Belgrád, 2074. Edit, a pszichológia szakos egyetemista lány reménytelen küzdelmet folytat szigorú vizsgáztató tanárával. Miután hatodszorra sem sikerül abszolválnia a tananyagot, egy dealer ismerőséhez fordul, aki lopott katonai chipet ültet a vállába. Segítségével gyorsabban tud tanulni, javul a memóriája, de mint kiderül, mellékhatások is jelentkeznek. Akarata ellenére megjegyez egy olyan matematikai formulát, amely a világ működésére kínál magyarázatot. Mindezek hatására a chip öntudatra ébred és szimbiózisra lép a lány központi idegrendszerével, így egy testben két tudat kezd létezni – Edit környezete ebből csak annyit érzékel, hogy a lány magában beszél, és egyre több vasat fogyaszt el. Átalakulása nem kerüli el az egyik – meglehetősen jó kormánykapcsolatokkal rendelkező – óriáscég figyelmét, akik szeretnék a képletet megkaparintani, hogy a segítségével egy jövőbelátó szuperszámítógépet építsenek.  

Aleksa Gajic szerb képregényművész sci-fije különleges produkció: Szerbia legelső egészestés animációs filmjét tisztelhetjük benne, de szerencsére nem ez az egyetlen erénye. Az öt éven át, egy belgrádi apartmanban, mindössze 10-15 munkatárs közreműködésével készült film a cyberpunk műfaja előtt tiszteleg, olyan alkotók munkásságát idézve meg, mint Katsuhiro Ôtomo (Akira) vagy Mamoru Oshii (Ghost in the Shell), az irodalmi előzményekről (William Gibson, Philip K. Dick, Isaac Asimov) nem is beszélve. A műfaj által felvetett szokásos témákat illetően (lásd: gép és ember viszonya, transzhumanizmus, kiborg-lét) Gajic, aki saját képregényét használta alapanyagként, nem dob be forradalmian új ötleteket, viszont kellő kreativitással gyúrja ezeket a motívumokat egybe, és adaptálja egy speciális szerb környezetbe.

A történet néhol ugyan kissé zavaros, de az író-rendező-animátor ügyel rá, hogy a Ghost in the Shell-t idéző diskurzusokat időről-időre látványos akcióbetétek szakítsák meg. A Technotise - Edit és én repertoárjában megtalálható szinte minden animációs stílusjegy – festett háttér, CGI, rajzolt 2D-s figurák, 3D-s technika, anime-esztétika –, Gajic tehetségét dicséri, hogy az összkép mégsem válik zavarossá. Az elsőfilmesek tipikus hibáját, a „mindent bele”-attitűdöt persze ő sem tudta elkerülni, a kevesebb néha a Technotise esetében is több lenne. Ezzel együtt Gajic cyberfolkja valóban kuriózum, a műfaj rajongóinak bátran ajánlható – már csak azért is, hogy a készülő élőszereplős hollywoodi adaptációt legyen majd mihez mérni.

(A filmet ma este vetíti az Uránia mozi az Anilogue fesztivál keretében, 8 órától.)