munka elvégzéséhez társuló módszerek ismerője és a szükséges műveletek biztos kezű végrehajtója" - Abban nincs vita, hogy Lumet rutinos volt (mint minden tapasztalt, termékeny rendező), de hogy a rutin lenne a legjobb szó az életműve és érdemei leírására, erősen vitatható. Aki "rutinos végrehajtó", annak nincs saját víziója, márpedig Lumetnek volt. Ő ugyanis - minden ellenkező híresztelés dacára - művész volt. Nem kisebb pl. Bergmannál vagy Fellininél, csak más. Persze ha a "közérthető" és "szórakoztató" jelzőket sértésnek tekintjük, akkor valóban volt mit bepótolnia egyes "nagyokkal" szemben. Talán ez volt szegény Sidney legnagyobb hibája. Egyszerre érthető ÉS értékes műveket alkotott. Pedig talán az is elég lett volna, hogy 4 barátja előtt beleszarik egy zongorába.
Kérdések, megjegyzések a Sidney Lumet-portréhoz:
1. "Hogy (...) miért tapadt meg élethossziglan a [magyar] nézők emlékezetében [a Tizenkét dühös ember], erre ötven év távolságából persze bajos lenne megbízható választ adni." - Szerintem ugyanazért, amiért szinte minden más országban is megtapadt a nézők emlékezetében: mert ez a valaha készült legemlékezetesebb filmek egyike, amit a 'plebsz' (imdb.com) a mai nap éppen minden idők 6. legjobbjának értékel.
2. Magam sem vagyok nagy rajongója a romantikus vígjáték műfajának, de a Római vakáció "tucat-limonádéként" való értékelése kicsit erősnek tűnik. Ez ellen pl. Bohumil Hrabal és Jiri Menzel is hevesen tiltakozna.
3. "Akad köztük (...) western, (...) science-fiction, (...) (mindegyikből jó néhány példány)" - Szívesen néznék pár Lumet-westernt és -sci-fit. Melyek azok?
4. "a New York-trilógiaként emlegetett Serpico, Kánikulai délután és A város hercege" - Bevallom, soha nem hallottam még erről a New York-trilógiáról, pedig nem ma kezdtem el Lumettel foglalkozni. A könyvében nem tesz róla említést, abban szinte biztos vagyok. Ki találta ki ezt a felosztást, mikor és miért? Miért pont ezek a filmek tartoznak bele a rendező 23 (!), részben vagy egészben New Yorkban játszódó filmje közül? Mi kapcsolja szorosabban össze a Serpicót a Kánikulai délutánnal Pacino személyén kívül? Miért nem a Serpico, A város hercege, a Hol az igazság és a Manhattanra leszáll az éj alkot egy (a New York-i helyszínen TÚL is minden szempontból jóval logikusabban kapcsolódó) tetralógiát? Mi értelme New York-trilógiát találni egy olyan rendező életművében, akinek minden második filmje New Yorkban játszódik?
5. "ha másban talán nem is, [a kiemelkedő színészi teljesítmény előcsalásában] Lumet zseniális volt" - Tagadhatatlan, mindössze az a kérdés, valóban csak erre korlátozódtak-e a "zseni-gyanús" rendező érdemei. Az operatőrökből, zeneszerzőkből, írókból, vágókból etc. előcsalt plusz nem számít? Vagy a témaválasztás merészsége és az ábrázolás már-már botrányos nyíltsága pl. A zálogos esetén? Ha Kubrickot nem "kézművesnek", hanem zseninek tartjuk egy maroknyi remekmű alapján, miért nem tartjuk zseninek azt a személyt, aki hasonló hatásfokkal dolgozott (ha százalékos arányt nézünk), de szám szerint sokkal több remekművet alkotott (több klasszikust, mint ahány filmje Kubricknak egész életében volt)? Nem fals ez a megközelítés? Nincs itt valahol egy fura kettős mérce? Nem elegendő a zseni kategóriába soroláshoz az, ha valaki következetesen zseniális filmeket alkot egy életen át? Nem aggatjuk túl könnyen (pl. külsőségek és pillanatnyi sikerek alapján) ezt az elitista "zseni" címkét a filmesek egy részére?
6. És ha már kettős mérce: "Bár a ritka levegőjű auteur-i magasságokig, az általa csodált Fellini, Bergman és Kuroszava mellé nem tudott, s talán nem is akart felszárnyalni..." - Ha Lumet egyben írója is lett volna a filmjeinek, vajon nem sorolnánk az említettek közé? Miközben tudva tudjuk, hogy az auteur nem a forgatókönyvet is író rendezőt jelenti, hanem azt a rendezőt (sőt: filmest), akinek "ha elég sok [filmjét] megnézzük, egy idő után (...) észrevehetővé válnak bizonyos jegyek és jellegzetességek, amelyek közösek filmjeiben, illetve összekapcsolják őket". Az "észrevehetetlen, csupán érzékelhető" stílus miért elegendő ahhoz, hogy Howard Hawks-t vagy John Carpentert vérbeli szerzőnek tekintsük, és miért nem elegendő Sidney Lumet hasonlóképpen való elismeréséhez? Miért pont Bergmannal vetjük össze, ha pl. Orson Wellest is tisztelte? Mióta azonos a kánonbeli elismertség a "ritka levegőjű auteur-i magasságokkal"? Nem szorulna lassan egy alapos revízióra az egyébként jó és hasznos szerzői elmélet, a "szerzői rendező" magasztalása? (Utóbbi fogalom ma már furcsamód inkább a pejoratív hangzású "művészfilmes" elfogadottabb szinonimája lett, miközben az elsőként auteur-nek kikáltott rendezők jelentős része mindennek tartotta magát, csak művésznek nem, ld. Ford, Hitchcock, Hawks példáját, akik mellesleg filmjeik alapján nem is rokoníthatóak azzal a művész-képpel, amely a hatvanas évek óta szinte kötelező érvényű, és a szórakoztatásra-sikerre fittyet hányó, öntörvényű, lila félőrült testesíti meg a legjobban.)
7.a. "Sidney Lumet[nek] (...) tulajdonképpen mindegy volt, hogy miből csinál filmet, mint ahogy az is, hogy milyen filmet csinál a választott anyagból", és "tényleg szinte mindegy volt neki, miből csinál filmet és milyen filmet csinál" VERSUS "sohasem süllyedt le a lélektelen bárgyúságokat futószalagon gyártó iparosok közé", illetve "csakis olyan filmet csinált, amely szórakoztat, de szól is valamiről, érdekes története van, de valamely fontos erkölcsi-társadalmi kérdésben a nézőt lelkiismeretvizsgálatra is készteti" és "őrizte azt az egyre szűkölő sávot, ahol még teret kaphat a független, komoly szándékú, a néző eszére, szívére és szociális lelkiismeretére apelláló film" - Tehát, ha jól értem, Lumet egy alapvetően igénytelen figura volt, aki bármit elvállalt és a milyenségre/minőségre oda se bagózva dolgozott, miközben sosem lett belőle lélektelen iparos, kizárólag szórakoztató, mondanivalóval és érdekes történettel rendelkező, a nézőt erkölcsi-társadalmi kérdésekkel szembesítő, független, komoly szándékú, észre-szívre is hatni akaró filmeket készített. Világos.
Talán az volt a hiba, hogy Lumet nem ragadt le egyetlen (al)műfajnál/filmtípusnál, ahogy az egy igazi művésznek kötelező. Pedig elkészíthette volna a saját "És a hajó megy"-ét "24 dühös Serpico" címen, négy és fél órában.
7.b. Lumet saját bevallása szerint (ld. Making Movies) folyamatosan dolgozni akart, de alaposan megválogatta, miből forgat filmet, és egyáltalán nem volt mindegy neki, hogy mit hoz össze belőle. Persze nem kizárt, hogy hazudott.
8. "A RUTIN varázslója"; "Sidney Lumet voltaképpen a szó legjobb értelmében veendő RUTIN rendezője volt, a pontos kivitelezés mestere, az adott munka elvégzéséhez társuló módszerek ismerője és a szükséges műveletek biztos kezű végrehajtója" - Abban nincs vita, hogy Lumet rutinos volt (mint minden tapasztalt, termékeny rendező), de hogy a rutin lenne a legjobb szó az életműve és érdemei leírására, erősen vitatható. Aki "rutinos végrehajtó", annak nincs saját víziója, márpedig Lumetnek volt. Ő ugyanis - minden ellenkező híresztelés dacára - művész volt. Nem kisebb pl. Bergmannál vagy Fellininél, csak más. Persze ha a "közérthető" és "szórakoztató" jelzőket sértésnek tekintjük, akkor valóban volt mit bepótolnia egyes "nagyokkal" szemben. Talán ez volt szegény Sidney legnagyobb hibája. Egyszerre érthető ÉS értékes műveket alkotott. Pedig talán az is elég lett volna, hogy 4 barátja előtt beleszarik egy zongorába.
Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2011.07.25. 10:51:24
DOHOGÁSOK #2, de ez már tényleg szigorúan magánjellegű az "érted haragszom, nem ellened" jegyében, emlékezetből.
1. Én nem minősíteném Louis Malle-t és Robert Aldrich-ot Elia Kazannál gyengébb kvalitású rendezőnek, és szerintem ezzel sokan mások is így vannak. (Riszpekt az Oscarnak, a nagyívű drámáknak és a filmtörténeti jelentőségnek, de ezek ebben az összefüggésben nem sokat jelentenek.)
2. A Bring Me the Head of Alfredo Garcia bizony szerethető film. Talán csak azért, mert mink is déliek vagyunk meg periférikusak, mint a mehikóiaik, de szeressük, érzelmilleg.
1. Én nem minősíteném Louis Malle-t és Robert Aldrich-ot Elia Kazannál gyengébb kvalitású rendezőnek, és szerintem ezzel sokan mások is így vannak. (Riszpekt az Oscarnak, a nagyívű drámáknak és a filmtörténeti jelentőségnek, de ezek ebben az összefüggésben nem sokat jelentenek.)
2. A Bring Me the Head of Alfredo Garcia bizony szerethető film. Talán csak azért, mert mink is déliek vagyunk meg periférikusak, mint a mehikóiaik, de szeressük, érzelmilleg.