Across 110th Street, amerikai, 1972. Rendezte: Barry Shear. Írta: Wally Ferris regényéből Luther Davis. Kép: Jack Priestley. Zene: Bobby Womack, J. J. Johnson. Szereplők: Anthony Quinn, Yaphet Kotto, Anthony Franciosa, Paul Benjamin. 102 perc.
Utazók, útra fel! – Mit kell tudni róla?
Az Across 110th Street a hetvenes évek elején készült, cselekménye Harlemben játszódik, főszereplői többnyire afroamerikaiak, zenéje funky és soul alapokra épül – ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy Barry Shear filmjét a blaxploitation irányzat egyik jeles darabjaként könyveljék el, és máig ebbe a kategóriába sorolják a különféle toplistákon. Ha a blaxploitation „műfajt” tágan értelmezzük, és minden olyan alkotást ide sorolunk, amely „fekete témákat” dolgoz fel fekete színészekkel, akkor jogos a címke, máskülönben erősen atipikus filmről van szó. Míg a Shafthez vagy a Foxy Brownhoz hasonló opuszok stílszerűen fekete-fehér világképet közvetítenek, ahol az elnyomott feketék vagány hőse rendet vág az elnyomó fehérek között, miközben minden pórusából árad a menőség, addig az Across 110th Streetben nincsenek hősök, csak deprimált szerencsétlenek és a romantika nélküli alvilág. A korabeli közönség meglepő módon mégis vevő volt erre a kíméletlen, feloldozást nem kínáló krimi thrillerre; 1973-ban a bevételi toplista 40. helyén végzett a produkció.
Egy táska rejtélyes fényei – Miről szól?
Három kisstílű bűnöző zsarunak öltözve rajtaüt az olasz maffia harlemi házibankján, 300 ezer dollárt zsákmányolva, és hét hullát hagyva hátra – a veszteséglistán három fekete és két olasz gengszter található, illetve két rendőrjárőr. A maffia emberei természetesen semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy megtalálják és kivégezzék a rablókat, miközben a rendőrség is elindul a forró nyomon. Az ügyre a nyugdíjazás előtt álló, korrupt és enyhén rasszista, de kőkemény Frank Mattelli-t állítják rá, aki nehezen tudja elfogadni, hogy egy szabálykövető, fiatal fekete hadnagynak kell jelentenie. A három rabló körül közben szorul a hurok, amíg ugyanis a két idősebb igyekszik meghúzni magát, a harmadik látványos költekezésbe kezd.
Apró különbségek – Hol jön QT a képbe?
Tarantino a film Bobby Womack által jegyzett főcímét vette kölcsön a Jackie Brown nyitányához, de nem ugyanazt a verziót. Az eredeti jóval funkysabb, lüktetőbb, nyersebb, köszönhetően többek közt a kongadobok használatának.
Csak ugatsz egész nap kicsi kutya…? – Hommage, „lopás”, vagy valami más?
Egyfelől nyilván főhajtásról van szó egy kiváló alkotás és egy izgalmas filmes korszak előtt, másfelől Bobby Womack zenéje már a film első másodperceiben megteremti a Jackie Brown hangulatát és alapritmusát. Ekkor még nem tudni, hogy a zene szövegének („I was the third brother of five, Doing whatever I had to do to survive. I'm not saying what I did was alright, Trying to break out of the ghetto was a day to day fight.”) van-e köze a cselekményhez, vagy a szereplő motivációjához, de a film végén, a történetet keretbe zárva, újra ez a dal hangzik fel, így a néző átgondolhatja, hogy módosult-e közben a jelentése. (Igen.)
Megmondom én nektek, miről szól a Like a Virgin! – Verdikt
A film címe arra utal, hogy a 110. utcán (és a Central Parkon) túl egy másik világ található, ahol kíméletlen farkastörvények uralkodnak. Míg a „hagyományos” blaxploitation filmek ezt a környezetet erősen karikírozva mutatják be, addig az Across 110th Street annyira realista, amennyire az egy kompromisszumoktól mentes, hetvenes évekbeli gettó krimiben lehetséges. Ugyanolyan erőszakos, mint a blaxploitation klasszikusok, de ez az erőszak egy pillanatig sem szórakoztató. Akadnak sztereotip figurák is, mint a szadista maffiózók, a gettó pökhendi vezére vagy a Sidney Poitier-szerű fekete nyomozó, de a többi figura összetettebb, életszerűbb. Ilyen Anthony Quinn korrupt nyomozója, vagy a Paul Benjamin által alakított rabló, aki egy ponton a hatvanas évek polgárjogi filmjeit idéző monológot ad elő. Többek közt miatta érdemel egy megtekintést az Across 110th Street.