Filmvilág blog

Oscar-díjas logofilm az EUShorts programjában - és itt

Logorama

2010. november 29. - Baski Sándor

Az alábbi poszt még tavasszal készült, most abból az alkalomból hozzuk fel újra, hogy a nevezett rövidfilm bekerült az idei EUShorts (Európai Rövidfilm Fesztivál) programjába, amelyet december másodikától lehet látogatni a Toldi moziban. A programról a tervek szerint még ejtünk néhányszáz karaktert itt a blogon.

A francia H5 animációs stúdió 17 perces rövidfilmje, a Logorama nyerte el az idei Oscar-gálán a kategória fődíját (korábban pedig a Cannes-i Filmfesztivál Prix Kodak-díját). Különlegessége, hogy közel 2500 logo, kabala és egyéb kereskedelmi márkajelzés felhasználásával készült, majdnem 6 éven át. A történet egy képzeletbeli Los Angeles-ben játszódik, és úgy indul, mint egy átlagos amerikai akciófilm: két utcai járőr belefut egy kőrözés alatt álló bűnözőbe, és látványos üldözés következik. Ebben a világban azonban mindenki egy termék kabalája, a rendőrök Michelin-figurák, a kőrözött pszichopata Ronald McDonald, de feltűnik Big Boy, Haribo és Esso Girl is. Az alapötlet mindenképpen szellemes, ha 17 perc talán nincs is benne, és az alkotók sem állítanak semmi falrengetően eredetit, túl azon a közhelyen, hogy rengeteg márka vesz körül bennünket. A film második felében, még mielőtt unalomba fulladna az akcióklisék sokaságát felvonultató üldözés, szerencsére műfajt váltunk: egy földrengés következtében belecsúszik a város a tengerbe, ahogy az a 2012-ben is történt. "A kapitalista kommerszvilág pusztulásra van ítélve", nyilván ez lenne a végső nagy tanulság.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr811823465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása